Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2015

#15

Kép
Macskaköves alagút
Ha le kéne írnom milyen most a lelkem... Azt mondanám, egy macskaköves út, amin egy piros tűsarkas nő próbál magabiztosan járni. 
Mindenki félt. Valaki kevésbé, valaki jobban. Aggódtok, támogattok és közben nagyon sok kérdést tesztek fel.  Nem is baj, hogy így alakult. Némelyikre tudok válaszolni, valamelyikre meg csak azért nem, mert nem értenétek meg. Így megpróbállak megkímélni titeket. Csak fogadjátok el a döntésem, még ha nehéz is lesz.
Hogy vajon melyik vagyok én? A macskaköves út, vagy a magassarkús nő? Egy kicsit mindkettő.  Lelkem mozaik darabkákból van kirakva. Hol összeilleszkednek a részletek, hol inkább távolodnak egymástól.  Egy nő, aki több cipőben próbálja meghódítani a világot. Egyszer kegyetlenül, a következő alkalommal, csak kényelmesen végig sétálva. 
Az, hogy a biztost dobom el a bizonytalanért. - a szó szoros értelmében, így van - De most van az a pillanat, amikor vállalnom kell az ezzel járó minden kockázatot. És veletek ellentétben Én nem fél…

#14

Kép
Minden viccet félretéve





#13

Kép
Miért vagy papucsban?

Pár dolog van, amit mások védelme érdekében eltitkoltam. Inkább az ő bőrük óvtam, mint a sajátom. Kék csákót húztam a fejemre és hallgattam, nyafogós gyerekként, akinek elvették a játékát.  És mindannyiszor tűrtem, hogy kiverték a talált csigaházat a kezemből. De az ember nem tud többet nyelni, mint amennyit bírna a pohara. 
Vannak azok az emberek, akik szimplán rosszul öltözködnek. Nincs érzékük hozzá. És vannak azok, akik felvesznek egy bizonyos darabot, amitől legszívesebben leszakítanám a saját fejem és önmagam fejetlen testére bámulva ordítanám, hogy MIÉRT?!  Az emberek lepleznek. Önmaguktól is képesek elzárkózni. És az esélyt megadva, hogy valaki mellett valósak legyenek már a szobapapucs felhúzásakor elhal. Felveszel egy ruhadarabot, amit tudod, hogy nevetséges és mindenki emiatt fog megbámulni. 
A lehetőség arra, hogy elfogadj engem olyannak, amilyen vagyok, pont annyi az esélye, hogy holnap valaki nem fog 1980-ban divatja múlt csíkos strandszandálban a m…

#12

Kép
A nő, akit megcsalt a cipője
Pontosabban cserben hagyott.
Amikor a fejemben tolongó gondolatoktól nem tudok figyelni a valóságra. Nincs türelmem önsegítő könyveket olvasni. Elfelejtem milyen nap van. Azt is későn veszem észre, hogy az egyik kedvenc cipőm véresre törte a lábam, és csúnyán becsapott. Akkor már tényleg valaminek a mélyén lehetek.
A sebtapasz már nem elég. Krém is kell és papír zsebkendő. Egy olyan könyv, ami képes lekötni a figyelmem. Friss virág a vázába. És egy toll, amiből sosem fogy ki a tinta.

A kert fog a legjobban hiányozni és a szomszédban lévő hatalmas rét; ahova oly sokszor menekülhettem. Mostanság egyre ritkábban. Hiányozni fog, hogy amikor kicsit is tehetetlennek, vagy feleslegesnek éreztem magam a világban, kimentem, leültem a hintára. A cica egyből oda kuporodott az ölembe és csak hintáztunk lassan. A szél lágyan fújta a forróságot az arcunkba és a madarak csiripelését hallgattuk.
Pár perccel később az öcsém a virágosba rúgta a foci labdáját, majd panaszkod…

#11

Kép
Mintás vérvonal
Vajon mitől válik az ember magányossá? És mi az a szint, ahonnan már érzi, hogy nincs lejjebb és elég mélyre jutott, ahhoz, hogy változtasson valamit az életvitelén?
Észrevettem manapság valamit. Azon kívül, hogy a családokon belül is milyen érdekesen mintázódik az örökség. Te anyára ütöttél, az öcséd meg a nagybátyádra. A húgod a dédnagyanyád szemét kapta. Mintha összevissza lennénk megjelölve absztrakt mintásan, de ugyanabból a családból származunk.  A belső jegyek, amik szerint felismerjük egymást. Nem csak egy vérvonalból, hanem idegenen is. 
Ha szembe jön valaki az utcán, vagy meglátod a buszon. Megragadjátok egymás tekintetét, hosszú percekig. Talán még el is mosolyodtok, közben azt kívánjátok, hogy ez a pillanat ne érjen véget. Majd hopp elillan a vakító köd és volt kedves hölgy nincs szőke herceg. Pislogsz, hogy hová lett és átkozod magad, amiért nem mentél utána. És jöhet az "ennek így kellett történnie", bemagyarázod magadnak, hogy az élet hosszú, é…

#10

Kép
Csak csináld!
Fű alatt lapul az oroszlán. Hihetetlen, hogy milyen sok feszültség fér bele ebbe a kis testbe. Megannyi méreg és bűntudat keveredik fullasztó levegővétellé. Még szép, hogy észreveszed rajtam, hogy valami nincs rendjén.
Elképesztő a tény, hogy, amikor már benn ülök a székben és hozzám ér a "varrótű" a világ megszűnik létezni. Csend borul az elmémre és nem gondolkodom tovább. Érzem, hogy kicsit fáj, de csak csináld, csináld tovább. Szagolom a fertőtlenítő illatát, agyamba szöknek az emlékek, pont olyan mint régen. A művész, mint egy rongyos elnyűtt ruhát próbál befoltozni. A régi szakadásokat bestoppolni. A lelkem repedési közt tinta kezd szivárogni. A csúnya sebek befedésre kerülnek. A szívem mélyén érzem, igen "ez én vagyok". Amikor kilépek a szalonból még bódultan az illatoktól és a több órás várakozástól: "megmozdulhatok végre, kész van már?" Nem érdekel a világ, az sem, hogy mindenki méreget. Jól érzem magam.  Jobban.  Nem tudom hogyan tö…