Vetkőzz Tiffany!

Megmondom az őszintét, néha így érzem magam:

detto

;de még ez alá is oda van biggyesztve a “Life is beautiful”. Ma belebotlottam egy olyan kijelentésbe: “Ja, akkor ez már a nagybetűs élet. Meg abba, hogy: “Sok szerencsét a munkádhoz.”

És felbecsülhetetlen érték, amikor a buszon az ellenőrnek keksz illata van.

Néha elhagyatottnak érzem magam. Nem a magányos fajtának, hanem annak, akinek lezuhant a repülője és egy lakatlan szigeten várja, hogy érte jöjjenek. (és) A kókuszfa, amiről nap mint nap lopkodja a gyümölcsöket, elkezdett kiszáradni.

A laikusok folyton azt mondják, “a semmiről írsz”. J azt mondta támogatja az írásaim, vagyis, hogy író legyek, de csak majd ha házunk lesz meg biztos talajunk; amibe ültethetek rózsafákat. Végre. Mégsem csinálhatom túl jól, ha még vannak lyukacskák a rendszerben. Kell még egy kis ihlet. Meg fűszerek. És az a tepsi süti, amit már egy hete tanulgatok, de a receptjét folyton elfelejtem. Vennék noteszt, de elmondom, hogyan működik ez. Elindultam a buszállomásra. Fél úton megakadt a szemem egy kis bolton. Bár megfordult a fejemben, hogy menetrendet kéne böngészni. Bementem a kisboltba, ahol nem árultak kis noteszt. És, amint kiléptem a boltból, abban a másodpercben indult el a busz a megállóból. Kisétáltam az állomásra, notesz nélkül és 15perc plusz fáradsággal. Itthon, pedig elkezdett esni az eső, és már se pénzem, se kedvem nem volt noteszra vadászni.

Ez van most. Rengeteg feledékenység. Kevés idő. Sok cirógatás. Torta krémek, amiktől illatozik a kezem és néha már ott is süti szagot érzek, ahol nincs is.

Tiffany. Nem ismerem. Egy képen láttam a nevét. Vetkőzős karakter, aki akkor mutat magából valamit, ha adsz neki cserébe egy gumikacsát, ugyanis gyűjti őket. Nem érted? Nyugi én sem.

Esik az eső. Ne törődj vele. London van odakinn.

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...