A királylányok tudatosan növesztik a cicijüket

Keserédes könyörgéssel hátrahajtottam a fejem a kanapé háttámlájának, becsukva tartottam szemem egy pár másodpercig, majd mikor kinyitottam, egy hatalmas pókháló lógott lefelé a plafonról. Égi jelnek vettem, hogy ez már nem tréfa dolog. És ez akkor vált bizonyossá, mikor az aurámban éreztem, hogy valami mocorog körülöttem, a jobb vállamra pillantottam és egy ronda farát ide-oda billegető bogár mászott rajta. Teljes volt a kétségbeesésem, hogy a baj teljes mértékben elért és a százalékmérő pirosan villog. Itt a vég.

A kurzor a Levelek szó után pislákol, de nem tudom. Nem jó a név. Ez már biztos. A zsigereimben éreztem, hetek óta, hogy valami itt a közelben nem stimmel. Mert, ahhoz hogy segélykérő levelet írhassak Júliához, kell valamiféle jog, hogy zavarjam az ő szent személyét. Az nekem meg most sajnos nincs. Olaszország oly távolinak  tűnik számomra, a szerelem ihletét, amiről írnom kellene, még mielőtt megfogalmazódna bennem az a fennkölt monológ, elnyeli belőlem valami fekete lyuk.

Viharokban élek. Folytonos változások közepette, amiket még nem tudtam felfogni. A minap beszélgettem Julia Roberts-el. - Nem A Julia Roberts-el, csak azzal a Juliával, akit bármikor hívhatok, ha baj van és hál’égnek megtanult finomakat főzni, úgy, hogy lesz kitől ihletet meríteni majd a konyhában. – Szóval ő a zsigereiből beszél, mintha csak egy képeskönyv lenne, amiben mindenre van megoldás. Kiolvasta az én bajomra valót is. És még akkor ő ezt nem tudta, de inspirált. Mondjuk én sem. Erre most jöttem rá. A lelógó pókhálóból. Ami a tegnapi hirtelen változás következményéből vette a bátorságot, hogy előbújjon. Vettem egy ágyat, és ezzel a kijelentésemmel együtt, nem hittem volna, hogy egy bútordarab ilyen nagy hatással lehet az ember életére. DE, még is . A szobám teljesen átváltozott és új energiák szöktek be az ablakon. Őszintén szólva még nem szoktam hozzá, hogy, amit kigondolok és “megkívánok” az egy-két napon belül ott terem. Lsd.:

Megvehettem életem első igazi “nagy” fényképezőjét, A márkát, amiért mások csorgatják a nyálukat és én is tettem ezt, évekig… Pár héten belül megtaláltam álmaim táskáját, plusz cipőjét, plusz blézerét… A hajam (rézvörös) színében is megállapodtam fél éve. Vettem egy ágyat. Sőt új  telefont. – Ilyen lenne az, ha az ember munkája kifizetődik. És ilyen érzés az, amikor valamiért dolgozol, nem csak azért, hogy “túl élj”? Ilyen az, amikor nem sírva mész be a munkahelyedre, hanem mosollyal, és tudod, hogy nem hiábavaló az egész. Ilyen lenne az elégedettség érzése. ?

Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy ez az a dolog, amivel nem tudok zöld ágra vergődni. Elégedett vagyok. A több évnyi falkaparászás után, és vágyakozás az álmaim felé, és az apró kétségek, hogy lehet sosem fog sikerülni; elég fura, hogy hirtelen belecsöppenek egy világba, ahol megdolgozhatom a lehetőségért, hogy mindezt, amit a fejemben megálmodtam végre meg is teremthetem.

Ezért nem jó a név. Nem írhatok leveleket Júliának, ha még nem tudom teljesen átérezni azt az igazi “attraversiamo”-t. Ezért kezdek el nyomban játszani a szavakkal, és eltakarítom azt a pókhálót az útból…

UI: Úgy érzem valami eltűnni készül belőlem. Valami varázs, átváltozik bennem és szürke egyenetlen formák veszik át az uralmat a főnixem fölött. Remélem megtalálom a helyes utat.

UI2: Nem hiszem el, hogy minden “alsós” tizenéves lánynak ugyanakkorára nőnek a mellei és ugyanolyan vékony darázs derekúak, mint Sissi hercegnő, vagy mint a Barbie, akármilyen géneket örököltek is. Két lehetőség áll fenn, vagy csoda melltartóban járnak pelenkás koruktól, vagy tudatosan növesztik a cicijüket.

large (4)

Megjegyzések