Maradjunk a Sziánál, az általában beválik

Pont leszarom.

. leszarom

Remélem érthetően fogalmaztam. Köszönöm. Feltűnt, hogy rengetegszer kérek bocsánatot. Például ma bocsánatot kértem a buszsofőrtől, amikor elvette a bérletem, és feltételezni mertem, hogy ez érvényes arra az útvonalra, és rákérdeztem, ő hadakozott.. Áh, felesleges, de túl lelkiismeretes vagyok néha. Úgyhogy most nem leszek. Nem kérek elnézést az első két mondatomért. Így gondolom. Így is marad.

Mondtam már szerintem, hogy nincs szükségem olyan emberekre, akik a nagyszájuktól nem férnek el, de mikor bizonyítani kéne, fülük farkuk a gatyájukban és pislognak mint béka, akire szórtam egy kiló lisztet. Hófehér vagy barátom? Mégsem vagy elég tiszta, ahhoz, hogy felvállald, ami nyomja a kis szíved. Hát akkor csak hallgass, és merj nem szólni hozzám. Egy idő után, majd felemészti a kis hidat is ami össze kötött minket. Gratulálok. Plusz, azt hiszem jobban áll nekünk a csak “Szia.” és más semmi. Azt még ember nem tudta elrontani.

Valamelyik nap elgondolkodtam azon, hogy ha külső szemmel nézném a blogom, mi lenne a véleményem magamról. Azaz erről a nőről, aki írja. A következő:

“Borzalmas. Miről beszél ez? Nem értem. Össze vissza. Egyszerű. Sima. Fordított. Bonyolult.”

Néha nem értem, hogy van ember, aki képes ezeket elolvasni. És még talán megérteni is. Viszont ha nem vagyok vele egyedül az jó.

Buták vagyunk mi emberek. (Tisztelet a biztos kivételeknek) Sosem fogjuk megtanulni, felfogni és érzékelni, és elhinni, hogy igenis történhetnek velünk “boldog” dolgok. És ezek nem tudnak elrontani se barátságot, se szerelmet, se barátságból alakult szerelmet. Nem bízunk magunkban. Főleg nem a másikban. Mondtam már, hogy Hibát követünk el!

Annyira felzaklattam magam, hogy nem is tudok tovább írni. Úgyis csak akkor fogjuk látni azt, amit akarunk, ha már felkészültünk rá. Addig meg olvashatunk hat blogot is egyszerre a fene se fog hinni neki.

Romboló építészek vagyunk. Ha megszületik bennünk önállóan valami. Amint elkezdené ellátni magát és saját életre kelne, azon nyomban pusztítjuk és építünk egy egész más dolgot, ami a saját arcunkra formált korcs lesz. Amire azt hisszük jó, amire azt mondjuk jót tesz nekünk. Pedig az az igazság, hogy szart se tudunk az egészről, csak nem bírjuk, ha nem mi irányítunk.

Én személy szerint mégis örülök egy kicsit. Bár nem ennek. Ezeket elfelejtem. Gyorsan. Vagy fojtogatom, míg halált nem hal. Amiről nem tudok az nem fáj. Ami viszont mosolyra buzdít, hogy mindig van a tortámon hab. És mindig lesz rajta valami színes “tojtajeszelék”.

Mert mindig lesz mellettem egy szőke, kék szemű a buszsofőr mögötti ülésen, és egy vörös médium, aki megjósolja az esőt. : )

Megjegyzések