#9

Hol a helyed?


Félsz?
 Talán egy picit, megfordult a fejemben a kérdés, hogy, ha 24 év után most átpakolom a kicsiny szobám egy teljesen idegen és távoli helyre, vajon fogom tudni otthonomnak nevezni majd? És amikor ülök majd a buszon, lesz-e honvágyam, vagy csak azt várom hogy hazatérjek a pici lakásomba amit megtudok fizetni?
 Mind félünk az elejétől. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennünk, amik hátráltatnak majd. Ilyenkor önmagunk útjában állunk. (és igazából ez azt jelenti, hogy nincs elég bátorságunk)
A kérdések sora, "magányosnak fogom magam érezni?" "milyen lesz száz km-el arrébb a szülővárosomtól?" "utálni fogom a tömeget?" "boldog leszek-e?"

Igen. 
Minden kezdete nehéz. Ez így van megírva. Sokszor leszünk a padlón (az elején főleg). Sok lesz a zaj. Nagy lesz a tömeg. Hatalmas lesz a város. Túl sok lesz az információ. El fogsz tévedni. Lesz nap, amikor esetlennek érzed magad és butának. Lesz nap, amikor azt kívánod bár hazamehetnél, és visszabújhatnál a takaród alá. De a takaród már egy másik helyen lesz.
De, ha a kezdeti nehézségeken átlépsz, megismered majd azt a részed, aki mindig is ide vágyott. Eljön a pillanat, amikor azt fogod kérdezni: Miért nem jöttem hamarabb?
Elérkeznek azok a napok, amikor az eldugott kis utcákban és helyes kávéházakban megtalálod majd önmagad. 
És elérkezik a nap, amikor mosolyogva indulsz el a munkába. A nap, amikor végre hálát adsz annak, hogy ott vagy. 

Sokunknak meg kell tapasztalnunk azt a valónk, akit valamilyen oknál fogva rejtegettünk saját magunk elől. Bonyolultul hangzik és elég gyávának, de van, hogy nem mi tehetünk az egészről. Egyszerűen csak így hozta a múlt. 
A legnagyobb dicsőség az, ha képes vagy ezen túllépni (legyen az bármi is). Ha megvívod a saját küzdelmeid és tovább lépsz és nem csak keseregsz egyedül az életed hátralévő részében.

Mondjuk kezdhetnéd onnan, hogy körülnézel, és észre veszed végre, hogy nem is vagy egyedül!

foto:pinterest.com



#8

Keksz és New York

A mai nap tanulsága: Ne menj be olyan boltba, aminek zárásáig már csak negyedóra. Nem elég, hogy egyedül botorkálhatsz a csilivili cuccok között, mintha nézelődnél, közben azt sem tudod, "mi a francnak léptem be ide". - valószínű a hirtelen jött öröm, hogy a munka utáni fél hatkor nyitva találsz valamit azonnal be kell tenned ide a lábad szindróma. - De mivel épp egy vasad sincs, és olyan  zavarban vagy, hogy összemászkáltad a frissen felmosott követ, most már muszáj leemelned a polcról egy 200,- ft-os bokazoknit és a pénztárhoz csoszognod vele. Ahol a kínai srác nem tud mádzsárul és a kasszás "azonnal jön, csák ety pillánát" eközben egy másik vevő a hátad mögé áll és rájössz az egész zokni ügynek semmi értelme nem volt és legszívesebben "köszönöm mégsem kérem"-mel azonnal elhúznád a csíkot. 

Na, de az élet nem ilyen egyszerű, és nem ilyen vagyok Én. 

Ma hazafelé ennek örömére vettem egy "szerencsiszütit" a kínai étteremben. Amiben az állt: "Ezzel a személyiséggel sosem fogsz megöregedni." Először is "nakössz". Másodszor meg, egy kisebb életútmutatásra vártam, nem arra, hogy újra szembe vágjon egy "szólásmondás". Kissé csalódottan gyűrtem az apró cetlit a zsebembe, a sütivel együtt. Valahogy megenni sem volt már kedvem. 
Csak pislogtam a kérdésen, vajon elfeledkezett rólam az Univerzum? 
Aztán mikor már orrom lógatva, zenével a fülemben, elkönyveltem volna magamnak a világvégét... A villám becsap.

kép: pinterest.com
Vajon, amikor egyik pillanatban meghalunk a magánytól a másikban meg kicsattanunk a gondolattól, hogy az egyedüllét a legkirályabb dolog a világon, mégis mi a fene bajunk lehet? Akkor most mit akarunk? Jól akarjuk magunk érezni? De kivel? Magunkkal? Vagy valaki mással? 
Tudnunk kell egyedül is boldognak lenni. És, amikor ez sikerül találhat ránk valaki-valami más. De mi van akkor, ha az a valami-valaki a köztes állapotban talál ránk? Amikor még magunk sem tudjuk igazán mit akarunk?
Lesz egy csomó kérdésünk, ami örökre megválaszolatlan marad. ? 

Nem is akarom már tudni. Sokkal másabb dolgok piszkálják a fantáziám és élem a "maradék időszakot". Vajon, ha 24 évnyi megszokásból szakítanak ki valakit, és raknak át egy teljesen új közegbe... a világ a feje tetejére áll majd? 
Amit eddig otthonnak neveztél, azt most már egy új ajtó nyitja majd. Az ablakodból más levegő csapja meg majd az orrod. És képes leszel magad ott is biztonságban érezni? Eleinte biztosan nem. De kell az a bátorság, hogy merd bevállalni ezt a rizikót is. 

Szükségünk van olykor azokra a pillanatokra, amikor megmártózunk a félelmeinkben. És vakmerően mélyebbre és mélyebbre ereszkedünk, tesztelve a határaink és minél tágabbra nyitni a befogadóképességünk.
Csak így juthatunk igazán előre. Ha néha merünk kockáztatni.

#7

Városi libák a Tiszán

Minden egy cikkel kezdődött: 
"A csajok nagy része pasikkal kínlódik, de a férfi egészen más világ. A férfinak Dolga, lelke, Küldetése, szinte megszállottsága Van – és azt mutatni is hajlandó és képes.

Hogy nem látsz ilyeneket?

Persze. Mert neki Te csajként nem vagy érdekes. Bármilyen tökéletes a tested, metsző az intellektusod, bármilyen jól keresel, akármilyen kevés anyagból is készült a ruha. A férfinak NEM ez kell. Ezek hangsúlyozása épp nem. A férfi azonnal látja, és kerüli nagy ívben a csaj, avagy amazon korszakukban lévő nőket el, mert ő is tudja, hogy nem azt értékelitek, amit ő adni tud." (részlet: Joós István - Íme az ok, amiért csak megdugtalak cikkéből)

Aztán Tiszafüreden értünk partot.
Víz volt mindenütt. Jobbról, balról, és ömlött az égből. Hiába mostunk hajat indulás előtt, az égiek gondoskodtak egy újabbról.
Egy délutánt kellett csupán átaludnunk, hogy helyre jöjjön ez a sunshine kérdés. Aztán belevetettük magunkat a nagy felfedezésbe.

Rég voltam már ennyire és ilyen szinten kikapcsolva. Amikor csak fekszem a fűben, naptejtől illatozva, érzem ahogyan a Nap melegít. Nekem meg annyi járt a fejemben, hogy mit fogok felvenni kedden, melyik cipőmhöz illik a legújabb blúzom, és miről fogok majd áradozni ebben a blogbejegyzésben.
Eszembe se jutott a túlnőtt telefonszámlám, a közelgő forgalmi vizsga, a pótórák, és a jelenleg mínuszos költségvetésű hónap.
Nem tudom, hogy a Tisza szele volt-e, vagy a fiatal tízen éves srácok, akik "pornóforgatást" kiáltottak egy szimpla fényképezőgép láttán, - bátorkodva megkérdezni, hogy "beszállhatnak-e?" és "hol van itt a strand, ahol csobbanni lehet a vízben?" - de mosolyogtam, őszintén. Jól éreztem magam abban a bőrben, amit most a sors rám vetett.

Közhely, közhely, közhely. Mindig ezekre nyálazunk, hogy hagyjuk már, nem hiszek én az ilyesmiben, aztán a végén meg még is csak egy szimpla egyenes beszéd hoz ki majd a trutyiból.
Azt hiszem így jártam Én is.
Tisztességes "faluról jött" némberek, akik ízig-vérig városi libáknak születtek lementek napozni a Tisza vízre. - ez a mondat állt volna a Napóleon hajónaplójában 2015.05.24. -én


És valami még megvilágosodott bennem, miközben bámultam ki a Napszemüvegem mögül.
Bármennyire is megbántottak a múltban. Muszáj lesz nyitott szívvel járnod, ha esélyt akarsz adni magadnak a boldog életre. Egy percig sem szabad becsuknod a lelked, ha igazán szeretni akarsz majd valakit. 





#6

Engedd el!

Olykor fel kell állítanunk pár szabályt. Fekete vagy fehér legyen az a zászló?
Sokat gondolkodtam mostanság az elfojtott érzelmeken. Meg azon, hogy lehet befogni egy vadlovat? 
Vagy egy több napja nem evett megbódult oroszlánt? 
Valami ilyesmit élhetsz át, amikor nem önmagad adod, és próbálsz ellen állni a nagy kísértésnek. 
Velem egészen más történt. Vagyis egészen mást tettem.
Kísérleteztem. 
Előkotortam azt a mivoltom, akinek jelen pillanatban kéne lennem. Azt az önmagam, aki nem kislány már. Felnőtt huszonnégy éves nő (NŐ) létére tud viselkedni. Aki, amikor majd kiugrik a bőréből izgatottságában, és rávetné magát az újabb áldozatra, mit sem törődve a következményekkel. Belerohanva egy újabb katasztrófába esetleges óriási csalódásba. Mielőtt rálépne a mindent robbantó aknára. Képes azt mondani. "Nem vagy már kislány! Nem vagy már az!" Képes egy számára hatalmasnak látszó lehetőséget kihagyni. És képes kimondani: "Engedd el"
Hiszen senki nem örülne annak, ha ismeretlenül belemásznánk az intim szférájába minden kérdés nélkül. Ezt a kabátot ideje levetni. 

Az sem utolsó szempont, hogy a nő, akit sikerült előkaparnom lelkem mélyéről, jelenleg nem vágyik senkire. Lennének ötletei és szereti a társaságot, de higgadt megfontoltsággal közelít az emberek felé, és háromszor átgondolja, hogy "de biztosan akarod te ezt, vagy csak megint a fantáziád után rohansz?"
Tetszik nekem ez a nő. 
Erős. És nem bánja, ha nyugalomra intem. És ő végre képes megosztani a gondolataim másokkal. 
Bár tudom, hogy ez nem tarthat sokáig. Egyszer eljön az idő, amikor majd valaki elrabolja a szívét és már ő sem fog gondolkodni többé. 

De addig is megfűszerezhetem a mindennapjait. 
És nem kizárt, hogy (persze kellő átfontoltság után) belekeverem őt egy izgalmas helyzetbe.
Hiszen az írók bármit megtehetnek, akár ismeretlenül is, egy cetlit nyomhatnak az utcán a kezedbe, hogy ideje elkezdened mosolyogni. 

kép: pinterest.com

#5

Csendes pusztító

Ha rágörcsölsz nem fog menni. 
Olykor a legfontosabb a béke. Amit odabenn kell érezned, a lelked szunnyadó mélyén. 
Megálltam. Lefagyasztottam az Univerzum azon óriáskerekét, ahol az emberek "véletlen" sorozatok jól manipulált pályáján futnak össze. És rohannak bele egy újabb frontális csalódásba.
Várom azt a pillanatot, amikor már belefáradok abba, hogy másoknak megfeleljek.
Amikor végre nem félek majd kimondani azt, hogy "ide figyelj, nem szeretem." "Elég" "Imádom a kakaós csigát, ha egészséges ha nem..." "És utálom a lekvárt, ha elfogadod, ha nem." 
Amikor már a puszta lényem önállóan belebök, hogy tudod mit, tetszik nem tetszik ez van.
Csendes vagyok, de ha táptalajon lépdelek feloldódom, mint a reggeli pezsgőtabletta egy pohár vízben. 
- de hát ugye nem minden föld, kánaán, és nem minden kánaán befogadóképes - 
Ez van. Nem is értem, hogy nem jöttem rá hamarabb, hogy a fekete háromszög mintás szoknyám, tökéletes párja a menta zöld pólómnak. Ez a szerelem. Nem a Sex és New York Big and Carrie-je. 
Kíváncsi vagyok, mit fognak majd szólni, amikor rájönnek, hogy szeretem a konkrét válaszokat tévútra terelni és megvezetni a megvezethetőt. 
Csak azokra a kérdésekre felelek helyesen, amelyikre érzem, hogy na most kell megmondanom az igazit. Tudod, Te is éreztél már ilyet. A hús boltban, amikor a hentes megkérdezte, hogy marhát vagy disznót. De neked csirke kellett! És meg merted mondani. 
Sokszor elgondolkodom ezen az írás dolgon is. Meg azon, hogy mennyit és mennyit változik egy ember, akár egy év alatt. Ha visszaolvastam egy beszélgetést, mondjuk négy évvel ezelőttről. Szembe röhögném magam, ha még mindig ugyanazokat a szóösszetételeket használnám.
Szóval csak változunk valamennyit. Minimálisan. Valamiről lemondunk, valamit felveszünk.
Vannak dolgok, amiket ha eddig szerettünk, ma már rá sem bírunk nézni. (de a lekvár utálat nem változik - aki megszeretteti velem, az egy esőember) 
Sokféléről írok. Sok mindent megosztok, de még mindig hiányzik valami. Valami apró, amit itt már nem fogok megtalálni. Ez az az apróság, amihez érzem és tudom, hogy mozdulnom kell majd. 
Azt hiszem itt van az a rész, amikor az ember elkezd küzdeni a célokért. A nem feladni időszak. (bár annak minden percben a szívedben kell lángolnia) 
Ma reggel végre rákattant az agyam és az életfelfogásom, és bármennyire is utálok belevonatozni a hajnalokba, most már végre képes vagyok látni, hogy ez csak egy ideiglenes idő, amit még "le kell töltenem, ahonnan majd szabad lábon távozhatok". 
Amikor viszonyulunk a környezetünkhöz, és óvatosan, de változunk átalakul bennünk minden apró kis molekula. Egy-kettőt kivéve. Azok, amelyek egész gyermekkorunktól belénk épültek. Amiket egy mágneses vihar sem pusztítana ki onnan.

Már várom azt a pillanatot, amikor rezzenéstelen arccal fedhetem fel a titkot, hogy nekem rég van egy szerelmem. Tíz éve. Amikor unott arccal közölhetem, hogy az én szívem már foglalt. Két betű van benne csupán, de repdesve várom, hogy ledöntsd mind a kettőt. 

kép: weheratit.com



#4

Vasárnapi örömóda

Úgy érzem magam mint egy gyerek a cukorka boltban.
Talán még annál is rosszabbul.

Ne bájologj,
Add meg az első hangot: Ohmmm...
És mindig légy résen!

kép: pinterest.com
A bőröndöm kész.
A könyvek a helyén.
A képzeletem a taxit várja. 
A lelkem izgatott. 
Már csak az időt kell gyorsan átvészelni.

#3

Éjjeli láblógatás

Felhők, felhők, felhők...
Izzadás, sikítás, ritmus, tánc, basszus.
Bírod még. Ne hagyd abba. Mosoly.
Extázis. A koncert nagyon jó. Az év legjobbja, ne viccelj!
A fájdalom, amit testünkben érzünk, csupán a bizonyíték.
Az édes kín, ami megmarad még pár napig.

Megígértem a V.örösnek, hogy jókat is fogok írni. Nem csak a nyomorultságot a lelkemben.
De még mindig van pár kérdésem, amivel nem tudok zöld ágra vergődni.

Élvezem a jelent. 
A fényeket, a jó időt. A májust. Az első hónapom, ami megtelt érzésekkel és ide-oda jelenésekkel.
Közben nem kötődöm semmihez. 
Nem bírom, ha megfogják a kezem. 
Vágyakozom és várakozom. Talán ezzel jellemezhető. 

Nem vagyok balerina sem dáma. Nem vagyok kislány és játékbaba sem. 
Újra töltöm a bögrém, a tea gőzölög, a muffint ki kell venni a sütőből.
Jól vagyok. Csak épp nem jó helyen.
Kinézek az ablakon, de tudom, hogy már rég nem ezt az udvart kéne látnom. 
Ez már nem az én látképem.

Egy valamit megtanultam a héten. 
Nem csak ahhoz kell nagy erő, hogy valaminek véget vess. Ahhoz kell még nagyobb, hogy ne kapard vissza magad, ha egy kicsit is elveszettnek érzed magad. 
- nem tudom mit jelent az, amikor rá gondolok - Még nem múlt el? Vagy csak nincs lefoglalva eléggé a gondolat a fejemben? 

Elvileg egyedül is tudnod kell tükörbe nézni.

Anélkül, hogy hiányozna bármi is.

kép: pinterest.com

A kérdés csak az, hogy neked elég lesz ennyi? 


#2

Vajon...

Vajon a szerelmet lehet hiányolni?
És vajon ő hiányzik? 
Vagy csak maga az érzés. 
Biztosan csak arról van szó...

kép: pinterest.com

#1

Egy farkasöltő

Szomjasan rohant utánam a magány és kiáltott vérvörös rókát. 
Az ember sokszor nem tud mit kezdeni a nagy vadakkal. kifordul a kanyarból és nem tudhatja mikor lép ki elé egy ártatlan. 
Szerettem valakit. 
Széttéptem az emlékeket rejtő papírlapokat. 
Álmodtam egy újat, de végig ravasz rókát simogattam az ölemben.
Azt mondják, írj, még ha nem is értelmes, és nem tudod mit akarsz mondani.
Álmos vagyok. Mindennap. Szüntelenül.
Mintha az idő elszállna felettem.
Mosoly. Vad, vagy egy pillantás. Miért mászom fára, ha tudom le fogok esni? 
Szeretnék egy kis békét. 
Kakaós palacsintát.
Egy kedves, hősies, erős katonát.
Álomcsapda őrzi az éjem. Puha párna védi a testem.
Az ablakon hideg szökken be.
California dreamin' dallama a fülemben.
Nem akarok már mást. Csak időt.
Időt. Azt, amit elloptak tőlem. 
Nyolc. Talán több. A kószán jött gondolatok messzire űzve. 
Egyedül is menni fog majd. 
Megtanulok vezetni.
Menni fog.
Azt hiszed magadról... Attól, hogy kutya létedre rókák közt nőttél fel, még nem lesz belőled vörös ravasz.
Verd ki a fejedből! 

kép: pinterest.com


Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...