Ez a nem szerelem

Mai hangulatom: letargikus.

Nem negatív, hanem letargikus.

Hihetetlen, hogy néha csak akkor vesszük fel egymásnak a telefont, ha “magánszámon” hívjuk a másikat. Annyira bujkálunk egymás elől, hogy zavarunkban megfeledkezünk alaposnak lenni, és azonnal zöld gombot nyomunk a “nem ismert telefonszámra”. És még eszünkbe sem jut, hogy “ó, basszus. Ő az.” Már késő. Felvetted.

Mi újság? Nem tudom. Utálom ezt a kérdést. Jól vagyok. Csak kicsit több majonéz kellett volna a pizzámra. És eggyel több cetli a falamra.

Veszélyesek vagyunk néha. Veszélyes dolgokat gondolunk. Veszélyes gondolatok futkorásznak az agyunkban. Képesek is lennénk rá. Megtennénk. Ha nem állnánk folyton tiltó tábla előtt. “Ne parkolj itt!” “Ne vadássz itt!” “Fűre lépni tilos!” “Dohányozni tilos!” “A szívem ötven méteres körzetében Szeretleket bevallani tilos!” (nem, az utolsó nem teljesen úgy van, csak ne éppen a “pszichopata gyilkos” énemmel beszélj, akkor nem lesz baj ; )

‘De persze előtte bekötöm a szemed, hogy ne lásd hova fogok harapni, és a kezed is lekötöm, hogy védekezni se tudj.’

Kedvenc tulajdonságom: játékos. Szeretem, ha valaki játékos. /Cserfes, vicces, sunyi, rafinált, agyas, szenvedélyes, gonosz, egy igazi player/

Manapság nem értek dolgokat. De mikor értek úgy igazán? Ha nincs meg valamivel a szikra, akkor nincs meg, mert ha én olyan játék mackót akarok venni, amin nincs masni, akkor olyat akarok.   Viszont, ha megvan a szikra. Bátran bízok rá információkat, és adok kölcsön dolgokat a szobámból. Ölelem át, és hívom meg vacsorázni.

Mostanság elég gyilkos lesz a hangulatom. A könyv hatása. Egyrészt. Másrészt a mindennapjaim feldolgozása, és énem bujkáló életmódja. Cherry Cherry Lady…………………Nem, nem vagyok őrült………………annyira.

Ma nagyon sok mindenen elgondolkodtam. Jó nem is. Álmatlanságomból fejlődő fura képződmények találtak rám.

“Nem fura, hogy bárki belelát az életedbe?” Ez kérdés volt nekem arra, hogy nem félelmetes tudni azt, hogy hány ember olvashat az érzéseimről, amiket leírok ide. Hát, de csak azt írom ide, amit szabad, hogy tudjatok…

Észre vettétek már, hogy mindig olyan zenét hallgatunk, ami hasonlít a belső hangunkra/hangulatunkra. Különben nem tudtam volna ezt a számot egész nap hallgatni. Újra és újra.

Tea-Kávé szünet. Sikerült ma is olyat kérdeznem, amitől szünetet kellett tartani. Ma sikerült a saját rekordom is átlépnem. Lementem alfába és még mindig ott vagyok.

És most futás. Fusson ki merre lát.

Szóval minek köszönhető a bohóc jelmez?

Megvettem ‘A’ könyvet!

könImádom, ahogy vezet benne az író. Valami bensőséges és zord. De mégis tiszta és vérnélküli. Találomra kinyitottam egy oldalon, és az első mondat, amin megragadt a szemem; az lett a cím.

Megtanultam azt a héten: “A rossz mindig érdekes.” Nincs is több kommentárom, ez az egy mondat mindent elmond. A többi felesleges szófecsérlés.

Klinikailag rettenetes eset vagyok. Nem tudok tájékozódni. Nem csak az érzelmeimben, de még a városban sem. Nem is csodálom,  hogy kiborító néha ha eltévedek, és ráadásul még nem csak magamat, de az egész “csapatot” magammal rántom.

Csak a héten: Kiváltottam a könyvvásárlói törzskártyám. Vettem is kettőt. Még hármat kinéztem. Voltam suliba. Ebben a félévben most először. Dolgoztam is. Kértem időpontot a tetkóshoz. (most már félek) Sétáltam a hidegben, Debrecenben. Whiskeyt ittam. Filmekről csevegtem. (utálok csevegni, de ezt élveztem, meglepő módon) Elszakítottam a kedvenc nyakláncom. Ja és megnéztem az Amerika kapitányt. (kicsit szerelmes vagyok belé.)

Ma úgy érzem magam, mint akire ráférne egy lélektakarítónő. Szükségem van egy jó nagy tisztogatásra odabenn. Felseperni, felmosni, leporolni, kidobni a selejtet. Tisztítószerrel áttörölgetni az érzékeny részeket. És aztán fáradtan leülni teázni.

Feladok egy hirdetést. Miszerint ilyet keresek.

Az utó irat pedig:

 lmNem vagyok masni mániás! Persze ez csak egy része, a többit nem mertem lefényképezni. Tényleg sok van belőlük. Megszállás van.

Fehér tollak, hajnali, vad tánca

Az ember annyi másik mellett megfordul. Fotók őrzik az emléket és a bizonyítékot arra, hányfélével hozta össze a sors. Minden mappában más és más. Nincs egy állandó. Egyszerűen bevonzza.

És azzal az eggyel nem tud bánni, aki ott mozog mellette árnyékként. Ő az az egy, akivel sosem tudott döntésre vergődni.

És csak várakozik és várakozik.

Közben, pedig gyülekeznek a felhők és a még több dobozba zárt emlékkupon.

Kedvem lenne beváltani olykor egy olyan szelvényt, amire az van írva: “Egy este az “igazival” a saját szobádban a színes félhomályban, a csendes szavak társaságában.”

De ekkor a világmindenség azt mondja: “Új emberrel való megismerkedés és ingyen csókok” Amit tenned kell érte: nulla pont. Az előbb említett “igazival” egy frissen töltött éjszaka: kétszázhuszonháromezernégyszázhatvannégy egész kéttized pont.

Jelenleg össze gyűjtött pontjaid (a három év alatt): 13pont.

Azt hiszem hiányzik a belülről áradó bátorság. Pedig ehhez kéne. Nem is kevés. Gyáva ember nyugtassa magát azzal: Ha nem szeded össze a bátorságot és teszel végre valamit, ne is csodálkozz, hogy miért nem vagy boldog. És okod sincs arra, hogy a világmindenséget hibáztasd. Nem az anyád ő, hogy megmondja mit tegyél.

Még mindig benne vagy abban a mókuskerékben, ahol: elmész, kinézel magadnak egy pillanatot, beleharapsz, élvezed, hazavisz, megállsz vele beszélgetni, jól érzed magad, hazamész, alszol. Felkelsz, vágysz, rádöbbensz, utálsz, vered magad, nem értesz semmit, hiszel még valamiben. Elengedsz. Megbékélsz. És újra kezded. Az egészet előröl. Újra és újra kézen fogod azt a valamit. Nem ismered, de rá bízod magad, mert az legalább átölel, és gyönyörűnek nevez egy pillanatra.

A lelked mélyén meg, széttépnéd azt a mocskot, aki suttog, “mit keresel itt?”. Legszívesebben felboncolnám, ami ilyenkor csörgedezek bennem, ha kell felvágnám azt a láthatatlanságot magamban, követném a vér útvonalát, ahol csak érzem, vágnám és vágnám, hogy hagyja abba, fejezze be. Csendesedjen el.

Nem értem én ezt. Simán bele sétálunk a csapdába. Ok nélkül, mert minek az. Egy lopott ölelésért a fél karunk sem kell mozdítani, de ha egy puszit nyomnál az arcára, annak a másiknak a két lábad odaadnád egy olyanért. Mitől olyan másabb az? Mitől olyan igazibb az? Mitől olyan különleges és felejthetetlen? Mitől csiklandozzák fehér tollak a belső szerveid? Mitől szelídül meg a főnixed, és simul a gerincedhez? Mozdulatlanul marad egész végig, hogy te irányíthass.

…mert

Az az egy olyan, amit egész életedben csinálnál. És nem cserélnéd le másra. Az az egy mozgat meg egy olyan szinten, amit ember már nem is érzékelhetne. Mert az az egy fáj csak úgy, mintha kiszakítanának belőled egy darabot, ha nincs veled.

Azt hiszem a főnixem most rettentő érzékeny állapotában éledt újjá. Vergődik oda benn, pedig ez a  madár még nem is ismer igazán, de jobban tudja mit akarok, mint saját magam. Belülről égeti halálra a sejtjeim és forralja fel vérem, és suttog:

“Te mindig ilyen pici voltál?”

Sweet sunset

Még is, hogy lesz belőlem egy Sweeney Tod?

Kedvetlen péntek este, átsétáltunk és beváltottuk a jegyet egy karszalagra. A tömegnek a nyoma sem látszott, így a döntés, ‘menjünk még haza’ lett. Majd én megjegyeztem:

-“Nem lehetünk ilyen öregek, hogy koncert előtt 45perccel még haza megyünk ‘beindítani egy mosást’ és hallgatni valami zenét youtubon.” – de, már lehetünk.

Elképesztő érzés élőben látni valami olyat, amit eddig csak a tévében láttál, vagy a nagy zenecsatornákon. Azt hittem engem már nem vonz az ilyesmi és nem fogom élvezni. Bár ebben a részében erősen tévedtem. Ahogy ültem a Colorstar süvítő ütemei között rádöbbentem még mindig ott van az a gyermeki rajongás a tört ritmusok felé.

A várakozás olykor felül múl mindent, és izgatottabbá teszi az egészet. Kap egyfajta titokzatosságot, és mikor előjön a színfalak mögül beterít. Lenyűgöz, és magáénak akar.

A lényeg, hogy a mai napig le tud venni a lábamra a basszus, az elektronika, a hang, a tánc, a tömeg. Ahogy ott állsz köztük és egy percre elmerengsz, hogy milyen kicsi vagy, ők meg csak hömpölyögnek. A fények cikáznak, a füst omlik a színpad felől, és alig látsz valamit, de tudod, hogy ott vannak. Sűrű levegővétel közepette.

Imádom.

Csibész Carbonfools. Csibész. 2012.11.16: fel kell jegyeznem a következő információkat emlékbe.

- A The Carbonfools énekes, és gitárosa ….a jó pasi. (mert miért is ne. olyan fel lehet őket venni a régi jó plátói szerelmes listára)
- A Compact Disco egy legenda. És én láttam őket. És az új dobosuk egy lány!
- Szemtanúja voltam, ahogy a Carbonfoolsos gitáros, hogy ragad ki a tömegből egy 'Júliát' romantikázni, az éj leple alá.
- Az imént említett gitáros, nekem jött a tömegben. (ergo, testkontaktus.nyámi)
- A koncert karszalagunkra ez van írva: "Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a rohadékok nevét!" mire Laura ezt mondta: "Egyre jobban tetszik ez a koncert.

Na jó. Örültem, hogy ezt most tinédzser módjára oszthattam meg a célközönséggel.

Egyébként meg, kapcsold be ezt a zenét.

Egy csendes szobában. Csukd be a szemed. És gondold azt, hogy valami irtó erős szert kaptál be az imént; és úgy érzed lebegsz. Gondolataid egy szivárványos habos felhőn fickándoznak és vad póninak képzeled magad. Virágot szedsz a hajadba tűzöd. Találj valami békét. Találj valami nem földre valót. Valami olyat, amihez por kell. Találj valami olyat, ami nem kézzel fogható, csak ott dobog benned. Éjjel és nappal is.

És, mi a helyzet Sweeney Toddal? Olyat kértek tőlem, amit nem tudok betartani. A füst elnyelte a gondolataim. A fantáziám megpihent. Los Angelesben, meg esik.

Hozzáértő maffia

Új bemutatkozó szövegem: Én vagyok Batman. Azon kívül fejlődő emberpalánta, fő terrorista, és süti imádó és olykor morgolódó vagyok.

Annyi okos szöveget hallottam a héten a nagy világból, hogy azt sem tudnám hirtelen melyiket osszam meg, vagy okoskodjak bele. Az egyik nagyon mélyről jött, ugyanis, amikor épp “rémálmodtam”, az egyik árnyék karakter azt mondta nekem: A boldogsághoz bátorság kell.  Őszintén szólva még furán is éreztem magam reggel, hogy ez honnan jöhetett. És mitől félhetek ennyire. Aztán délelőtt bele is gondoltam, hogy ha anyám tudná, hogy nem azért nem cselekszem a magam javára, mert lusta disznó vagyok, hanem mert egyszerűen csak féltem az irhámat. (amin megjegyezném, erősen próbálok javítani. és már eljutottam arra a szintre, amikor tisztában vagyok a helyzet súlyosságával.) Na, de korán sem ilyen veszett a helyzet. Lesz ez még így se.

A minden lében nagyanyám szerint szükségem van egy vastag télikabátra, és ilyenkor már ne hordjak tangát, mert abban fázni fogok. Köszönöm, majd ügyelek eme benyújtott kérelmek teljesítésére.

Olyan meleg levegő volt ma, hogy kimentem egy-két percre lekapni pár kinti pillanatot. Jellemzően 99darab kép közül, mindössze, azt hiszem négy, ha túl élte kemény kritikáim és kerültek szerkesztésre.

katica

 

ősz

Totál ősz

sd

A héten akkor is én mondtam meg a tutit:

én.: –“Ebben az évben los angelesi karácsonyt fogok csinálni.”

személy1.: –“És azt mégis hogy akarod megvalósítani?”

én.: –“Felveszem a Napszemüvegem.”

Na a lényeg, hogy bárki bármit mond, a csillagok nem tudnak és valószínű nem is fognak visszafelé járni, télen mediterrán melegünk lesz, ha nem akkor cáfold majd meg. Én ‘terápiálom’ magam. : D Nem Te Rá(d ) Piálom, hanem terápiás kezelésként írogatok és alkotgatok, tudod, hogy levezessen a felesleges kimondatlan szavaim. Szóval vasárnap van, kuka vagyok, és nem értem miért kell engem hülyének nézni, mert 19 sálam van. (egyébként ez egy elég páratlan szám, ahhoz, hogy muszáj legyen beszereznem egy 20.-at) De nem csoda, hogy kivannak tőlem. Gyűjtöm a körömlakkokat, a könyveket, a fülbevalókat, a nyakláncokat, és 2012-ben még a cipőket is, amiket rendszerint hajlamos vagyok elnevezni, és nevén szólítani.

Most, pedig felveszem a Napszemüvegem és próbálok nem tudomást venni, arról, hogy még mindig nem találom az NCIS Los Angeles 3.évad 22. részét.

üdvözlettel, várakozó pozícióban, a zöld sarokban M.M. =/)

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...