#42

Művészélet lélek, Üdv Néked

Ha valami zavart érzek a levegőben, lefordítva, a zsigereimben érzem, hogy valamit nem jól csinálok, nem jó helyen vagyok. Egyszerűen valami nem stimmel és a hasam belefájdul, amit jelként véve gondolom tovább, hogy ideje a kazettát megfordítani és erős változtatást hozni az amúgy már oly jól megszokott rendszerbe. A "ha" után, pedig ez jön: Megnézem az Easy A című filmet, amit már amúgy is láttam ötvenszer, a szövegét fújom, és a jelenetek részleteinek hibáit is kifigyeltem már. 

Szóval az első fázis a tipikus Tagadás. Inkább beraksz egy filmet. Sütit eszel. Bekapcsolod a TV-ét. És letagadsz mindent. Először is a nemekkel: Nem fáj. Nem hátrány. Nem egyvonalú az életem. Nem vagyok szürke lelkű. Nem fásultam be. Nem vagyok unalmas. 
Majd jön a győzködés: Jól vagyok. Így megfelelő nekem. Szeretem a megszokásokat. Monotontűrőképességem még, ha nem is létezik a szó, határtalan. 

Mindenki másképp tagad. Vannak, akik egész életükben. És akadnak olyanok, akik idővel ugyan, de észre veszik a hibát a fogaskerekek között. 
Mindig haragudtam, ha valaki művésznek nevezett. Aztán rájöttem, hogy ha már a palacsintát is egy művészet Nekem elkészíteni, akkor, az ahogyan a szavakkal zsonglőrködöm, és az hogy képes vagyok egy teljes fantázia világban élni, novellákat és regényeket kovácsolni, akkor az valamiféle művészet. 
Kölyökkoromban a művész nekem csak a festő embert jelentette, de ez is csak olyan butaság volt, mint a rádijó szóban a dupla elipszilonos J. Ma már elfogadom, ha a fodrászom művésznőnek hív a vendégei előtt. 

Ennek a létnek, már ha erről beszélünk, bár minimális viszonylatban ez az élet minden résztvevőjére vonatkozik. 
Az első hiba "önmagunk folytonos megállás nélküli keresése" - már már divatos kifogássá vált, amivel olyan jó takarózni, melegen tartja a szívet lelket. Pedig nem magunkat kéne keresni, hanem magunkból ontani a tudást. Ez a művész dolga. Ebből él meg. A maga ura és alkotója. 

A művész dolgozik. Csinálja. Ha kell a nap 24 órájában.
A művész nem adja fel.
A művész addig megy és akarja, amíg el nem éri a célját. Nem áll le fél úton. Gyakorol. Mindig. Ha valamit nem gyakorolsz, hiába a tehetség, az egy idő után elvész. 
A művész fejleszti magát. Élete végéig. 
A művész ezerrel pörög, nem vár másra. 



Cselekedni kell. 
Még akkor is végig sétálni a sivatagban, ha egy esőfelhő követ. Akkor is mosolyogva kell végig menni, ha nem tudod eldönteni, hogy a pálmafa, amit látsz hallucináció, a tűző Napsugarak tévképzetei, vagy az a tényleges célod. A válasz az út végén van, ha végig sétálod. 






Légy jó mindhalálig, önkéntes

Egyszer az egyik srácom azt mondta, olyan megnyugtató érzés, hogy figyelek és vigyázok rá, mert így tudja, hogy meg sem kell szólalnia, má...