Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2013

Csúszik a színvonal

“Csak körül kell nézned, és megtalálod, amit akarsz!” – ez volt ma a tévében. Olykor még talál gyöngyszemeket az ember a világítós csoda dobozban.Az emberek mind olyan okosak. Főleg, ha idegenek életét kell helyre tenniük. Egy-két pozitív mondatot vágnak a világhoz és egyből hírességekké válnak, akik oly tapasztaltnak érzik magukat, hogy folytatják laza hóbortjukat és más (hozzátenném: szenvedő) embertársuk életútját egyengetik. Mind azt hiszik, hogy megváltják a világot. Egy csillogó reményt adnak mások kezébe. Egy mézesmadzagot, amit bárhová magukkal húzhatnak. Akár a végtelenségig. Holott ezektől a tanácsoktól csak egy torz tükörképet kapunk saját magunkról, ami egyik napról a másikra, darabokra hullik. És a mosoly, amit a “divattanács” rajzolt az arcunkra, abban a percben szertefoszlik.Nem tagadom, volt ma egy enyhe téveszmém, ami kézen fogva sétálgatott egy aprócska hisztis ihlet morzsával. Megfogtam és elkezdtem őket összegyúrni. Később szembe jött velem egy cikk, ami megadta az…

Nézz a bögréd aljára! Mit hagytál benne?

A szokás hatalma:Nem hordok gyűrűt, mert folyton csak játszadozom vele, amitől olyan vagyok mint egy kényszerbeteg. (Ráadásul titkos elméletem, hogy az én ujjaimon majd, csak is a jegygyűrűm és karika gyűrűm legyen) A cólából mindig kikavarom a szénsavat. Kiskanállal, mert nem szeretem, ha buborékok mászkálnak a testemben.Nem tudok dönteni a vörös és a barna haj között, így a hajam színe felül barna alul vörös. Betegesen rettegek a baciktól… Bár lehet néha ők jobban félnek tőlem, mint én tőlük. Mégis van, hogy megtámadnak. Akkor viszont végképp nem szeretjük egymást.Van, hogy naponta váltom a körmöm színét, és cserélgetem a lakkokat. Lehet túlságosan színes az egyéniségem; vagy  egyszerűen csak nem találom önmagam.Rajongok a : bögrékért, sálakért, fülbevalókért, könyvekért, körömlakkokért, táskákért, sapkákért, kesztyűkért, kötött zoknikért. Ezek azok a darabok, amiket bármikor szívesen fogadok a személyes körömben. : )Olykor nem szeretem az emberek érintését. Főleg, ha az intim szfér…

A szuperhősök visszatérnek

Letetettem a szívószálat.Kivettem a karácsonyi bögrémből, lenyalogattam róla a tea maradékot és eldobtam. A szívószál betegeknek való és gyerekeknek. Én meggyógyultam. És nem vagyok gyerek, hanem egy álruhás szuperhős.Azt hiszem az “új valamik” akkor kezdődnek, amikor már teljesen összeomlik minden. Amikor ott ülsz az ölében és csak sírsz. Már semmi nem számít. Nem érzel semmit. Csak a fájdalmat. A kínt, ami folyt. A keserédes ízt, ami átjárja a lelked. Szíved mérgezi a düh. Csak sírsz és remeg a tested. Annyit érzel csupán, hogy semmire nem vagy képes. Minden, ami eddig számított, feledésbe merült. Az idő elhagyott. A jó szerencse elengedte a kezed. Az univerzum utál. Te, pedig csak egy elhullott levél vagy az ősz közepén. Sosem voltam az a tényközlő típus. Utálok arra a kérdésre válaszolni, hogy “már megint mi a bajod?” – Nem bírom a magányt. És talán, ha gyermeki lelkem annak idején nem sebzik meg, jobban bírnám az elutasítást is. Nem vagyok egy szabályt betartó lény. Utálom, ha me…