Szerpentin utak a szívhez

Már nem is emlékszünk a napra. Eltelik a fejünk felett és rá sem hederítünk, pedig ő kínkeserves jajveszékeléssel próbálja felhívni magára a figyelmet. Nekünk csak számok és az idő múlása, hogy egyre régebb óta koptatjuk ugyanazt a bakancsot, de neki… Ő izzadva fut utánunk éjjel, reggel felébreszt, kócos a hajunk, a lelkünk meggyötört, a szívünk sajog, ő meg kaparja a falat, amit azért építettünk, hogy soha többé ne lássuk. Burokban élünk emiatt, nem látjuk a külsőt, csak azt, ami bent mozog. Belső események rázzák fel szerveink és sírva pislogunk, ha egy éles tárgy pukkaszt egyet a színes szappanbuborékon. Szeret ő, csupán nem akarja bevallani. Átölel, de mi nem is látjuk. Fel akar ébreszteni az éjszaka közepén, ha rosszat álmodunk, nem is figyelünk rá, nem halljuk mit mond. Lázas nyöszörgésbe kezd, de szemünk nem nyílik kifelé, arra ébredünk, hogy a fej feszítve fáj, a szem tűzpirosan ég, az orr száraz, a fül süket a száj nem beszél. Az a valami meg ott ül a szoba kellős közepén, mint egy több tonnás kődarab és nem mozdul, csak a színe változik néha, hangulattól függően te meg csak botladozol benne, ha rosszul lépsz felé.

Az élet megállt.

Annyit látsz, amennyit akarsz. Ha morzsákat szór a kenyered miközben eszed, a drága inged szélére, nem fog érdekelni, azután sem, hogy foltot hagyott rajta. Miért nem veszed fel a figyelmed a földről?

Én láttam a sárkányt. Vérvörösen égett a hajnalokban és az éjszakákban kéken világított. Szemében az elszántság és a megnyughatatlanság. Arca akkor változott, amikor dühbe gurult. Fülsüketítő hangja rázta fel a csecsemőket éjjelente. Reggel baglyok aludtak el énekére. Nem tudtad kiszámítani mikor milyen formában fogod látni és melyik lesz az a pillanat, amikor porrá fogja égetni lelked és tested hamuvá válik a szoba sarkában. Nem talált volna meg senki, mert senki nem keresett volna igazán.

Láttam a sárkányt. A legrosszabb formájában is. Amikor olyan hatalmasra nő, hogy már a királyfi kardja nem elég, ha átdöfi szívét. Nem vághattad le a fejét, mert nem volt fegyver mi azt fogta volna. Akkora volt, mint húsz év emberöltő, mint egy egész gyerekkor. Ereje, felért a legendákig, és kiáltása szétrobbantotta a dobhártyákat. Szárnya alatt elvitt volna egy várost. Ha könnyezett falvakat öntött el, házakat rombolt és sodort el életeket.

Nem mindenki lát ilyet. Nem mindenkit éli át a jelenlétét. Nem adatik meg soknak, hogy elmegy a napok felett és visszacsap a karma. Kevés az az ember, aki sárkányszemével lát, és sárkányszívvel éli életét. Ha már benned van és kőként csücsül a szobádban, nem ülhetsz le mellé.

Egy őszinte kézfogás, el ne engedd, és megszelídül.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Védett férfiak kertjében ültem én

Látom te is ki vagy varrva

Ha szivárványt akarunk látni, tűrni kell az esőt