Add el magad, add meg magad!

Félünk.

A holnaptól. A társadalmi nyomástól. A magánytól. A rossz szokásainktól. A keserűségtől. Attól, hogy nem tudjuk kifizetni a számlákat. Attól, hogy nem tudunk megfelelni a másiknak. A hurrikántól. A természeti katasztrófáktól. Attól, hogy amit hosszú munkával felépítettünk, egy pillanat alatt romba dől. A bizalmatlanságtól. Attól, hogy egy nap arra ébredünk, a párunk már nem bízik bennünk. A kis cetliktől. Attól, hogy egyszer a kávés csészénk mellett egy cédulán annyi fog állni: Sajnálom. Attól, hogy, amikor ezt az egy szót elolvassuk, mély csend lesz a lakásban és az apró legyen kívül más élőlény nem tartózkodik a környezetünkben.

Félünk. Önmagunktól.

Nem hagyjuk el a megszokásokat, csak azért mert már évek óta tartanak. Még akkor sem, ha ezzel valamit folyamatosan (akaratlanul) kaparunk a jelenből.

Valaki egyszer azt mondta nekem: A gyerekkori barátságok csak addig tartanak, míg a másik meg nem találja az igaz párját, és családot nem alapít. És komolyabbra nem veszi az életét. Mert ilyenkor az egyik lemarad, és már nem tudnak egy szinten tovább haladni. Valaki nem tudja elhagyni a múltat, a másik hajt a jövőért, és élvezi a jelent.

Valahol ebbe is bele kell törődni. Az idő néha felgyorsul és már olyan dolgokra kell gondolnunk, hogy mi lenne jobb a másik félnek? Mi az, ami bántja nap mint nap. De nem meri elmondani. Felmerülnek bennünk olyan kérdések: Tudok-e ezen segíteni, hogy ne csak nekem, de neki is jó legyen?

Van egy szakasz, ahol már nem csak magadra kell gondolnod. Ahol már egy vagy több emberen múlik a te jelened. Meghatározó!

Azt is mondta nekem valaki: Az élet nem mindig habos torta. Igaza  volt. Nem vitatom. Még az édes süteményes, kreatív világ is füstbe borul néha. Van, hogy napjában többször. És olykor a fogorvoshoz is el kell mennünk. Bármennyire is félünk.

Mitől félek én? Attól, hogy egy nap felvált majd egy tárgy. Ami élvezetet nyújt mindenkinek. Megadja azt a másiknak, amire én nem vagyok képes. És rám már nem lesz szükség. Egy doboz marad utánam, amiből árad a “megnyugvás”, a “képzelet”, a “már hozzászoktam”, és a “majd idővel”… Egy olyan tárgy, amitől nekem csak annyi jut eszembe: “Semmi” és “Semmi bajom”

Nőideál per 2013

Tessék? A 21. század nőideálja?
Mit szeretnek a férfiak egy nőben? Ki az igazi álomnő? Tényleg lehet egy nő a férfi legjobb sörös cimborája?
Természetesen nem. de egy nő lehet ideális. Nagyon ideális.
Az én ideám valahogy így néz ki:
- AC/DC-t hallgatva, rázza a formás fenekét, és közben a konyhában szeleteli a csirke húst.
- Dupla köretet készít a sült húshoz, ha a férfi nem szereti a rizst. (mert az milyen kaja már)
- A férfi távollétében ellátja őt, naponta meztelen képekkel, hogy figyelme ne lankadjon!
- Behűti a sört. És nasit biztosít éjszakára. (jégkrém, süti, csoki...)
- Valentin napi kívánsága: focimeccs, chips, kóla, pornó. (másnap jöhet egy kis süti)
- Mindennap megkérdezi "Hogy vagy?" mert a büszke férfi szív, sosem beszél a problémákról, amik egy napon szépen felemésztenék.
- Minden reggel extra reggelivel várja.
- Sex minden filmezés után. És reggel.
- És zuhany alatt.
- Minden második nap süteményt készít.
- És színes cetliket hagy mosolygós üzenetekkel, hogy a férfi kedve jobb legyen a munka közben is.
- Este masszázs, a fáradt nap után.
- És sex.
Valaki sokat vár arra, hogy lopva  meglássa választottja csinos lábát, vagy formás fenekét. Van, hogy hónapokig kéretik magukat az emberek, míg leleplezik igazi mivoltuk a másik előtt.
Mindenkinek más az ideája, valaki Julia Roberts akar lenni. Valaki Megan Fox. Mindenki dögös akar lenni. Mindenki a testével akar elhódítani egy szívet. Én azt mondom az apró odaadásban van a titok. Ha igazán kedvelsz valakit, megadod neki mindazt, amire vágyik. És onnan tudod, hogy igazi a dolog, hogy ha ezek a dolgok örömet okoznak neked is.
Először ne a tested add egy férfinak, hanem a mosolyod, a természetességed. Amiből adódóan egyszer úgy is meztelen leszel, de addigra a férfi a barátod és társad lesz.
Azt, hiszem J is valami ilyesmit szeret bennem. Hogy ilyen vagyok.

Az a bizonyos befőtt

-Helló, hogy vagy?

-Kösz már jobban.

Ennyi kell ahhoz, hogy az ember törődjön a másikkal. Gondolom nem megterhelő, rengeteg időt sem vesz el tőlünk és máris egy jót cselekedtünk, ha a maga kis formájában nézzük a dolgot.

Az embernek olykor vannak veszteségei. Lecsúszott két-három kiló, elfogyott a pénze. Hullik a haja. Letörik a foga. Öregszik. Veszt a szépségéből. Elpártolnak tőle a támogatói. A barátai elhalványulnak.

És egy szép nap arra ébred, hogy van egy öröksége, amire vagy büszkén néz fel, vagy szomorúan veszi tudomásul, hogy nem ért el semmit az életben.

Remélem (és igyekszem is eszerint élni) én az a fajta leszek, aki egy nap felkel az ágyból. Korábban, mint a kakas. Kikészíti a gyerekeinek az uzsonnát az iskolába, a férjének reggelit varázsol az asztalra. Majd a csúf hangú ébresztő óra előtt felébreszti őket édes puszival. És, amikor kiürül a ház, körbe néz a határidő naplójában és nem találja benne a régi jó barátait, vagy valami hiányzik a lelkéből, egy pici összetevő, még ennek ellenére is felmosolyog, zenét kapcsol a konyhájában és elkezdi sütni mély kreativitással a napi sütit.

Mind elhatározás és befőtt kérdése. Hogyan főzöd meg azt a gyümölcsöt, amit a kertedben nevelgetsz. A kis fa csemetét, amiből egy nap szép fa lesz, ami tavasszal virágba borul, nyáron pedig édes termést ad magából. A kislány, aki még csak játszadozik a gondolattal, hogy a mackója valaha életre kell-e. Egy szép napon leírja élete történetét, és sorsfonalból kötöget pulcsit magának, majd annak a szerencsés fúnak, aki megmosolyogtatta a szomorú délutánon. A kislány, aki egy szép napon anya lesz, és hű felesége az embernek, akit mellé rendelt az ég. Sütit sütöget és konyhájából elővarázsolt finomságokkal fogja el kápráztatni gyermekeit.

Olykor még én is szeretem elengedni ilyen messzire a fantáziám. Szeretek bele gondolni mi vár rám. Kitűzni egy célt és afelé kormányozni a kis hajóm.

Olyan ez mint mikor kis tapadós cetlikre írok fel emlékeztetőt, ezt is felírhatnám egyre, “pulcsit kötni”, “befőttet rakni”, “szeretetet raktározni”.

Egyébként pont ma készített velem interjút egy aranyos kis blogger, aki rám akasztotta a Muffinistenkirálynő nevet. Azt hiszem, ez lesz a második, amit felragasztok a színes cetlimmel a falamra. : )

Szuperhősök igenis vannak!

,,Minden író hiú, önző és lusta, és legmélyebb mozgatójuk rejtély. Könyvet írni hosszú, kimerítő küzdelem, mint valami fájdalmas betegség időszaka. Az ember sosem vállalkozna rá, hacsak nem valami démon vezetné, amit nem ért és aminek nem tud ellenállni."

Azt hiszem bennem van egy ilyen démon, aminek egyenlőre nem engedek. Vagy egyszerűen csak író vagyok, aki lusta, és hiú és senki nem tudja mi a legnagyobb mozgató rugóm.

Megmondom én!

Rettentően kibuktak ma belőlem az érzelmek, pedig általában megfenyítve ülnek odabenn a helyükön, de most a nagy magányomban kiszökdöstek a szemem sarkából. Szipogásom közepette J volt ma az egyetlen, aki megkérdezte, hogy vagyok és mi a baj. Persze az ő hiánya a nagyobbik, a kisebbek, meg a … hát végülis… az, hogy Amerika kapitány messze van. És hol vannak a nagy barátok ilyenkor?

Szeretem, amikor mindig van muffin az asztalom valamelyik sarkában. Ilyenkor megvagyok nyugodva, hogy ha éhes vagyok, vagy sütire vágyom, csak oda nyúlok és már nassolom is. Plusz tudom, hogy megint csináltam valami hasznosat is ezen a napon.

Ja, na amiről viszont ténylegesen beszélni akartam az a következő:

A Barátok köztben a Bözsi néni, vagy kicsoda a Vili bácsinak a “barátnéja”, asztmondta: “Az az igazi, aki ha nevetsz, veled együtt nevet és ha szomorú vagy, letörli a könnyeid.”

J nem tudom, hogy csinálja, de ma egész reménytelennek láttam a dolgot, hogy ebből én ma kilábalok és felnevetek. Még ilyen távolságból (több szász km) is képes addig beszélni és beszélni, míg egy pillanatban észre veszem, elfogytak a potyogni valók a szememből és jókedvűen keresgélek a fél évvel ezelőtti jegyzeteim közt. Egyszerűen megnyugtat, ha hallom vagy olvasom a gondolatait. Akkor érzem igazán, hogy a lelkem egyenes vágányon halad tovább a kiírt megálló felé.

És, ha már fél évvel ezelőtti jegyzetek: Összeszedtem egy jogot végző, focista, pénztáros srácot. némi ellenvetést érzek, de sokoldalúsága lenyűgöz :D – ez is köztük volt.

Még azóta is lenyűgöz a sokszínűsége.

Kedves olvasóim!

 Hogy lehet emlékezetessé tenni egy (ezt a ) nyarat művész, alkotói szemszögből. ?

Mivel a tollam lerakta alkotói tintáját egy időre. ( meg se kérdezzétek nem tudom mi nála ez a nagy lázadás) Erre a kérdésre keresi a választ. Hogy tegyem/ügy emlékezetessé ezt a nyarat?

És itt bármi szóba jöhet, az egy pohár bortól a Napelmentében, vagy a beszélgetek a macskámmal délutánonként, sétálok egyet a szőlős kertben… Kávézok a Napfelkeltében, virágillat…

Azt szeretném tudni, hogy nektek mit is jelent egy csodás pillanat, vagy mit csináltok a megnyugtató perceitekben?

Kedves titokzatos, névtelen, és ismert olvasóim, ha van pár percetek írjatok nekem valami inspirációt: Mivel nyugtassam háborgó lelkemet ebben a szeszélyes évszakban?

Válaszaitokat előre is nagyon köszönöm. : )

Üdvözlettel: Annie

Reklám tacskó

A miniszoknya elsőbbséget ad. Ha egy miniszoknyás lány/nő/csaj végig megy az utcán, a zebránál  az utolsó centiméterekre is befogja a sofőr a féket, csak, hogy megálljon a szoknya alatti formás lábak elsőbbségadásához és végig nézze ahogy azok a testrészek ringó mozdulattal átsétálnak előtte.

Kommunikáció most. A 21. században, kétféle létezik: Egy: –Helló, Szia! Mizu. Semmi. Nem sok. És ott? Semmi extra. –No para, majd lesz. Jó legyél. Csá. –Cső. (Tső Babi néni, főzzünk egyből kőlevest, nem?!) Kettő: –Szia! – …………………………………………………………………………… – Akkor szia! (és, hogy mi van a pontok mögött? –semmi) Úgy értem: hogy nem kommunikálunk; –eléggé, –túl jól, –sokat, –rendszeresen, –sehogysem! Beszélj ember!

A macskám harap. Egy játékos, fodros bodros, mintás, fürge, szélhámos kis cicát nem tudsz leszoktatni a harapdálásos-karmolásról. Ne is próbálkozz!

Teljesítmény mindennap. Irigylem azokat a teljesítménybéres dolgozókat, akik olyan ügyesek, hogy képesek megélni a szorgalmukból szerzett pénzből. Én vajon tudnék valaha olyat?

Unicum: Csak pozitívan. A legegyszerűbb marketing szöveg, amit láttam alkoholon. Még is egy idő után, elég negatív egy dolog.

Jön a nyár, nyílik a sok rózsa és a vihar mind elverte. New York – szél – tart a hajam. Spanyolország – Napsütés – tart a hajam. Magyarország – londoni éghajlat – vizes a hajam. Egyébként mindenki Londonba kirándul, települ, költözik, dolgozik, ott marad 1-2hét/hónapra. Ilyen tavasz után a lábujjhegyem se tenném London szép városába, már megbocsáss (Mary Poppins), de az esernyő nekem nem áll jól.

Ha fizetnénk magának 200.000 Ft-ot, főzne másoknál, egy termékismertetés (edények) céljából? A hetem legmeglepőbb és legfurább kérdése volt. Engem nem győzött meg. Ilyen munka nincs!

Reklám tacskó?  Az egy olyan kis kutya, aki olyan cuki, hogy néha hírek, és reklámok jönnek ki belőle. Hogy hol? A fülén. (ne ee m csak viccelek)

Köszönöm figyelmeteket. És bocsánat az elrabolt másodpercekért, amit arra pazaroltatok, hogy elolvassátok a bejegyzést, ami egyébként csak azért készült el, hogy lefoglaljam magam egy fél órára. És balra el!

A kis bugyis akcióban

A németek keményen beszélnek. Az olaszok sajt nélkül eszik a pizzát. A franciáknak büdös a sajtjuk. Az angolok folyton esőben áznak. A svédek, svédek. A hollandoknak szép a virágos kertjük. Az amerikaiak ju-esz-é. Az oroszok megfagynak. A spanyolok sokat fociznak. Mi magyarok meg bugyiban rohangálunk fel alá…

Ebédkor. Reggeli előtt. A takaró alatt. Fürdés után. A kertben. A hintaágyon. Vacsora közben. Mindig!

Szeretjük a kihívásokat. A jó nőket. A nehéz munkától izmos pasikat. (és nem a poroktól felfújtakat) A gulyás levest, hajnali kettőkor. A sört. A vodka narancsot. A whiskey-t tisztán, Jack Daniel’s- el. A nagy kutyákat. A jó focit. A Barátok köztöt (akaratlanul). A bikinit, a monokinit, a pornót, a nudit. A finom bort, a szőlősből. A vízeséseket. A kinti-benti-lenti-fenti sexet. Az izgalmas könyveket. A Szeretlek szót. A tükörben pózolást. A finom sütit. Az olcsó cuccokat. A márkás olcsó cuccokat. A márkás, akciós cuccokat. A későn kelést. A lustálkodást. A miegymást… Szeretjük egymást.

Kivéve, amikor nem…

Ugyanis utáljuk a korán kelést. A pénzbefizetést. A lassú felfogást. A csúnya embereket. A várakozást (főleg tömegközlekedési járműre) A reklámot a Barátok közt (és más filmek) alatt. A kérdőre vonást (Hol voltál eddig? Miért nincs kitakarítva?:..) A pénztelenséget. A béna focit. A sört (ha nincs behűtve). A pálinkát (amikor kinn hagyja az asszony a konyha pulton és bemelegedett). Az esőt (ha elkezd esni szalonnasütés előtt). A postást, ha nem hoz pénzt. A rossz fogakat. Ezáltal a fogorvost. A gyógyszertárat. A hozzá nem értő orvosokat. A rossz időjárást (ami nem kedvez a földnek) A sok havat (amikor nem tudsz kiállni a kocsival a garázsból, de siet a gyerek az iskolába). A csendes barátokat. A magányt. A depressziót.

És néha unjuk a banánt…

Unjuk a szőke nőket (a vicceket, úgy értettem vicceket). A sárga csekkeket. A Veszekedést. A rizset (mint köretet). A macska nyávogást. A hisztit. A műmelleket. A szedett szemöldökű szépfiúkat (nem is értem…). A szoli barna színt. A tanulást. A szövegtelen könyveket…

Még hogy kell egy kis lazulás? Kell egy kis változatosság. Ezért járunk mi bugyiba magyar földön. Hogy a lustálkodás és a szőke nős vicc fel legyen dobva egy kis színnel és közben befizethetsz két csekket, és elmehetsz a boltba tai kaját venni a pasidnak, aki amúgy nem eszik ilyesmit, mert vagy fogyózik, vagy diétázik, mert a barna poros löttyöt kell meginni bébi, attól lesz szép nagy itt ez itt ni, (a karomon), és lesz ott kicsi ott ni alul…

Na, de hogy a szemrehányásokat félre rakjam, mert nem beszólni készültem ám. Az itteni hon jó. Q**va jó, de azért még én is megszagolgatnám azt a francia büdös sajtot. Meg ennék olasz pizzát tömény paradicsom szósszal. És kilesnék a ju-esz-ébe, hogy mi újság, nem akar-e kidőlni a H O LL Y W OOD felirat, mert akkor szívesen megtartom.

Szóval ez van itt nálunk. Szőkék, barnák, vörösek. Szexik. Csendesek. Hangosak. Színesek. Szürkék. Családosok. Kivételesek. Kis bugyisok. Szerelmesek. Kevésbé kedvesek. Kávé függők. Sexmániások. Sokat tudók. Földlakók.

Mi így szeretjük egymást..

Kivéve, amikor nem.

Első számú LA

Én egy muffinistenkirálynő vagyok : D ! Az egyetlen süti, amit sem én és sem a sütőm nem ront el.

muffin

Ez a süti feldobja az egomat : ), mosolyt varázsol az arcomra. És (eddig) az egyetlen, amiben elég magabiztos vagyok.

Na jó édes Élet ide vagy oda. Muffinban jó vagyok. Ha elég szerencsés leszel lehet egyszer neked is sütök egy adagot.

as

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ja és mi ez az időjárás? A londoni szél betör kishazánkba?! : O Ezt ugye nem gondolod komolyan? Június 4.-e van és nagy cipőben elsüllyedek a sárban a pocsolyában. És fáj a hajam a széltől! Ha valaki meglátja Noét rugdossa vissza a Bibliába! Köszönöm. Ez itt az első számú LA nem valami Mary Poppinsnak kialakított játszóház! Kéremszépen.

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...