Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2014

Az első bagoly

Olykor magunkra kell öltenünk valamelyik szuperhős jelmezét, hogy túléljük a nagy csapásokat. Őrlődöm. Mostanság nap, mint nap csak őrlődöm valami hatalmas gépezetben, ami újra és újra rágja a húsom. Minden porcikámban érzem, ahogy belenyilall a fájdalom és elhasznált darabjaim újra a kirakatba kerülnek. Valaki kiveszi őket. Megráncigálja, és újra bedobja a gépbe. Ez ördögi körben ismétlődik órák hosszat. Szemem egyetlen pillantásra olykor lecsukódik. Fülem nem figyel a hangokra. Vérem sikoltása a levegőben elnyelődik. S szám nem adja ki torkom hangjait.Talán, és igen, ilyen érzés az, ha az álmok éjjelente rád vadásznak. Ha álmatlan lennél inkább, mintsem holdkóros. Éjjelente többször felriadsz, pár perc éberség után tested visszahull az ágyba, kezeid gondosan betakargatnak, magukra húzzák a takarót. elrejtve lelked a világ elől. Másodjára alszol el és ismét megtámad egy lidérc. Rád mászik, fejedbe kúszik. Szürke árnyalatú rongyos ruháját rád ölti. Suttog a füledbe. Kéjes gondolatokat…

A Végzet íze

Lábamban érzem a bizsergést,
futok a semmibe.
Szívem egyre gyorsabban dobban
ritmusra és centire.
Szaporodik talpam alatt a rengeteg kilométer.
Kezem jár a zsebemben, hogy itt mennyi cetli fér el.
Fejem egyre jobban fázik,
kifutok az időből.
Álmodik a fehér medve, barlang mélyén
virágokról és nőről.
Fut fut tó közepére egy cserfes Napsugár
pillantásom követi és a fellegekben jár.
A víz tükrében egy arc megszeppen.
Hinta himbálózik egyedül és csendben.
Akarsz-e még szeretni engem,
csúf svábbogár?
Akarsz-e még látni éjnek elején, mikor száz lepke
magasba felszáll?
Hintának kötelét, gyenge kezemmel csak szorítom,
de igenis Szeretlek, egyre csak azt ordítom!
Szemem becsukom, szél a hajamba kap,
fantáziám rég eltévedt
kíváncsi és fenevad.
Ha akarsz még látni, megtalálsz az éj sűrűjében
himbálózom a hintán, a tó őriz az Élet mélyében.

Tollhegy

Magányosan álltam egy hegy tetején,
amit nem magamnak építettem.
Rugdostam magam alatt a kavicsokat
és figyeltem, ahogy repülnek egyet a levegőben.
Szerettem volna egy kis romantikát.
Egy szál virágot.
Egy eltévedt ölelést, ami végül megérte az izgalmat.
Sapkám bojtja szemlesütve konyult szép ívesen tarkómra.
Sálam melegítette nyakam,
azt mondta ő biztos nem hagy el.
Kesztyűm zsebemben pihent a kezem alig mozgott
a hidegtől.
Ráfagyott mindenegyes kis hópehely, ami
lehullott a magasból.
Orrom kipiroslott a széltől, nem érezte
az édes mézes süti illatát a távolból.
Testem nem volt mi csábítsa.
Közelebb és közelebb.
Rám törnek olykor néma látomások,
Állok a fagyos hegyen, hóbuckát rugdostam
magam elé. Nincs ki áttörje titokzatosságom.
Egy száll hóvirág kandikál kifelé a hidegből,
integet, hogy vegyem fel, emeljem a magasba
had nézzen körbe a világban.
Él még pár percig a kezemben.
Majd testem melegétől és a hirte…