Lehúzott strigulák

Hogyan zársz be egy egész évet?
Leülsz az asztalodhoz, pötyögsz a billentyűzeten. A teát szürcsölöd, morzsálsz a frissen sült sütivel. Hallgatózol, az ablakon beszűrődik a szilveszterezők petárda sziluettje. Újra a képernyőre nézel és nyomod tovább a gombokat. Az évadzáró epizód, mint egy tizenkét hónapos kapcsolatban, vagy mint egy minisorozatnál.

Visszaemlékezünk:
Erről az évről valahogy (összességében) Leonardo di Caprio Wall streeti farkasüvöltése jut eszembe. Ha egy dolgot kéne mondani az elmúlt hónapokról ez lenne az. A farkasüvöltés.
A varázstáblám misztikus forgalomba helyezése; pardon miről is beszélek. Minden embernek, akarom mondani bárkinek lehet egy ilyen parafa tábla a birtokában. Annyi a teendő, hogy rátűzöd a kívánságaidat, színes cetliken, és onnantól kezdve, hogy felkerültek, olyan erősen koncentrálsz arra a valamire, hogy a szemed beleguvadj. Erősen és makacsul ragaszkodj és higgy abban, hogy ami oda fel van írva, meg van írva a nagy könyvben is. Majd aminek meg kell történnie, meg is fog! (Ezt az egyet nagyon jól jegyezd meg!)
Ebbe a misztikumba csavarodva találtam munkát. (itt jön a farkas...) Márciustól kemény munka, tanulás és egy hat hetes gyakorlati utazás várt rám. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy valaha ez nekem sikerülni fog és megszeretem azt a környezetet, amit kínált a sors. De hála a magasságosnak, itt is sikerült olyan emberekre találnom, akik a mai napig mellettem állnak nehéz és könnyebb munka napokon.

Persze ez nem volt mindennap ilyen egyszerű. Hullámvölgyek és még több üvöltés. Voltak napok, amiket egymás után ugyanúgy éltem. A rendszer, amibe csöppentem átváltozott egy monoton robogó gépezetté, ami szépen lassan felemésztette a bennem élő boldog pálcikaembert. Az ihletem és az álmaim elkezdtek felemésztődni a szívemben. A lelkem savat termelt, amiben darabokban égtek el a reményképeim a rég vágyott életem felé.

Nem mesélem végig, de egy jó barát mindig jó, ha a helyén van és a megfelelő pillanatban ordít a füledbe. Nem beszélve a régen látott ismerősökről és ex lakótársakról, akik eszedbe juttatják a három évvel ezelőtti terveidet. Ráadásként az ilyen esetekben egy kedves "idegen" inspiráló szavai már csak hab a tortán. A lényeg a sok kuszaságban, hogy kilábaltam a farkas állapotból.

Az ígérgetés nem az én reszortom, de legbelül érzem azt az erőt, amit Amerika kapitány, miután belefecskendezték a testébe a szuperlötyit, amit Tony Stark, amikor megépítette a Vasruháját. És, amit Harry Potter, amikor megmondták neki, hogy csak ő ölheti meg a Tudjukkit. Szóval értitek. Bizsereg bennem az a kis plusz.

Azt hiszem ilyenkor mondják azt, hogy: ha érzed magadban a szikrát, ne halogasd, engedd hogy lángra lobbantsa az egész léted! 
Akkor kezdhetjük? Első nap: On


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Védett férfiak kertjében ültem én

Látom te is ki vagy varrva

Margit híd, budai hétfő, HÉV állomás