Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2014

Személyes ügy

Kép
Lábamnál bizsereg egy érzés. Mozgolódik, mint egy izgatott kiscica. Dorombol és bőrömbe karmol. Én vagyok az ősz! A szeptember, ami a kellemes Napsütésben ücsörög a sárga falevelek között. Kócos haját, szorgos méhek szaglásszák. A pajkos október, ami szelek szárnyán jön haragosan. Új színekkel takarja el a nyarat. Sohasem volt és nem is létezett. Kacagva önti el a bús lelkeket. A szürke november, ami szomorúságát a világra öntve, esőben áztatja a kabátokat. Esernyőkre zúdul, majd apró reménnyel tölti el a szíveket. Mikor egy kaktusz ölelést kér. Úgy érzem most magam. A szemem álmos. A gondolataim digitálisra kapcsolnak. Fejem a párnát kívánja és testem utánozza. Néha megriadok az emberektől. A furáktól, akik nem tudni mit akarnak a következő pillanatban. Megszólítanak-e vagy csak elmennek majd melletted szótlan, szájtátva. Ilyenkor úgy is érzem, hogy okom van félni. Hogy egy meggondolatlan pillanatukban rám támadnak és kiszívják belőlem az életet. Le akarom győzni őket. Nem akarok túl…

Kék mandarin

Kép
Mindig félünk valamitől. Többnyire önmagunktól. Ki az a szuperhős, aki fél a saját fajtájától? De, pont azért leszünk hősök, mert letudjuk küzdeni mindezt? Vagy csak megtanuljuk kezelni az egész helyzetet? Nekem olykor kissebségi komplexusom van. Vékony és alacsony vagyok, akit még 18 évesnek sem nézne az ember. Mindezekről persze nem én tehetek. Írta az enciklopédia, majd levetette magát a polcról. A pszichológiai könyvek szerint, a génjeimben van a “hiba”, ezeket örököltem és nem vagyok egy duci alkat, inkább az a csontos fajta. Ezt vagy megtanulom szeretni, és elfogadtatom (először is) magammal önmagam, vagy örök depresszióba vonulva elzárkózom a világ elől. Én nem ezt tettem. Inkább felülkerekedtem mind felett. Nem szeretem a zajt. Csak a csendes figyelmet. Szeretem, ha az elképedt arcok és kíváncsi szemek titokban pásztáznak, mint az apró reflektor lámpák a vörös szőnyegen a sztárokat. Azt akarom, hogy lenyűgözzem azt a sok fantáziát, akik ócsárolva bámulnak. …mert amúgy nem tudo…

Lélekrángások

Kép
Lógatom a lelkem. Ma így szólt az egyik karakterem. *Nem tudom mi ez az ösztön. Elhomályosítja a látásom, a gondolataim uralja, a figyelmem tereli. Az illatát akarja érezni. A bőrét akarja érezni. A fogával akarja harapni. Kezével érinteni, végig simítani. Szemével szemébe nézni. A vörös szörnyetegnek a fülébe kiabálni, és az ágyba csalni. Hallani akarja a hangját, miközben a nyakára sóhajtja vágyait. És már nem csak ő akarja, hanem én is! Átölelni. A lelkébe hatolni, kezemmel belenyúlni a szívéig, pillangókat keltetni a gyomrába, belső szerveiben olyan rezgéseket árasztani, amitől a világba suttogja igaz gondolatait. Letépni róla a ruhát, meztelenre vetkőztetni, az ágyra fektetni, beletúrni a hajába. Égő pirosra csókolni a száját. Beleharapni kéjelegve a nyakába. Lihegni a fülébe, egyre hangosabban. Szorosan hozzá dörgölőzni, egyre egyre szorosabban. Behatolni a testébe. Hagyni, hogy belém másszon a lelke. Nem hagyni ki egyetlen porcikát sem. Akarva akaratosan az ölében élvezni a pil…