Üdv a klubban seggfej!

Egy lány megszólítása a napokban: Jelenet 2.0: Két hapsi épp befelé menne a bárba, míg a lány kifelé. Az ajtóban találkozik a két fél: –“Hé ájjá’ már meg nem látod, hogy jön a csaj?! Milyen jó segge van!” Köszönjük az elismerést, igen kritikán aluli.

Olykor megtapasztalunk, rosszul fogalmaztam, meg kell tapasztalnunk olyan dolgokat, mint az “erre már soha többet nem leszek képes.” Aztán jön egy fordulat, a szörnyetegünk felébred oda benn, kap egy légből jött lehetőséget, és a mocsok kihasználja. És újra bebizonyítottuk magunknak, hogy képesek vagyunk még megtenni 21évesen olyan dolgokat, amikről 18éves korunkban mertünk áradozni.

Szeretem néha az emberi elmét; de néha olyan buta tud lenni.

Oktalankodik, kételkedik, és, hogy legyen még viccesebb kiejtése (,-dik/k) fajtalankodik. Piszkos emberi elme, kitalálhatnának már rá egy jó mosogatószert. Ráférne néhány mozgó egyedre.

Na nem mert gonosz vagyok, de látom mi folyik a világban. És néha szó szerint folyik, az élet le a lefolyóba. Hiába élsz, vagy halsz. El vagy temetve. Bár magam sem tudom mi okból hoztam fel a témát. Lehet a ‘naposság az oka.

“Nem az a szabadság, hogy azt teszel, amit akarsz, hanem, hogy nem teszed meg, amit nem akarsz.” Ott áll feketén az ajtómon.

Elkezdtünk írni egy “buli füzetet” a csajokkal. Csak úgy spontán. 2012. január 06.-a óta minden buli le van dokumentálva. Először csak mi hárman írtunk bele. Aztán megengedtük másnap is, hogy aláírja. “Itt járt.” “Jó party volt.” Hasonlók. Tegnapra ez már olyan szintre nőtte ki magát, hogy egy sör tócsából mentettem ki a füzetet, és az '”akárhányadik” ember írta bele épp a személyes kis üzenetét. Vicces. Ők nem is fognak emlékezni rá, nekünk meg örök emlék marad. Az unokáknak.

Komolyra fordítva a szót. Van úgy, hogy találunk valamit. Valami tökéleteset, amit addig kell boncolnunk, amíg meg nem találjuk benne a hibát. Azt kis zizzenő valamit, ami éjjelent rág, és a fülünkben visszhangzik a zaj. Az agyunkba préseli magát. De mire felkapcsoljuk a villanyt, csak mosolyog és nagy szemekkel néz ránk. Egy hiba sincs benne. Egyetlen egy karcolás sem. Szét szedem. Érted. Sz é t FoGoM S Z E DN I!

…mint az órát, ami olyan hangosan kattogott már, hogy kiraktam a szobámból a vendéghelyiségbe. Amikor kikerültem oda egy éjszakára, betettem az öcsém szobájába. Ő kirakta újra ugyanoda. Én tíz perccel később nem bírtam tovább a kattogást. Bevittem a fürdőbe, neki estem, ki akartam szedni az elemet. Beragadt. Letörtem az órát a keretről. Még mindig kattog… Betekertem egy vastag törölközőbe és azóta is ott jár egyedül, magányosan, a maga kis hibájával. Az idegesítő ketyegésével.

Elég sokszor érezhetjük azt, hogy a hiányolt szívdobbanást nem üthetjük le csak úgy mi magunk. És nem elégíti ki semmilyen a szőnyegünkre engedett ribanc. Akármit is pótol, nem lesz eredeti. Csak egy pillanat erejéig szól. És mi magunk is tudjuk még ha nem is valljuk be szemtől szembe a tükör előtt: Rohadtul rosszul csinálod, mert azt ami igazán szabaddá tenne, nem akarod megtenni. És attól akarod magad jól érezni, hogy nem teszel meg semmit, még azt sem, amit akarsz. Megelégszel a ‘ribancpotló’  magas sarkújának tisztogatásával. – Nem vetted még észre, hogy rossz bárban ülsz? Vagy, hogy ott van a füled mögött a ceruza, amivel rajzolnál? Az élet kegyetlenebb mint gondolnád. A szabadságért is küzdeni kell ember, nem elég, csak a “nem akarom nem teszem meg” hiszti roham. Olykor kell még egy kis fűszer. Kell a szív is nem csak az észérvek.

Ui.: Üdv a klubban seggfej!

Megjegyzések

  1. Pedig lesz aki emlékezni fog a füzet egyes tartalmaira :D
    Ha mást nem, majd írok rá egy emlékeztető egyenletet :P

    VálaszTörlés
  2. Érdekes volt ma, hogy pár órával azután, hogy elolvastam a bejegyzésed, megnéztem a Nem kellesz eléggé-t és megütötte a fülem az Üdv a klubban seggfej mondat :)

    VálaszTörlés
  3. *Végtelenjel-> Nincsenek véletlenek :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése