Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2016

#52

Ha a hidegben fázol, azt jelenti tényleg ősz van
Nem tudom mi ihletett meg igazán. Lehet a hideg a szobában, vagy a tegnapi zuhany, ami dinnye illatú volt. Vagy az enyhe pánikroham délelőtt. Mindenki megérez dolgokat, csak nem mindegy milyen erősen, vagy mennyire figyel fel rájuk.
Ma úgy éreztem meg kell kérdeznem Charliet hogy érzi magát.

Sokan nem figyelnek arra, amit a szívük mutat. Néha arra sem, amit a testük reagál. Ha allergiásak vagyunk, nem csak a mogyoróra, vagy a C-Vitaminra, hanem egy-egy élethelyzetre, vagy akár a múltra. A testünk jelezni fog. A mi leleményességünk fogja eldönteni, figyelünk-e ilyen éles helyzetekben, vagy belesétálunk valami olyan dologba, amire már rég lakatot kellett volna rakni.

Charlie azt súgta ma nekem, hogy fogadd el magad így, ahogy vagy.

Milyen vagy?

Olyan, aki keresi a végtelent. Olyan, aki miközben a sárban tapos a csillagokra néz. Olyan, aki másoknak csak egy szürke kis egér, amúgy meg egy hős.
Veronika mindig azt mondta, sose adjam fel önma…

#51

Kép
A lila ruhás nőből nem válik Mona Lisa
A cipőfűzőm belelógott a sárba. Ahogy sétáltam hazafelé az esőben, egyensúlyozva a bevásárolt dolgokat a kis szatyromban, a másik kézben esernyő és kenyér. Megbódulva eső áztatta hajam illatától, amit az arcomba fújt a hideg őszi szél. Figyeltem a kis kutyát, aki csattogott a mancsaival a vizes aszfalton a gazdája után, a nyakörve meg pirosan világított, mert már jócskán besötétedett. Rádöbbentem, hogy így kell elfogadnom magam. A tornacipős írónőként. És attól, hogy ilyen a stílusom, még ellehet rólam képzelni, hogy valaha anya leszek. Sőt én az a különleges kinézetű anyuka leszek, aki tornacipős és tetkós. A gyerek meg örülni fog neki, hogy ilyen vagány anyja van. Vagy épp az őrületbe fogom kergetni a túl aggodalmaskodásaimmal.

Na mindegy. - Ugye minden mindegy után elhal egy kis remény csóva a levegőben...

Olyan hirtelen jött megint az ősz. Konkrétan megŐszültünk. Egyik pillanatról a másikra kellett a nyári ruha alá harisnyát venni és kabátot …

#50

Kép
Elég volt köszönöm nem kérek többet
Egy újabb cím, ami heteket várt a megvalósításra. Azt hittem tudok majd neki adni egy egészen újat és már el is kezdtem gondolkodni, hogy a mai esős hétfőt mi jellemezte... majd rájöttem még mindig azt érzem, amit felírtam ide hetekkel ezelőtt, még jóval a tábor előtt, és itt hevert a piszkozatok között, hogy ha majd jön az a bűvös 50. bejegyzés - legyen benne valami különleges.
Ahogy mindenki hinné, még én is, most valami írtózatosan boldogságos, fellegekben repkedős bejegyzést kellene írnom. De most inkább megosztom veletek azt, ami a valóság.

Azt hiszem, BlahaLujza barátságtalan 21. sz.-i képzetével kezdődött minden.  Jogtalanul ugyan, de minden egyes alkalommal, mikor átsétálok Lujza aluljáróján haragszom a "nemzet csalogányára", hogy ebben a képében kell látnom őt, és emlékeznem rá. Akárhányszor munkába menet-jövet érintkezem a szellemével, azzal a festői kétséggel, ami most burjánzik benne, úgy érzem mintha a lelkem oldalát kapargatn…