Bolyhos fóbiák

Rengetegszer félünk valamitől. Olyan dolgoktól ijedünk meg, amik nem is léteznek. Félünk az UFO-któl. Félünk egy gyógyszer mellékhatásától. Félünk lemenni az utcára esőben. Félünk a múlttól. Félünk egymástól.

Magunknak sem valljuk be, de néha szívesen elbújnánk akár a világ elől is, hogy senki ne lásson. Senki ne halljon. Senki ne beszéljen nekünk. Csak egy kis csend.

Egy steril környezetre vágyunk.

Ahol nincsenek negatív jelek. Rossz atrocitások. Bűn és irigység. Fájdalom és szívszakadás. Füst és kétely.

Olykor csak annyit veszünk észre, hogy ugyanott vagyunk, ahol a múltkor. Ugyanabban a kis sarokban, szobában kucorgunk egész álló nap. Egy olyan sorozat előtt, ami nem szól semmiről, de kikapcsolja az agyunk és lenyugtat. Takaró alá rejtjük a félelmünk, amitől csak egyre jobban eluralkodik rajtunk a pánik. Kibúvókat keresünk és kifogásokat. Az elején még beszélünk, sokat, majd szépen lassan megszűnik a kapcsolat a külvilággal. Majd annyit veszünk észre, hogy félünk még kilépni is az utcára.

Ha valamit megtanultam ezekből az esetekből az az, hogy mindig van egy ennél rosszabb helyzet. És attól, hogy agyunk csúfos játékot űzve velünk elbújtat a világ elől, csak egy átverés. Felül kell emelkednünk, ha kell akkor önmagunkon. Figyelnünk kell azt, mi van ilyenkor körülöttünk, és mi maradt épen az idő múlása alatt.

Ki keresi még a pillantásod? Ki az, aki mindennap meglátogat egy egy ölelésedért, mert jól esik neki? Mi az, ami még ilyen pillanatokban is éltet? Mik azok a célok, amik még mindig előtted vannak, és a legnagyobb űr közepette is képes vagy visszatérni hozzá?

Mi az az illat, ami visszacsábít az élők közé? És nem hol mi zombi vagy, aki mindennap arcot cserél.

large (52)

Nem igazán tudom, hogy miért is működik így az Univerzum és száműz direkt szabadságra a realitás világából, de ha van mi visszacsábítson. Az egy tál frissen sült sütemény illata. J megnyugtató hangja és biztonságot nyújtó ölelése. A szuperhős barátok nevetése és pozitív hozzáállása.

Szerencsés vagyok, amiért olyanok állnak mellettem, akik tudnak kezelni, és időben pofon vágnak, amikor szükségem van rá.

Az ember problémája szertefoszlik, amikor a napfény felé tartjuk. – még jó, hogy ők tudnak Napfényt fakasztani a sötét éjszakában. : )

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Helló, Béla vagyok! A bútor táborban dolgozom

Ne keress ott, Elköltöztem!

Védett férfiak kertjében ültem én