#42

Művészélet lélek, Üdv Néked

Ha valami zavart érzek a levegőben, lefordítva, a zsigereimben érzem, hogy valamit nem jól csinálok, nem jó helyen vagyok. Egyszerűen valami nem stimmel és a hasam belefájdul, amit jelként véve gondolom tovább, hogy ideje a kazettát megfordítani és erős változtatást hozni az amúgy már oly jól megszokott rendszerbe. A "ha" után, pedig ez jön: Megnézem az Easy A című filmet, amit már amúgy is láttam ötvenszer, a szövegét fújom, és a jelenetek részleteinek hibáit is kifigyeltem már. 

Szóval az első fázis a tipikus Tagadás. Inkább beraksz egy filmet. Sütit eszel. Bekapcsolod a TV-ét. És letagadsz mindent. Először is a nemekkel: Nem fáj. Nem hátrány. Nem egyvonalú az életem. Nem vagyok szürke lelkű. Nem fásultam be. Nem vagyok unalmas. 
Majd jön a győzködés: Jól vagyok. Így megfelelő nekem. Szeretem a megszokásokat. Monotontűrőképességem még, ha nem is létezik a szó, határtalan. 

Mindenki másképp tagad. Vannak, akik egész életükben. És akadnak olyanok, akik idővel ugyan, de észre veszik a hibát a fogaskerekek között. 
Mindig haragudtam, ha valaki művésznek nevezett. Aztán rájöttem, hogy ha már a palacsintát is egy művészet Nekem elkészíteni, akkor, az ahogyan a szavakkal zsonglőrködöm, és az hogy képes vagyok egy teljes fantázia világban élni, novellákat és regényeket kovácsolni, akkor az valamiféle művészet. 
Kölyökkoromban a művész nekem csak a festő embert jelentette, de ez is csak olyan butaság volt, mint a rádijó szóban a dupla elipszilonos J. Ma már elfogadom, ha a fodrászom művésznőnek hív a vendégei előtt. 

Ennek a létnek, már ha erről beszélünk, bár minimális viszonylatban ez az élet minden résztvevőjére vonatkozik. 
Az első hiba "önmagunk folytonos megállás nélküli keresése" - már már divatos kifogássá vált, amivel olyan jó takarózni, melegen tartja a szívet lelket. Pedig nem magunkat kéne keresni, hanem magunkból ontani a tudást. Ez a művész dolga. Ebből él meg. A maga ura és alkotója. 

A művész dolgozik. Csinálja. Ha kell a nap 24 órájában.
A művész nem adja fel.
A művész addig megy és akarja, amíg el nem éri a célját. Nem áll le fél úton. Gyakorol. Mindig. Ha valamit nem gyakorolsz, hiába a tehetség, az egy idő után elvész. 
A művész fejleszti magát. Élete végéig. 
A művész ezerrel pörög, nem vár másra. 



Cselekedni kell. 
Még akkor is végig sétálni a sivatagban, ha egy esőfelhő követ. Akkor is mosolyogva kell végig menni, ha nem tudod eldönteni, hogy a pálmafa, amit látsz hallucináció, a tűző Napsugarak tévképzetei, vagy az a tényleges célod. A válasz az út végén van, ha végig sétálod. 






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Védett férfiak kertjében ültem én

Látom te is ki vagy varrva

Ha szivárványt akarunk látni, tűrni kell az esőt