Sikít érte a lelkem

Tábortűz, hideg whiskey, erős fuvallat, a vizes föld illata, az éjszaka érzése és a pokróc érintése. Szeretnék egy ilyet most.

Beszélni és beszélni. Kortyolgatni. Néha, néha megremegni. Szorosabbra húzni a takarót. Összekucorodni a székben. Bámulni a tűzet, amíg nem fáj a szem tőle. Kifújni a mentolos cigi füstjét. Vacogni. Megérinteni. Átölelni.

Csak úgy, jó lenne bódult állapotban ülni a hidegben, és a legmegrázóbb kérdésekre válaszolni.

Meghökkenni, majd kibogozni. Megfejteni a bonyolultat, kifejteni a lehetetlent.

“We are closed” –ez állt a táblán hétfő reggel. Én fordítottam meg.

“We are open” –és nyitottam meg (nem csak a) szalont, de a lelkemet is. Mintha eddig csukva tartottam volna. Most újra lélegzik, és akar valamit. Valamit, ami ölbe kapja, vagy ő kaphatja az ölébe.

*A körömlakk kiborult. A tea túl forró. A jég elolvadt. Az üzenet másnak lett címezve. A szemüvegem maszatos.* Kicsit arrébb élek még, mint kellene, de már közel járok. Kezdetnek vennem kéne egy üveg whiskey-t. A jeles alkalomra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Helló, Béla vagyok! A bútor táborban dolgozom

Ne keress ott, Elköltöztem!

Védett férfiak kertjében ültem én