Csend tolvaj

Őszintén szólva, vágytam egy kis csendre. Egy aprócska halk órára, amikor megáll az idő, megfagy a pillanat, fejemben ezer meg ezer gondolat falja fel egymást. És én csak hátradőlve élvezhetem a betűk dőlését, ahogy ujjaim rendben ütik le őket.

… de amint megéreztem valamiféle magányt a levegőben és felmerült az akárcsak pár percre is lett egyedüllét. Elkapott a pánik. Úgy csavarta át egyből a lelkem, hogy nem bírtam levegőt venni, és szemembe szökött másodpercek alatt a szomorúság. Akkor már akart engem, fogta a kezem, és bőrömbe vájta azonnal a magányt. Bódító illatát, azóta se tudtam elfeledni, és biztos voltam benne, hogy még egyszer ilyet nem akarok érezni, még ha a madaraim reptetéséről is van szó. Nem adom többé ezt a szabadságom.

Tudod milyen ez?

Mert ez nem az a fajta vad, szilaj hajtás az almafán, ami következő tavasszal birst hoz. A gazdának ezzel dolgoznia kell, ha gyümölcsöt akar látni, és érezni annak minden lédús porcikáját.

Vissza gondolok néha, hogy miket mondtam annak idején, miket jelentettem ki, milyen törvényeim voltak. Milyen elveket követtem. Miért is akartam elérni a célom. Mi volt a legfontosabb az életemben.

Reggeli kávé mellett, a macskám mellett üldögéltem kora reggel, a kedvenc fotelemben. Élveztem, ahogy karom süti a Nap, de a fejem még árnyékban. Szívtam azt a jóléti nyári levegőt, és beszippantottam a méhek elől az édes nektár ízt. Figyeltem a réten focizó kölyköket, hallgattam a délelőtti hangokat. Volt, hogy szó szerint semmit nem csináltam. Volt, hogy a macskám mellett olvastam, vagy zenét kapcsoltam, amire elaludt az ölemben. Majd írtam, és alkottam a regény részleteket. Apró gondolatokat nyomtam papírra, amik azóta eltűntek és valószínű a levegővel váltak eggyé.

Amikor meguntam mindezeket, felkeltem és gyümölcsöt szedtem a fa tetejéről és addig ettem, míg beteg nem lettem tőle. Valamilyen oknál fogva mindennap a bűntudattal vergődtem ágyba. Förtelmes kín. Magányos volt és halott. Reménytelen és piszkos.

A két dolog nem jár kézen fogva. Nem lehetsz egyszerre szerelmes a repülésbe, és sétálhatsz valakivel a földön. Ezt úgy kell megoldanod, hogy kell egy valaki, aki megfogja a kezed, akkor ha magasra szállnál, és már nem mersz vissza ugrani. És vékony kötélen reptet, ha bolondos kedvedben vagy. Engedi, hogy felrepülj egészen a felhők közé. Oda, ahol a bárányok legelnek, és a sok szivárvány evéstől olyan dús a bundájuk.

A macskám meghalt. A fotelem sincs már a helyén. Az idő telt. A magány elrohant. Az egyedüllétet felváltotta az együttlét. Engem azóta reptet, és felnézhetek olykor a felhők közé, és a magas fák tetejéről leshetem az ihletet, majd lejövök és teázunk. Sütit sütök ebédre, és palacsinta a desszert. Sétálunk a fényben, és új történetet ír, anélkül, hogy észre venném. Láthatatlan szivárványokat festünk egymás hátára, az arcunkra pedig édes puszit nyomunk. Lehet, hogy nincs macskám, nincs kedvenc sarkom az udvaron, és nem írok annyit; de van egy huncut érzés az egész lényemben, ami már ott ragadt a szívem közepén. Simogat reggelente, esténként meg csacsog velem. Délután kedves üzenetet küld. Délelőtt, pedig ébresztget, és humorizál.

Szeretem.

Ez az én szabadságom.

Megjegyzések

  1. óó *.* ez olyan kedves lett. mosolyogtam miközben olvastam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én meg mosolygom miközben ezt olvasom :) köszönöm :))

      Törlés

Megjegyzés küldése