#25

Az elmúlás előtti tea

Hideg ma az ősz. 
Megmondom őszintén nem tudom mi történt velünk. Úgy viselkedünk, mint a félrekezelt kísérleti majmok, éhségünkben a fülünkbe dugdossuk a banánt, hátha attól javul valami. 
Azt vettem észre, hogy nem figyelünk a másik emberre, a másik nemre. Dobálózunk üzenetekkel, kedves szavakkal, nem belegondolva, a másik vajon nem érthette félre a közeledésem. Nem ismerjük egymást, nem tudhatjuk mennyire magányos a másik és mit jelenthet neki egy mosoly, vagy egy figyelmes megszólítás. És nem tudjuk eldönteni, hogy ezzel a másik tisztában van - ergo szánt szándékkal akar minket csapdába csalni - avagy akaratlanul és vakon mindenféle meggondoltság nélkül dobálózni a kedvességgel. 
Vajon, ha  a miértre keresném a választ, hogy vajon miért nem tudunk egymással konkrétabbak lenni? És, ha azok vagyunk, akkor egyből kapunk egy csúfos grimaszt és elfordulnak tőlünk? De ezt ki kezdte? Te, amiért, vagy oly szerencsétlen, hogy bevonzol minden kedvesnek tűnő tündérmesét, amiről csak órák kérdése, és kiderül, hogy már valaki lakja ezt a házikót. - Vagy a másik fél a hibás, aki életvidáman belemászik a már jól felépített - erős - váradba, hogy meghódítson, mire közli, hogy ő csak kíváncsi volt mi van a téglafal mögött? És, ha már a kopogtatáskor visszautasítunk minden betévedni vágyó egyént, az azt jelenti, hogy többet nem használjuk ki a lehetőségeket? 
Vállaljuk-e a kockázatot minden egyes alkalommal, nem kizárva a következményeket, hogy csúnyán sérülhetünk? - vagy elzárkózunk az összes meseírótól, aki valaha élt és felfedezett volna minket? 

Nem lehetne egy köztes út a kettő között? Mi lenne, ha megpróbálnánk, de mielőtt szárnyra kapnánk a rózsaszín tollas paripán, győződjünk meg róla kivel állunk szemben és nem-e rejt az illető a háta mögött egy királylányt, vagy udvari bolondokat. 

Megbocsátottam, hogy rossz cetliket ragasztottál a hátamra, de ne aggódj mind letéptem. Elfogadtam, hogy nem ezen az őszi vasárnapon fog bevágtatni a lovas a kedvenc fejezetembe. Hiszek az új lehetőségekben, amiket nem fogok kihagyni, még ha azt is tanácsolod, mert tudom, hogy minden megtérül egyszer. Azt is tudom, hogy az én történetem is ott van ebben a világban, de ma... Ma valami mással szembesültem. 
A szívem egyik sarkában éreztem egy apró felhasadt seb fájdalmát, mikor megláttalak sírni a kanapén. Lassan leöltöztem, rám sem bírtál nézni a szomorúságtól, leültem melléd. Akkor szembesültem a ténnyel, hogy Te, több, mint ötven év után el fogod veszíteni a szerelmed, aki nem akar már küzdeni, akármennyire is hajtanád - és most végig nézed, ahogy távozik mellőled. Mozdulatlanok és tehetetlenek voltunk. Átöleltelek és megvártam, míg újra megszólalsz. 

Nem tudom mi van ezután. Hazajöttem és befészkeltem magam a szobámba. Hideg van ma odakinn. Túlságosan is hideg. Csináltam egy forró teát a muffinos bögrémbe és leültem megírni a történeted. Megszállt valami megmagyarázhatatlan nyugalom és csak békét érzek oda benn. Nem tudom ezek után mi következik. ? Mond meg Te, cselekedjen az Univerzum én készen állok. 

foto: pinterest.com
ATH

#24

Hoppá, élni kéne

Tudod te milyen rövid az élet? Nem hiszem, mert akkor nem keresnéd a kifogást, hogy hogyan mondj nemet. Miért mondunk egyáltalán bármire is?
Mert nem tudjuk milyen rövid az élet; addig a pontig, amíg meg nem kapjuk a halálos diagnózist, vagy nem ülünk összeroncsolva egy totálkáros autóban. 

Hiába nézel, sajnos számba kell venni a lehetőségeket. A saját lehetőségeid, és azt, hogy a pakliban a halálod is benne van, ami nem tudhatod mikor következik be.

Fekete gondolat. Feketén emlékezem vissza eseményekre. És feketét mutatok most neked is.
Hogy miért?

Mert, amikor elfelejtünk élni, mindig jön egy pofon oldalról, ami eszedbe juttatja azt milyen értékes ajándék van a kezedben, és Te nem használod. Nyavalygás, panaszkodás, kifogás keresés, a folytonos nem, nem, nemek hangoztatása, sóhajtás a jobb életért, sírás a régi után. 
Had mondjak valamit, ami elmúlt már nem lesz más és nem tudod visszahozni. A jobbért neked kell tenned, azért Te vagy a felelős. Rajtad múlik. Hányszor hazudsz magadnak és utasítod el a világot. A nemektől még senki nem lett boldog ember, tudtommal. Mikor szeretnél élni? Majd nyolcvan évesen, amikor már mozogni is alig bírsz? Vagy abban az egy évben, amit kiírnak neked az orvosok? 
Ismétlem: Nem tudhatod mikor jön el az idő. Csak elfogadhatod azt, bármi is történjék.

Istenemre mondom ne egy élettanácsadó szóljon belőlem, vagy holmi Buddha imitátor, szimplán csak hallgass a szívedre és tedd azt, ami jól esik. Ne félj többet! Ne akarj elbújni vagy rettegni! Lépj ki a házból és lélegezz! És ne mond ki többé azt, hogy nem. Kivéve, ha valami csúnya dologra kérnek, vagy, ha kölcsön akarják kérni az autódat, vagy beleenni a kajádba, akkor mondhatod. Nem vagy bábú, se kőszobor, a magad ura vagy, akinek meg vannak számlálva a napjai. Használd ki mind, egyet se tölts el feleslegesen. Azért vagyunk a földön, hogy éljünk! És most már nyisd ki a szemed, mert 

Hoppá, élni kéne!

foto: pnterest.com


#23

Évzáró

Ma, december 31. - Szilveszter napja van.
Ezen a szent szerdai napon ünnepeljük meg 2015 végét. Holnaptól újév, egy új 2015 lép érvénybe. 
Hogy miért?

...mert elcsesztük ezt az évet. Vagy az Univerzum humorizál velünk - de én életemben nem éltem még ilyen veszteségekkel teli napokat. 
Nem panaszkodunk, bármit is vesznek/vettek el tőlünk, a négy szoba falai közt sírtuk el bánatunk. Ahogy teltek a hónapok, hittük és reménykedtünk, hogy az idő gyógyír lesz minden sebünkre, de valahol most tévedtünk. Mintha csak a Bermuda háromszög közelében álltunk volna és akaratlanul dobáltuk volna bele, az összes féltve őrzött kincsünket. Az meg persze elnyelt mindent. 
Mi meg engedtük, hogy magával sodorjon a kétség csípős fuvallata és mint egy kád habos forró vízben pancsoltunk benne. Fel sem fogva, hogy az oly kemény munkával megszerzett vidám önmagunk a szappanbuborékoktól lesz sáros. 

Annyira belefeledkeztünk a rossz dolgokba, hogy elrejtettük magunkat a világ elől. Azt hittük, hogy végig pozitívak voltunk/vagyunk, de csak árnyékok voltunk az utcán. A mosolyt és a felhőtlen Ént, pedig a szívünk mögé rejtettük, hogy nehogy újra sebet ejtsenek rajta. Mert a legutóbbi akkora volt, hogy nem tudtuk begyógyítani. 
Gondolkodunk, elméleteket gyártunk, de holmi felesleges kacat mind. Ideje a bőröndöt kipakolni és selejtezni, nem kételyekkel tele hajtogatni. Nem engedni, hogy ami elmúlt sakkban tartson és ugyanabban a kockában álljunk a táblán a játék végéig.

Hiába olvasnánk önsegítő könyveket, és pozitív idézeteket, a közhelyek nem mindig fognak minket kiemelni a sárból. Ők nem kérdeznek vissza, hogy pontosan mi a baj? - csak egy adott átlag problémára adnak tanácsot - De Te meg tudod kérdezni Önmagad. Hogy vagy? És Te le tudod zárni a rosszat és újra meg tudod nyitni a kaput a Világ felé.

Részemről az évet lezártnak nyilvánítom! 

Ha Neked is ismerős az érzés, bonts ma pezsgőt, vagy csak egy forró teát, írj magadnak egy összegző levelet erről az évről, amikkel már nem akarsz többé szembesülni. Kezdj új bakancslistát, írd fel a legújabb terveid. És mondj egy Boldog Új Évet éjfélkor és kelj egy egészen más 2015-re! 

foto: pinterest.com


#22

Veronika

A fekete csipkés esernyőjét meglátva bátorkodtam leszólítani őt, pár évvel ezelőtt. Esős nap volt. Én az enyém otthon hagytam. Oda kucorodtam hozzá a buszon, és halkan odasúgtam, ha esik, majd aláállhatok? Igennel felelt, és mielőtt elkezdett volna esni, már barátjává fogadott. Onnantól kezdve Veronika a tükröm volt a valóság felé. Akkoriban még igen kelekótya, és szeleburdi voltam, ahhoz, hogy valós dolgokon gondolkozzam. Majd idővel, ahogy teltek az évek Veronika változott, ahogy én is. Ő dugi csokit rejtett a szekrényébe és titokban írt. Én a valóságban henteregtem - nem vettem tudomást a csoda lényekről - két kézzel faltam, a csoki tortát. - majd - 

Veronika terapeutája lettem. 
Ő lett kelekótya és szeleburdi, mindenen elgondolkodó. Én meg bölcsen üldögéltem, és befaltam az ő sütijét is, ha a gondoktól terhes pocakja nem bírta megenni a finomságot. 

Nem mondom, hogy rossz dolgok történnek, mindennek oka van. Annak is, hogy még itt vagyok mellette, és biztonságban tudhatom. Vigyázhatok még rá egy kicsit. Őrizhetem álmát. És, ha majd ismét erőre kap, szuperhős jelmezt varrhatok neki, amit majd ráadok és az éj leple alatt futkorászhat benne a ház körül. Ó, hogy örülne neki.

Veronika egy bájos vörös. Egy csupa szív lány, aki, ha "megfelezi" a csokiját, mindig a nagyobbat adja oda másnak. Én ilyet még nem láttam. 
Olyat, aki tiszta lélekből kacag ki, amikor nem tudsz felmászni a fára, és amikor már végképp nem bírod, odamegy és feltol, hogy célba érj. Azt hiszem talán ő is egy csodalény. Olyan, mint az egyszarvú, vagy a kis tündérek. Csak azok látják, akik hisznek benne. A kivételesek és a bátrak meg is ismerhetik és kezet is foghatnak vele. 

Azt hiszem én ez a kivételes vagyok, vagy a bátor. Vagy csak egyszerűen én is csodalény és azért látjuk egymást. Hale, a káromkodós terapeuta és Veronika a zugíró. Attól tartok, ha tovább tartanának minket egy ketrecben kinyitnánk Varázsország kapuját és az egész világot beszippantaná, még azt is, aki nem akarja. 

foto: pinterest.com


#21

Nyolcra megyek érted!

Válasz a "Szabad Nőkért" áhítozó férfiaknak.

Azt hiszem őszintén bevallhatom, hogy lassan két éve nem hallottam ezt a kifejezést, ha mégis akkor a barátnőm lepett meg egy random randevúval. 

Van egy elméletem: A nőknek van egy olyan alfaja, akik tudják mit akarnak. Nem biztos, hogy az élet minden területén biztos lábakon állnak és nincsenek félelmeik legbelül, de ha eléjük kerül egy férfi, igenis tudják, hogy mit akarnak tőle. Megmutatnak magukból egy kis izgalmasabb darabkát pár kedvességet, némi törődést, de nem adják oda magukat az első adandó alkalommal. 
Hogy miért? 
Tegyük fel az első beszélgetések közben (legyen az online) képzeletben, puszta szavakkal és fantázia játékokkal a ruhát is lehúzom rólad, majd az egyből adandó alkalommal a gyakorlatban is megtesszük Azt!. Ekkor, Én felkerülök egy listára, vagy Én magam leszek egy lista. Nem leszek más csak egy név a sex partnereid között. Az önelégült képedet nem felejtve, pedig soha többé nem látlak. - Nem vagyok ennek a megoldásnak a híve, ha akarattal próbálnám megcsinálni, akkor sem menne. - Mert Én tudom mit akarok. És ez neked ijesztő lehet. 
Manapság ebben a világban a kapcsolatok 89%-a az interneten kezdődik... Én nem fogom magam egyből kiadni, és leleplezni. Beszélgetünk. Felkerül pár komolyabb téma, egy-két izgalmasabb is, amitől kiderül, van humorom és fantáziám, de nem vagyok olyan hamar elérhető. Az a véleményem, hogy muszáj valami titokzatosságot belevinnünk az egészbe, mert ha már az online világban elsütöttünk minden megnyerő tulajdonságunk és elmeséltünk minden rejtett vágyunk, mit fogunk mondani majd élőben egymásnak? Ott állunk majd rácsodálkozva a másikra, hogy hát te nem is az vagy, akinek leírtad magad. Ezért kell magunkból mindig picit adni, majd egyre többet és többet. 
Aztán ott van az első találkozás. Bennem lehet a félelem, "vajon bepróbálkozik nálam?" És, akkor jöhet ismét a döntés, megtedd, vagy ne tedd? Én nem. Meg is mondom miért. Legalább három találkozásnak le kell zajlania ahhoz, hogy az ágyamba csaljalak. Mert nincs annál jobb, mikor egy jól kiéheztetett farkast ráeresztesz a mit sem sejtő prédára. Higgyétek el sokkal csodásabb pillanatba ütközöl ekkor, mint, ami az első alkalom lett volna, mondjuk random egy mosdóban, vagy a kényelmetlen autódban. 
Na, persze, nem azt mondom, hogy prűd lennék (vagy hogy ez a női alfaj az lenne), mert megmondhatom neked őszintén már az első találkozáson, hogy annyira vonzódom hozzád, hogy legszívesebben letépném rólad az inget és szeretkeznék veled egész éjszaka. Mert ismerem én, és ki is tudom mondani, hogy dugnálak - basználak, de nem fogom megtenni ott helyben már az első adandó alkalommal.Kivárom inkább, amikor már Te is tudni fogod, hogy mit akarsz Tőlem, és akkor majd letépheted Te is az én blúzom és ott szeretkezhetsz velem, ahol csak akarsz, olyan pózban, amilyenben csak elképzelted.

Van a férfiaknak egy alfaja, akik félnek ezektől a Nőktől. Azért, mert Tudják, ha nem jönnek be nekik, ők kerülnek padlóra, és Ők fognak sírni, nem pedig a Nő utánuk. És inkább keresnek, olyan lányokat, akik a mai társadalom romlásától lelkileg megcsúnyultak. Majd mindezt elfelejtve, hogy maguknak keresték a bajt, panaszkodnak, hogy minden ilyen lány foglalt mégis Velük radiznak... Hogy is van ez akkor? Mindegyik faj, fél valamitől. A Nők, attól, hogy egyedül maradnak és inkább belemennek állkapcsolatokba és tettetnek egyfajta érzelmet. A férfiak a visszautasítástól, hogy nem elég jók, így lejjebb adják a szintet, akaratlanul. Csak, hogy ez egy örök körforgás, amiből nincs kiút. Hacsak időben nem kapcsol az ember. 

Én bevallom, nem fogok megtörni (mosoly). Még, ha olykor félek is a magány érzésétől, a tettetés nem az én műfajom. Színészkedni meg a színházban kell, ott meg inkább néző vagyok. 

Lehet, hogy pont amiatt az elméletem miatt, nem hallottam már a kifejezést és várom reményekkel telve, hogy "Nyolcra érted megyek?" És radizhatok végre egy férfival, aki tudja mit akar? Rácsodálkoztok sokszor, hogy megtanultunk magunk kinyitni a befőttes üveget, és villanykörtét cserélni? Meddig várjunk míg ezeket megteszi valaki? Az uborka megpenészedik, sötétben, pedig nem lehet olvasni. Nézzetek körül bátran és alaposabban, mert igenis van még olyan Nő, aki Szabad!
Nem vagyunk szörnyek, sem feministák, sem hatalmas jogokért harcoló amazonok - csupán Nők, akik Tudják, hogy mit akarnak. 

foto: weheartit


Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...