Valakivel működik, valakivel nem

Tudom, hogy eltűntem. Nem írtam már egy ideje. Önkéntesen írói szabadságra küldtem magam. Megszüntettem minden írással kapcsolatos szálat, hogy még véletlenül se kerüljön ki tőlem egy vélemény se.
Önkényes módon azt hittem szükségem van egy kis csendre és jót fog tenni a posztolgatás mentesség. Aztán,ott járok, hogy hetedik hónapja, most először publikálok bármit is. Eleinte még élveztem is, hogy inkognitóba zártam magam, és mint jól temetett sztár éltem a megszokott kis életem, munkával és még kevesebb kreativitással - egy nap arra a döntésre jutottam, mégis szükségem lenne az írásra és ideje visszatérni. Bár az univerzum nem így gondolta. Ő azt mondta: Nem szálltál még eléggé magadba, és nem találtad meg a belső hangod, így nem térhetsz vissza, míg küldetésed be nem végezted. - Majd elvette a fényt, ami minden embernek remény a sötétségben, a villanykapcsolót, a horror filmek után, a gyertya lángját a viharok idején - Az internetet.

Ahelyett hogy kerestem volna alternatív megoldásokat. 1. Majd a barátoknál lógok, és beszállok harmadiknak az internetkapcsolatukba. 2. Majd teázókban fogok, laptoppal - mint a menő írók - Írogatni, és onnan publikálok. 3. Hazajárok vidékre internetért... 4. Korlátozott mobilinternet.
Átgondoltam mindent. 1. A barátaim nem mindig érnek rám, engem pesztrálni, míg piócaként szívom az internetüket - hiába sütök nekik sütit. 2. Nincs időm elcsámborogni teázókba és órák hosszat üldögélni, idegen emberek zaja közt - ami nem ihlető. Plusz a menő íróknak mind van otthon világhálóra való csatlakozó sugaraik, így ők nem jönnek a teázóba laptopostól. 3. Nane. 4. WTF???!! Ez most nem komoly ugye?

Beletörődtem a sorsomba és hagytam mindent folyni tovább a maga medrében - mindent, beleértve magamat is. (A következő irományomban le fogom egyébként írni, mit csináltam én internet nélkül ennyi ideig, és hol voltam az elmúlt hónapok alatt.)
Egy idő után elkezdtem újra értékelődni. Nem tudom, hogy az élet utáni vágy, vagy az év kezdete lett megint küzdelmekkel teli, de minden döntésem máshogyan hoztam meg. Volt olyan időszak, amikor már egyáltalán nem voltam vicces. Sőt valami nagyon nem jó is eszembe jutott.
Van egy barátom, aki nem igazán szereti a blogger szóval kapcsolatos dolgokat. Szerinte teljesen felesleges online naplót indítani és mindenki előtt élni az életed. Volt olyan bizonyos pillanata ennek az időszaknak, amikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy igaza van, és már nincs mit mondanom a nagyvilágnak. Ha mégis lenne, minek? Kis bogárként zümmögött a fülemben, akárhányszor le akartam ülni írni. Onnan tudtam, hogy még nem jött el az ideje visszatérni.

photo: Orha Balázs

Nagyon sok dolog történt. Nyilván. Elég volt kitennem a lábam a lakásból, egyből szembejött velem valami korszakom alkotó esemény. Minden ilyen után gondolkodtam, hogy ezt meg kellene írnom, de egy idő után már fel sem merült bennem ennek az ötlete. Szépen lassan hozzászoktam ahhoz, hogy én már nem vagyok se blogger, se író, de még fotózni sem fotóztam jó ideje. Minden munkámban eltöltött óra után nőtt annak lehetősége, hogy a kreatív agysejtjeim egyesével szörnyethalnak. Szép lassan besétáltam a legsötétebb verembe, ami a művészesebb gondolkodású elmét megbénítja - elértem az, ennél lejjebb nincs - lelkem legmélyebb, legelrejtettebb bugyrait. Oda, ahol pici pillangóként születnek ujjá a vágyakozó ötleteid, amik vagy elérik a felszínt, vagy nem. Persze, hogy nagyon sokáig minden kis színes teremtményem hamuvá porladt szét, kb úgy szívtájékon érte őket a felismerés, hogy még nem jött el az ő idejük.
Majd egy szép napon, egy kék kismadár, egészen addig repült, míg ki nem szállt a fejemből. - Na, hát valahogy így kellene megfogalmazni a szép dolgokat. Csakhogy nem ez történt. Jobban mondva, képletesen érthetjük így is a történetet. A valóságban, pedig, rengeteg rémálommal teli éjszaka. Sok sok sok munka. Kétely. Kérdés. Választalan napok. És még több megfogadatlan tanács után, mikor már nem hallottam a zümmögő bogarat, és képes voltam elengedni a NEM szót, csöngött a telefon.

Nem fogok közhelyekkel élni. Áltatni benneteket. Pozitív két soros idézetekkel teletömni a fejetek. Tudjátok mindezt nélkülem is. Csak el szeretném mesélni majd, szép lassan, idővel, fokozatosan, hogy mik történtek - történnek. Miért és hogyan.
Rengeteg b@zdmeg napot éltem meg, siránkozva, hogy ennyi idősen egy plüss banán a legközelebbi társam - mire rájöttem, hogy ez még nem feltétlenül b@zdmeg. Van ennél sokkal nagyobb gond is, akár nekem - akár másoknak, hogy joggal ejthessék ki ezt a szót. Úgyhogy, itt az ideje felfüggeszteni a szótlanságom és leírni végre ki is az az Annie T Hale.

UI: Ha most azt hiszed, azért tértem vissza, mert újra van internetem. Tévedsz. Csupán arról van szó, hogy eddig bírtam tartani a szám. És, ha nem is mindennaposan, de igyekszem jelentkezni minél többször. Majd átmegyek a haverokhoz, vagy egy teázóba...Vagy haza....vagy...

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...