Bolyhos fóbiák

Rengetegszer félünk valamitől. Olyan dolgoktól ijedünk meg, amik nem is léteznek. Félünk az UFO-któl. Félünk egy gyógyszer mellékhatásától. Félünk lemenni az utcára esőben. Félünk a múlttól. Félünk egymástól.

Magunknak sem valljuk be, de néha szívesen elbújnánk akár a világ elől is, hogy senki ne lásson. Senki ne halljon. Senki ne beszéljen nekünk. Csak egy kis csend.

Egy steril környezetre vágyunk.

Ahol nincsenek negatív jelek. Rossz atrocitások. Bűn és irigység. Fájdalom és szívszakadás. Füst és kétely.

Olykor csak annyit veszünk észre, hogy ugyanott vagyunk, ahol a múltkor. Ugyanabban a kis sarokban, szobában kucorgunk egész álló nap. Egy olyan sorozat előtt, ami nem szól semmiről, de kikapcsolja az agyunk és lenyugtat. Takaró alá rejtjük a félelmünk, amitől csak egyre jobban eluralkodik rajtunk a pánik. Kibúvókat keresünk és kifogásokat. Az elején még beszélünk, sokat, majd szépen lassan megszűnik a kapcsolat a külvilággal. Majd annyit veszünk észre, hogy félünk még kilépni is az utcára.

Ha valamit megtanultam ezekből az esetekből az az, hogy mindig van egy ennél rosszabb helyzet. És attól, hogy agyunk csúfos játékot űzve velünk elbújtat a világ elől, csak egy átverés. Felül kell emelkednünk, ha kell akkor önmagunkon. Figyelnünk kell azt, mi van ilyenkor körülöttünk, és mi maradt épen az idő múlása alatt.

Ki keresi még a pillantásod? Ki az, aki mindennap meglátogat egy egy ölelésedért, mert jól esik neki? Mi az, ami még ilyen pillanatokban is éltet? Mik azok a célok, amik még mindig előtted vannak, és a legnagyobb űr közepette is képes vagy visszatérni hozzá?

Mi az az illat, ami visszacsábít az élők közé? És nem hol mi zombi vagy, aki mindennap arcot cserél.

large (52)

Nem igazán tudom, hogy miért is működik így az Univerzum és száműz direkt szabadságra a realitás világából, de ha van mi visszacsábítson. Az egy tál frissen sült sütemény illata. J megnyugtató hangja és biztonságot nyújtó ölelése. A szuperhős barátok nevetése és pozitív hozzáállása.

Szerencsés vagyok, amiért olyanok állnak mellettem, akik tudnak kezelni, és időben pofon vágnak, amikor szükségem van rá.

Az ember problémája szertefoszlik, amikor a napfény felé tartjuk. – még jó, hogy ők tudnak Napfényt fakasztani a sötét éjszakában. : )

Nézz be hozzám egy sütire

Az a fajta vagyok, aki ha elmegy a piaci soron az öreg nénik között, mindegyiktől venne egy csokor petrezselymet, vagy virágot. Aki esernyővel indul neki a könyvespolcnak, mert a könyvek között bármi megtörténhet. Aki még mindig bele lép a pocsolyába a legújabb cipőjével.

Aki szereti ha simogatják a haját. Aki érzi, ha valami nincs rendben. Aki finom muffint süt. Aki kétszer nézi meg mennyi az idő, míg ténylegesen megjegyzi. Aki imád olvasni Napnyugtakor. Aki egy könyvet hátulról kezd el lapozni. (és mindig elolvassa az utolsó mondatot, mielőtt elkezdené a könyvet)

Aki hisz a pozitív kisugárzásban. Aki leveszi a lábáról a gyerekeket, pedig csak mosolygott és sütit sütött. Aki szereti a cseresznyét a macskájával enni. Aki néha kis halakra pecázik a kanálisban. Aki a forró teába mindig belenyal, még akkor is ha leég tőle a nyelve.

Aki szeret túlbonyolítani dolgokat. Aki sok színt visel a lelkében. Aki gyűrött lepedővel alszik, mert lusta megágyazni. Aki beszél olykor, de nem tudja mit. Aki szereti a whiskeyt. Aki a tömegben elvész és néha pánikrohama támad. Aki szerette volna örökölni az apukájától a rajztudását, de neki nem ezt a lapot osztották.

Aki szereti a betűket, főleg a J-ét. Aki mindennap cseréli a hátterét a laptopján. Aki nem fut busz után. Aki ír, ír, de még nem író. Aki szeretne író lenni egyszer.

large (10)

Az Élet íze

Ha ízlelgetni kéne az élet gyümölcsét, azt hiszem egy hatalmas ropogós eperbe harapnék bele. Aztán valaki rád kiabálna: „Ne ilyen mohón!”. Csak élvezd ki! A mindennapokat élvezni kell és úgy megírni a forgatókönyvét, hogy abba ne legyen hiba; és számodra legyen a legpompásabb.

Az élet mindig akkor romlik el, mikor nem várja az ember. (Bár mikor várja?)

Ekkor hirtelen rengeteg kérdésbe, kétségbe és aggodalomba botlunk. Majd jönnek a baljós kifejezések: „Drágám, beszélned kell az anyáddal!” „Öhm, figyelj csak, a főnök nekem szólt, hogy világosítsalak fel arról, hogy… dolgozz egy kicsit tempósabban.” „Szükségem van egy kis magányra.” „Tudod mit kéne csinálnod? Tűrnöd.”

Az, hogy valami nem mindig fenékig tejfel, nem vitatott. De azt hiszem, jogunk van ahhoz, hogy saját magunk döntsünk a sorsunk felől. Addig, amíg lehet, és megtehetjük, jobban is tesszük, hogy ha élünk a lehetőséggel.

Nem szeretnék negyven évesen azon sírni, hogy elcsesztem az életem és minden magánéleti kapcsolatom egy olyan munkahelyen, amit ha lenne rá (emberügyi) vizsgálóbizottság, már rég bezártak volna.

Na, nem azért, de értjük miről beszélek? Ha elromlott a sütő, akkor nem tudsz benne finom tortát sütni. Ha hozunk egy döntést, ami az elején jónak tűnt és később a rémálmod okozója, ne hajtsuk már a fejünk a párna túlsó végére. Ébredjünk fel, és tépjük szét a papírokat.

Fel vagyok bosszantva, mert papolnak az „úgy éled az életed, ahogy te szeretnéd” dumával, és ha hoznál egy nagyobb döntést, ami a saját érdeked szolgálná. Benyomnak egy ilyet: „Hát, de lehet, hogy ez nem jó ötlet.”

large (9)

Ha meg mégis rajtunk múlik, akkor az Isten szerelmére, olyan finom legyen már azaz eper a kezünkben, hogy bátran ráültetjük a habos sütemény tetejére, Ne pedig valami dinnyefej (vagy több dinnyefej) végterméke legyen!

Éjjeli bagoly szó

Duzzadt mazsolák csücsülnek a vizes poharam alján. A fejemből gondolatok szökdösnek a világba. Nyitva hagytam nekik egy kis kaput, csak ma estére.

Nem igazán teszek semmit. Csak hallgatom a kopácsolást odakintről. Iszok egy-két korty teát. Beleharapok a cukros briósomba és figyelem, ahogy szép lassan kiürül a fejem.

Könyvek; újak és régiek. Mind finom nyomdai betű illattal. Füzetek, amik tele vannak irkálva fodros betűkkel. Tollak, amikről készenlétben, levették a kupakot. Puha párnák, amik két elfáradt testre várnak. Olyan nyugalmat árasztanak, hogy végre nem aggódom.

Egy pohár bor hiányzik már csak. Egy jó édes vörös most jól esne. Felszabadíthatná a bennem lakozó szörnyetegem, és talán már kimondanám azt, ami bánt. Nem kéne sírnom többé.

Emlékszem gyerekként magányosnak éreztem magam; pedig egy gyerek még nem érez ilyesmit. Játszik a homokozóban. Veszekszik az anyjával, hogy este akar tévét nézni. Sütiért hisztizik egész nap. De nem tudhatja mi az a magány.

Ülök még pár percet a csendben. Hagyom, hogy elolvadjon a számban a buborék. Megvárom míg J bekopogtat az ajtón.

És elindulok.

Elindulok az életem felé. Végre nem érzem azt, hogy elmegyek saját magam mellett. Hogy a test, amiben élek, csak egy időutazó lélek otthona és nem becsüli. Végre hazatértem.

Itthon vagyok a szobában, ami tele van az eldobott ihleteimmel. A rengeteg csillámos emlékkel. A jövőbeli álmokkal. A félre ragasztott cetlikkel. … Földön heverő kiszáradt mazsolákkal.

Édes mostohák

Egy könyv adoptált. Írástudók és apró zsenik társaságát élvezem. Esténként gyümölcsös gőz melegíti arcom. Képek ihletnek. Ujjaim alkotnak, az agyam gondolatai formálnak.

Úgy szeretnék alkotni, hogy nyugalmat árasszon. Érezd a sütemény és a friss virág illatát az asztalon. A forró bögre melegítse hideg ujjacskáid. A szemedben lásd, amit én láttam. Hald a szavakat, amiket kimondtam. Nyugodj meg, és pihenj.

A bögre alját sosem nézzük meg, pedig bele van vésve a varázsszó.

Mosogatóba dobjuk és visszaülünk a fotelünkbe a távkapcsoló mellé. Ő a legjobb barátunk. A sötét szobában az a kocka fény, ami megvilágítja tudatunk. Élvezettel eszi a húst koponyánk alól. Mi meg csak belepislogunk, hogy könnyebb legyen neki átjutni. Akaratlan átjárót építünk neki. Tápláljuk a férget.

Mindig is azt a pillanatot kerestem, amikor nyáron megengedünk magunknak egy egész csésze jeges kávét. Amikor ok nélkül kiülünk a rétre egy lepedővel és egy üveg vízzel. Amikor azt tudjuk mondani: Élek, és  a mókuskerék gondolatát még véletlenül sem ismerem. Ezért próbálunk folyton kiutat keresni. Újra és újra valami másba belekezdeni; hogy az adott pillanatban több dologhoz is hozzáfogj.

Nehéz ez. Van, hogy remeg a kezünkben a meleg bögre. A szemünk fáradt és legszívesebben csak beesnénk az ágyba, a takaró alá bújnánk, és addig, míg a lelkünk azt nem mondja “ÁLLJ FEL”; fel sem kelnénk.

Kereshetjük a pillanatot. Pisloghatunk az édes mostohákra. Átölelhetjük a tea forró gőzét. Fáradhatatlanul kergethetjük a teendőket.

De mi is csak emberek vagyunk. A vacsora után, mindig indulj el, és bújj be a takaró alá.

large (63)

Esküvői tortahad

Imádom a süti illatát.

Kár, hogy rossz az orrom. Imádom, amikor kilépek a munkahelyemről, az egyik kollégám megjegyzése csak ennyi: “Krémes a füled.” Az egyik legjellemzőbb tulajdonságom, ha édességet gyártok tetőtől talpig “festékes” vagyok. Mint egy igazi művész.

Elkezdtem kedvelni az őszt. A délutáni Napsütést. Az otthoni meleg teát, kedvenc bögréből. A kiskutyám hangját, amikor már nagyon elege van a csirkékből. Az internet kattogását, amint leütöm a billentyűket 100-adjára is. A mosolyt az utcán, ismeretlen embereken.

Az első fizetésem, legelső bevásárló listája a következő: Kutya nyakörv-póráz, hajfesték, fogkefe, kakaós csiga. Azt hiszem ezek voltak a legfontosabb dolgok, amiket meg szerettem volna vásárolni. Sikerült.

Ez az ősz új lehetőségeket is fújt elém. És mielőtt megvehetném a túra bakancsom körbe járni még a novembert és az október felét… Készítenem kell egy esküvői tortát. Már alig várom, hogy “belemancsikoljak” abba a tortakrémbe! 

Akartam most egy kis tényközlést. Egy kis mást, mint ami eddig szokott lenni.

Csak ülök a buszon, lesem az öreg néniket. Félek egy kicsit tőlük, mert néha úgy néznek rám, mintha kiakarnák szívni a lelkemet. Olykor addig nézem őket, míg el nem fordítják a tekintetük rólam. Szinte biztos vagyok benne, hogy amikor néznek, azon jár az agyuk, hogy “én is ilyen voltam régen, és bárcsak…”. Azon gondolkodom, vajon én is ilyen leszek?

Anyukám erre azt szokta mondani: “Ne gondolkodj annyit, mert bele betegszel!”

És milyen igaza van.

Bögrében a bögre

“-Nincs lazsálás.” – J mellett ‘munka’ az élet; amire rácsodálkoztam, amiről eszembe jutott, hogy az emberek tényleg hamar feladják. Ha szembe jön egy kis nehézség egyből behúzzák fülük, farkuk és menekülnének, vagy abban a szent pillanatban helyben meg is teszik.

Felmondanak. Elválnak. Szakítanak. Kidobnak. Örökbe fogadnak. (…)

Majd rájönnek, hogy rosszul döntöttek, mert mégis csak jó lett volna… Vagy rá sem jönnek és beletörődnek az egészbe. Elfelejtik, kitörlik még az emlékezetükből is.

Én meg rájöttem, hogy J-től még sokat tanulhatok. Eddig is köszönhetek neki olyan pillanatokat, amikre magamtól jó sokáig nem jöttem volna rá.

Úgyhogy: Köszönöm J.

Szóval nem minden esetben a farolás 60-al a falnak a megoldás. Vannak olyan napok, amiket úgy kell túlélni, hogy: “Bírd még ki!” “Kitartást!” meg, hogy “Jobb lesz!” és az ehhez hasonló szövegek végtelen sora.

Olykor rosszul döntünk, olykor becsalnak a kelepcébe egy kedves mosollyal, ami később szigorú tekintetté változik. ;de valahol el akarjuk kezdeni. Valahol el kell kezdenünk. Még akkor is, ha fáj az a pár óra, amit elrabolnak az életünkből.

És, ha két bögrét kell egymásba tennem és úgy innom a teát, mert forró;

akkor is végig csinálom.

Légy jó mindhalálig, önkéntes

Egyszer az egyik srácom azt mondta, olyan megnyugtató érzés, hogy figyelek és vigyázok rá, mert így tudja, hogy meg sem kell szólalnia, má...