Maradjunk a Sziánál, az általában beválik

Pont leszarom.

. leszarom

Remélem érthetően fogalmaztam. Köszönöm. Feltűnt, hogy rengetegszer kérek bocsánatot. Például ma bocsánatot kértem a buszsofőrtől, amikor elvette a bérletem, és feltételezni mertem, hogy ez érvényes arra az útvonalra, és rákérdeztem, ő hadakozott.. Áh, felesleges, de túl lelkiismeretes vagyok néha. Úgyhogy most nem leszek. Nem kérek elnézést az első két mondatomért. Így gondolom. Így is marad.

Mondtam már szerintem, hogy nincs szükségem olyan emberekre, akik a nagyszájuktól nem férnek el, de mikor bizonyítani kéne, fülük farkuk a gatyájukban és pislognak mint béka, akire szórtam egy kiló lisztet. Hófehér vagy barátom? Mégsem vagy elég tiszta, ahhoz, hogy felvállald, ami nyomja a kis szíved. Hát akkor csak hallgass, és merj nem szólni hozzám. Egy idő után, majd felemészti a kis hidat is ami össze kötött minket. Gratulálok. Plusz, azt hiszem jobban áll nekünk a csak “Szia.” és más semmi. Azt még ember nem tudta elrontani.

Valamelyik nap elgondolkodtam azon, hogy ha külső szemmel nézném a blogom, mi lenne a véleményem magamról. Azaz erről a nőről, aki írja. A következő:

“Borzalmas. Miről beszél ez? Nem értem. Össze vissza. Egyszerű. Sima. Fordított. Bonyolult.”

Néha nem értem, hogy van ember, aki képes ezeket elolvasni. És még talán megérteni is. Viszont ha nem vagyok vele egyedül az jó.

Buták vagyunk mi emberek. (Tisztelet a biztos kivételeknek) Sosem fogjuk megtanulni, felfogni és érzékelni, és elhinni, hogy igenis történhetnek velünk “boldog” dolgok. És ezek nem tudnak elrontani se barátságot, se szerelmet, se barátságból alakult szerelmet. Nem bízunk magunkban. Főleg nem a másikban. Mondtam már, hogy Hibát követünk el!

Annyira felzaklattam magam, hogy nem is tudok tovább írni. Úgyis csak akkor fogjuk látni azt, amit akarunk, ha már felkészültünk rá. Addig meg olvashatunk hat blogot is egyszerre a fene se fog hinni neki.

Romboló építészek vagyunk. Ha megszületik bennünk önállóan valami. Amint elkezdené ellátni magát és saját életre kelne, azon nyomban pusztítjuk és építünk egy egész más dolgot, ami a saját arcunkra formált korcs lesz. Amire azt hisszük jó, amire azt mondjuk jót tesz nekünk. Pedig az az igazság, hogy szart se tudunk az egészről, csak nem bírjuk, ha nem mi irányítunk.

Én személy szerint mégis örülök egy kicsit. Bár nem ennek. Ezeket elfelejtem. Gyorsan. Vagy fojtogatom, míg halált nem hal. Amiről nem tudok az nem fáj. Ami viszont mosolyra buzdít, hogy mindig van a tortámon hab. És mindig lesz rajta valami színes “tojtajeszelék”.

Mert mindig lesz mellettem egy szőke, kék szemű a buszsofőr mögötti ülésen, és egy vörös médium, aki megjósolja az esőt. : )

40 millióért adom a végzetem

Őrültség. Rengeteg mindennel tele van az agyam. Rég volt ilyen. S, ha most fel kéne sorolnom címszavakban mi jár a fejemben, így nézne ki:

- Olvasás, írás, suli, pénz, munka, Juska, értelmek, érzelmek, Hollandia, tulipánmező, akarat, végzet, sírás, fájdalom, megvetés, “Henrie”, tetkó, körömlakk, október, karácsony, tea, mogyorókrém, vörös hajú néni…

Éés, hogy egy kicsit érthetőbb legyen a lista tartalom:

“Milyen szép kis cipőd van!” – mondta a vörös hajú néni. Én erre meg: (“Hallod Gretha, királyok vagyunk együtt.”) – ugye Gretha az új cipőm. A néni kedvessége meg jobban esett volna, ha nem úgy beszél velem, mint az öt éves unokájával, de így is átjött.

Már megint hónapokat ülök egy nyavalyás könyvön. Jane Juska memoárja sokszor az agyamra megy. Főleg, hogy egy hetven éves nő, “hogyan keressem meg az igazit, de még sem akarok kötődésben élni…” elvekkel küszködik benne. Tök jó meg minden, de nem értem néha miért vágnak saját maguk alá az emberek. Igen erre még én sem jöttem rá, hogy én miért vágok magam alá, de legalább fejlődő típus vagyok.

Tulipánmező. Lehet, hogy nem is olyan sokára látni fogok egyet, vagy mindet. Lehet, hogy ez lesz az első nagy lépésem. Lehet, sőt biztos, hogy három napja, akarok is a lehetőség felé lépni.

Ahogy beértem a városba, miért is ne, ott jött velem szembe. Végig néztem rajta. A fáradt lomha járása nem is volt felismerhető, de a cipőjéről tudtam, hogy ő az. Az eredeti kis “Henrie”. Alig bírtam elfojtani a mosolyom, és ahogy észre vettem ő is ezzel küzd. Nyomott gyorsan pár puszit, én még nagy zavaromba oda is szóltam neki, amitől egyből lelkiismeret furdalásom lett. Azóta azon jár az eszem, hogy a legelső alkalommal, hogy szembe jön velem, oda fordulnék hozzá és megcsókolnám.

Óh rengeteg dolog zaklat. Érdekes mód, mind jelen idejű. Szóval mostanra várható a megoldás is. Vagy, ha nem, akkor kénytelen leszek feltenni magamnak a kérdést: ‘Mi ez?’

Lelkembe égett a: “Legyen már hétfő!” Azt hiszem, így ember még nem várta a hét legrosszabb napját. De ideje vissza kukucskálni Debrecenbe, annak is a “vadmotoros” részlegébe. Lehet, majd akkor kezdek el félni kicsit, most még vagány vagyok. Had zizegjen az a tű a bőröm felett. (ja, mielőtt drogosnak néznél, tetoválásról van szó. egyemakisszíved.)

Más részről viszont.

         *Szinte biztos vagyok benne, hogy beengedtem egy ribancot a szobámba, és sajnos tűsarkú volt rajta. Nem is az a kínai fajta, hanem vérvörös Dolce. Ó, egek, hogy szúr és lyukat aggat belém. Mindenben talál hibát. Mindent kijavít és átír. Egyelőre nem tudok vele mit kezdeni. Helyet kínáltam neki, és most ott ül a kedvenc fotelemben.

(Az utolsó bekezdés a 2012.július.25.-i bejegyzésre hivatkozik)

1irányzat, álomfogó, és a Szürke 50 árnyalata

Na és akkor mi van, ha korall rózsaszín pólóban Napszemüvegben gitározik a szőke sexy “kisfiú”, és azt kiabálja kerek kék szemekkel: “Let’s go!”. A vízbe ugrik, majd onnan ordít. A másik meg a félmeztelen testére tapadt felsőben, vizes hajjal, csapkod a medencében: “let's pretend it's love”. Ütemre!

Ez van. Ez lett belőlem. Egy információ hajhász, “külföld imádó”, örökmozgó megszállott. Két év után beálltam a már oszladozó rajongó táborba; de mivel én sosem követem a divatot, és a tömeggyártmányokat, épp itt volt az ideje a nagy szerelem eljövetelének. 730nap alatt a tini lányok épp annyi húst rágtak le róluk, hogy nekem már csak az eredetiségük maradt. Pont jó! Így hátra dőlve élvezhetem, kuncogva a rózsaszín habos világukat.

Persze volt itt más is a héten. Például rábukkantam a The Pretty Reckless őrült nőjének jól eldugott dalaira: http://www.youtube.com/watch?v=_yp1BWqCn30&feature=autoplay&list=LLMWae3JeIPZs_205TQbwgJQ&playnext=1 

A blues (szerintem) császárnőjére. Big Mama Thornton, akit csak úgy emlegetek, a blúzos néni. Arc nagy mosollyal (szóvicc bizony) Arc nagy mosollyal http://www.youtube.com/watch?v=JUs6ynWNryg&feature=BFa&list=LLMWae3JeIPZs_205TQbwgJQ  De mit tegyek, hangjával egy habzó felhőre rak, és lelkemben beköszönt a béke, és menő cuccban vonaglok egy kihalt kaktusz mezőn.

Na meg Carolina: http://www.youtube.com/watch?v=PBZICTaUmU0&feature=BFa&list=LLMWae3JeIPZs_205TQbwgJQ  Metál és pop. Ki az az agyament, aki össze rakja ezt a kettőt? Ezek. Lesöpörték a figyelmem a pályáról, és tegnap háttér zene voltak az éjszakai munkálataimnál.

Egyébként meg egy kis sarokkal küzdök a szobámban. Ahova véleményem szerint könyvek illenének.nn

 

 

 

 

 

Mégis ez a műanyag bonsai fa foglal helyet benne. Nem tudom mi lehet a baj, de még nem stimmel. Oda valami más kell. Érzem a zsigereimben.

Ezen felül kisebb-nagyobb terveim vannak a közel jövőre. Például megnézni A fekete ruhás nőt (2012), ami Daniel Radcliffe filmje. Gyerek szellemek, meg élő játék babák. Nem is kell többet mondani, csak ne éjszaka lássam, mert akkor tuti rosszat fogok álmodni.

Majd be kell szereznem a Szürke 50 árnyalatát (50 shades of grey). Ez meg két tulajdonsággal van felruházva: erotikus, ‘gyilkosos’. A fantáziám ki is van pusztítva, és a szívemhez vezető út kikövezve. Ami egyébként elég félelmetes, hogy érdekes módon, pont valamelyik nap, ajánlották a munkahelyemen ezt a könyvet, majd tegnap kiderül, hogy a filmben meg Ryan Gosling szerepel, mint Mr. Grey. A fiatal, gyönyörű, okos és ijesztő férfi. Ez a könyv be akar jutni a szobámba! Viszont nem vakít el a marketing, mert lehet csak felfújt kacsa és valami unalmas sexsztori valami kis vállalkozóról, aki nem tudja hova tenni fura szokásait és egy ártatlan egyetemista lányon próbálja kiélni mindezt. Na,de ezért vagyunk, hogy kísérletezzünk és felfedezzük. Ha csalódnom kell abban a könyvben és alkotásban, hát had éljem át én, ha meg jó, akkor had érezzem át a kedvenc olvasó fotelemben.

Végezetül meg megjegyezném, hogy rémálmaim vannak. És olyan szinten van a dolog, hogy este elalvás előtt nem nézhetek krimit, sem semmi gyilkos, véres, ijesztő filmet, mert totális agyrém a vége. Bár álmodtam én már egy mesétől is rémeset. Szóval bármilyen démonom is van, üzenem, hogy a barátnőmmel fogunk venni olyan álomfogó “izét”, ami szintén megijeszt, mert a filmekben, amikor megmozdítja a szél, ami a nyitott ablakon beszökött, jönnek a kísértetek… Na jó tudom, nálam nincs beépített kamera meg ilyesmi és elvileg nem horror az életem.

Végezetül befejezném Ted szavaival. (Nem arről a maciról, amit most úgy felkaptatok a moziból, hanem az Így jártam anyátokkal jó humorú Mosby-járól beszélek): “Kedves jövőbeli Ted! (…) És kérdezz meg egy pszichológust, hogy miért izgatott fel, amikor megvertek.”

FelháBorító háború

Na ide figyelj! A következő eset a napokban történt meg.

Állok a zebránál, bambulok. Jön egy angol taxi sárga busz. Automatikusan a figyelmem a buszon ülő személyekre irányul. Meglátok egy ismerős arcot. Lefagyok. Szó szerint a testem mozdulatlanságba megy át. Hihetetlen, hogy az agyam parancsot teljesít a lelkemnek. Szóval lefagytam. Mereven bámulom a buszt, és azon kattog a bagólesőm, hogy ő nem lehet itt, mit keresne ő ebben a városban, azon a “valahanyas” buszon? Képtelenség. Annyira leblokkoltam, hogy azt sem vettem észre ahogy szólongat, hogy gyere már, mert zöldre váltott a lámpa. Persze, hogy megvártam, amíg megállt a busz és megnéztem, hogy tényleg ő az e. De, nem, nem ő volt. Természetesen.

És ebből elég. Én nagyon nem akarom ezt.

El kell engednem, ha még valamikor az életben látni szeretném még. –na ennek a mondatnak az értelmét nem biztos, hogy értitek, de a jelentését egyelőre szerzői jogok védik.-

Elkövettem a hibát. Éreztem valamit egy olyan ember iránt, aki tetőtől talpig hasonlóan különbözik tőlem. És mégis egy kutyára lehetne venni mindkettőnket. (ezen mondatnak értelme is a 2123as történelem könyvek fogalom magyarázó részében lesznek. mit beszélek könyvek, abban az időben már ki lehet majd vetíteni a galaktikus internetből. : D

 

UI.: Azt hiszem valakire (ez egy másik téma egyébként) nagyon kivetítettem a Ryan Gosling iránti szerelmem. Most megint szenvedhetek. Se baj. Természetes gyógymódot alkalmazok: jeges tea, kakaós csiga, sorozatok, meleg takaró. ámen.

Mert egy raszta mindig van

2008 óta bárhova megyek, bármilyen új közösségbe kerülök. Egy raszta biztos, hogy lesz. Lassan olyan ez már, mint a “szobalány volt a gyilkos” jelenség; vagy a “a kertészünk spanyol vendégmunkás”.

Az életem is ilyen. Bárhova megyek, egy darabka emlékfoszlány mindig megakadályozza a tovább lépésemet. Vagy a ranglétrán való felkapaszkodásomat. A pimasz. Ilyenkor jeges tea és süti mellé ülünk. Majd röpke órák alatt megvitatjuk, hogy kedves Ani, még mindig nem tudod, hogy kell viselkedni. Tényleg nem tudom, mit tenne ilyenkor egy felnőtt. Érett gondolkodással. Úgyhogy marad a régi jól bevált megoldás, és olyan saját stílusban lezárom a dolgot, majd keresek valami új momentumot, amit piszkálhatok.

Ez egy más téma, de a benyomásaim alapján, hogy a civilizáció így működik erről is beszélnem kell. (pardon, írnom.) A szerelmi életem így néz ki:

Fiú:Tetszel.
Lány: :) Te meg érdekes vagy.
Fiú:Én megkedveltelek.
Lány: Azt hiszem én is. Mi lenne, ha...
Fiú: Nem akarlak megbántani, de barátként nézek rád. Ne haragudj, jó fej vagy, meg minden. (...)
(Lány:Végig sem mondhattam a gondolatom, de azért) köszi, nem bántottál meg.
 

Vagy ennek a kifordított tükörképe:

Lány:Jó fej vagy!
Fiú:Jól érzem magam veled.
Lány: Én is.Jó veled beszélgetni.
Fiú:Nem tehetem ezt veled. Én szeretem a barátnőmet.
(Lány:Reméltem is, hogy félre érted az egészet, de azon kívül, hogy jó veled társalogni, nem táplálok irántad naiv, reményekkel teli érzelmeket.)

Már nem tudom a pontos dátumot, de egy jó ideje annak, hogy félre definiáltok. Meg sem kérdezitek mit gondolok, vagy mit érzek, csak rányomjátok a bélyeget a szitura, és egyből a “szomorú hoppon maradt hős szerelmes” szerepében vagyok. Olyan elméleteket gyártotok a fejem fölé, amik nem is léteznek. Ergo, hogy jobban értsd. Utálom, mikor félbe szakítotok, és nem mondhatom végig, amit elkezdtem. És utálom, mikor a jelenlétemen és a véleményemen kívül zártok le egy sztorit. Attól még, hogy rád mosolygok nem azt jelenti, hogy kedvellek is, vagy hogy minden vágyam, hogy veled legyek. Olykor olyan szívesen hozzátok vágnám az igazságot, de nem vagyok az a “magamutogatós” fajta. Főjetek a levetekben inkább, és higgyetek, amit akartok. De azért köszönöm, hogy figyeltek rám, és végig hallgattok. Igazán! (remélem érezhető volt, mély szarkazmusom)

Néha hajlamosak vagytok azt hinni, hogy az orromnál fogva vezettek. De az nem jut eszetekbe, hogy minden szavatok mögé látok, és tudomásom van a következő lépésetekről. Csak azért megyek bele, mert nincs jobb dolgom, és mert nincs kedvem minden mondat után vissza vágni. A rafinált gondolkodás fárasztó, csak különleges esetekben használandó! Ez van.

Nem tudom mi van manapság a világgal, és miért vonzok ennyi felkavarodást és botrányt a fű alatt. Viszont vannak dolgok, amikben totál biztos vagyok. Például: hogy a ruhatáram szuperhőst nem kímélő állapotban van. Ennyi ruhám még sosem volt. Vagy abban, hogy a most vásárolt cipőm, rettentően megérdemli a Gretha nevet.

Napi megjegyzés: Az élet nem mindig fair játékos. Néha sárga lapot osztogat azért, mert megnyílsz valakinek. Néha a sarokba állít, csak mert őszinte voltál. Néha leordítja a fejed és megaláz, csak mert próbálod jól végezni a munkád. Olykor meg akkor sem működnek a dolgok, ha mindketten akarják.

Ja még valami: szinte biztos vagyok benne, hogy a mogyorókrém már a hűtőben sír, hogy miért nem kenem már kenyérre és eszem meg. Úgyhogy… Csókolom.

Szajha van a rendszerben

Lássuk csak hol is kezdjem? Ma nem engedte a tükör, hogy emberek közé menjek. Engedelmeskedtem neki. Egész nap kapun belül maradtam, és teljesítettem a semmittevés mind a 10 pontját. Pihentem, olvastam, ettem, sorozatot néztem, bekapcsoltam a tv-t, bambultam, álmodoztam, aludtam, zenét töltöttem, forgolódtam egyik testhelyzetből a másikba.

Az igazat megvallva nem szeretem a “boldog vagyok, de belül sírok” kijelentéseket. Azt mondod, hogy mosolyogsz, miközben a lelked szanaszét cibál belülről. Ezzel nyitsz kaput a rosszakaróidnak egy olyan oldaladhoz, ami a legsebezhetőbb jelen pillanatodban. Akkor már mindegy, ha meztelenre vetkőzöl és piros ikszet rajzolsz a saját véredből a szíved fölé, hogy “Lőjj bazdki!”. Mi vagy te? Mártír? Ha szarul vagy viselkedj is annak módjára. Ne kérkedj a mosolyoddal. És főként ne hívd ki a Világmindenség bizalmát háborúra. Rossz csapda, ami hamar vissza üt, ha ezt a taktikát választod. Meglásd a nagy álnevetések közepette, egy nap arra ébredsz rá, hogy az ég világon semmid sincs, és még az is elhagy, aki azért szeretett, mert milyen egy csodalénynek ismert meg téged. Pedig csak egy megrontott lelkű, vérző szívű álcában járó ember voltál. Akárhányszor felveheted a színes tündér bolyhos jelmezét, de mindannyiszor fog rólad leégni, amikor hazudsz magadnak az érzelmeidről.

Ha szarul vagy, viseld a következményeket. Dolgozd fel! És hősiesen áld a sarat, akkor is, amikor megkérdezik, mi a baj. Nem kell különösebb dolgot mondanod, mert igazából senkit sem érdekel, csak ugye az etikett… Az emberek a mosolyt szeretik. Még is jobb, ha kiállsz magadért, és azért ami belül forog. Ha szarul vagy, legyél is úgy. Tombold ki. Mert egy idő után úgy Elmúlik. Hogy is mondják? Jobb ma meztelenül sírni a zuhany alatt össze kuporodva, mint holnap is a könnyeket várni a megállóban, és mosolyogni a szélre, hogy “de szeretlek”. Én emlékszem, mikor szó szerint szembe röhögtem magam az albérletem fürdőszoba tükrében. Zuhanyzás után, törölközőbe tekerve. Vissza játszottam az előző jelenetet. Meztelenül kuporodom a kádban és erőlködöm, hogy sírjak már, mert fáj. Akkorát mosolyogtam, hogy de dili vagyok. Ez nem csak hogy ostobán nézett ki, de még egy nyálas filmben se lenne menő jelenet. Azóta nem csinálok ilyet. Én egy hős vagyok. Ideje neked is felvenni a köpenyt. (de ne a feketét válaszd, az az enyém! én vagyok Batman)

Az a típus vagyok, aki nem adja egy könnyen magát. Főleg, ha valamilyen emberi kapcsolatról van szó. Igenis szerezd meg a tiszteletet, és ne hasonlíts össze mással. Sok dolgot szeretek. De az a fajta vagyok, aki ha elkezd kedvelni valamit, rájön annak minden részére, és kiemeli a tömegből. Viszont, ha már ez másoknak is feltűnik és (tinédzser nyelven) “rá repülnek a játékomra”, egyből eleresztem és már nem is tetszik. Ha különleges csak az én kezemben legyen az. Ha divatos, csak rajtam legyen az. Ha szilva vörös, csak az én hajam legyen olyan, egy száll szőke tinccsel. Magammal is így bánok. Elérhetetlen vagyok. Egy darabig. Amíg el nem döntöm, hogy neki adom-e a bizalmam, vagy sem. Néha viszont elengedem magam. Nem figyelek. És több embernek válok elérhetővé, mint ami a listámon szerepelne. Nem kéne minden szófutárral egy biciklire ülnöm. Ergo nem kéne mindenkinek kedvességgel válaszolnom, mikor tudom, hogy belül megvet.

Szóval, hogy ki a szajha a történetben, azt magunknak kell eldönteni. Vagy a postás lánya, aki a félre kefélt Lucy gyermeke, akinek az apja papír szerint (állítólag) George, aki amúgy egy bankban dolgozik. Vagy mi magunk, aki megint leálltunk beszélgetni egy jött-menttel, aki úgy néz ránk, mint egy húscafatra, akit jól meg kéne d….

Sokszor össze-vissza beszélek. Már azt sem tudom, hogy mit. Vagyis én tudom, te nem, mert nem tudod velem felvenni a ritmust. Mégis mellettem maradsz és felteszed a kérdéseid, vagy csak félre vonod a vállad, és gondolkodó pillantással témát váltasz. A lényegbe zárva: Velem maradsz, mert azért is kedvelsz, amiért néha “hablatyolok”. Sokat. Ezt akarom. Elmondani ezt, még több emberről…

Sok mindent szeretnék még ám. Egy új tornacipőt. Egy új tetoválást. Muffint sütni egész nap. Este borozgatni valakivel. Mosolyogni egy öreg nénire, de nem azért mert megijesztett a fura divatos kabátjában. Akarok egy mesemondót. És egy Mocskolódót.

Ma rájöttem, ahogy leléptem a lépcsőről, hogy 21 vagyok. 21! érted! Huszonegy!

UI.: utálom, mikor azután jutnak eszembe a dolgok, amikor már közzé tettem a bejegyzést. De pontosan a közzététel után. hrr. Csak írnék és írnék… Egyszer tényleg meg sem állok míg regény nem lesz belőle. És ígérem egyszer fejet hajtok (kicsit) a társadalom nyomása előtt és kaptok tőlem szépen photoshoppolt képeket a kis világomból.

na meg a miegymásból.

Helló! Egy kockányira vagy tőlem

Tulajdonképpen több címe is lehetett volna ennek a bejegyzésnek, amik egyszerre körbe fonják az elmúlt időszakomat. Például:

Úgy szeretem a kötöttséget, mint hangya a szadomazo sexet; Miért akarsz lekenyerezni?; Urbanizált faszkalap; Ne beszélj, fogd be a pofád; Profilkép->csapó 323… és így tovább, és így tovább.

Rájöttem az embereknek vidámság kell. Körmön font kifejezések, boldog idézetek, reményekkel teli távolba nézetek, mesebeli hercegek-hercegnők. Photoshoppos képek, mosoly smile, béke jel… Mindezek léteznek egy párhuzamos világban, amit én még egyelőre nem tudok nektek megadni. Úgyhogy, amíg ez az opció fenn áll, fogadd el, azt ami van. Ha nem elég kattints másik blogra, és elégítsd ki vágyaid. Bevallom én is szoktam néha. Egy úti szajha vagyok ilyen szempontból, mert olykor nekem is fel kell szednem más utcasarokról egy-két csábító ihlet morzsát. A baj már ott kezdődik, amikor ez sem elég. Valami több kell, valami drágább, és elérhetetlen. Valami luxus, ami papír híján nem lehet az enyém.

A “hippi blogokban” (így hívom, azokat az oldalakat, ahol az élet habos oldaláról, és gumicukros színéről írnak) ilyenkor van az a rész, hogy leírják a heti hipi-szuper hetet, ami tele volt szenvedéllyel és ármánnyal. (amit ismét bevallok, hogy szeretek olvasni. Van úgy, hogy lelki mazochizmusom szabadjára engedjem. Elolvasok pár ilyen bejegyzést, mire rádöbbenek, az én életem hangya fej ehhez képest, így érzem, ideje változtatni. Mire meg felállok, odébb rakok egy-két ötletet, rádöbbenek, hogy rohadt lusta vagyok én most az egészhez, és inkább megvárom míg tényleg késztetést érzek majd erre az egészre, és nem csak egy blog bejegyzést akarok kimásolni az életembe.) Szóval…

Tegnap körülbelül csak hárman gyanúsítottak meg azzal, hogy munkamániás vagyok. Munkamániás. Pedig utálom a munkám. Bár tény, hogy nagy hátrányom a fene nagy maximalizmusom, olyankor el vagyok veszve a rengetegben. Ez egy útvesztő. Bekebeleznek és én meghajlok a nagyságok előtt. Ezt sürgősen át kell irányítanom valami kémiai egyenletbe és felrobbantani a kis agyamban, mert különben felemésztenek a mindennapok.

Másrészről: a mai napom semmiről nem fog szólni. Azon kívül, hogy ülök, fekszem, eszem, alszom, olvasok, írok, takarítgatok, és Ryan Gosling valamelyik nagyon “atomsexy” képét bámulom. Elbicikliztem ma a boltba. Totális sztárallűr megvolt. Egyik ruhadarabom se passzolt, a pólóm nem volt összhangban a nadrággal, a cipőről ne is beszéljük… Már csak a fura színes gumi karkötők hiányoztak, amiért már lusta voltam vissza kecmeregni az emeletre. Nagy Napszemüveg és kiléptem a fénybe kakaós csigáért meg coláért. Vészhelyzet esetére, még vettem egy kókusz rudat is. Ki tudja, mikor jön egy tornádó, és kell megragadnod az első három és legfontosabb dolgot, ami a kezed ügyébe kerül. 1.Toll, 2. Napszemüveg, 3. és egy kókusz rúd. És erősen reménykednék benne hogy a katasztrófa védelem megenged plusz egy dolgot, mert akkor vinnék még egy üveg jeges teát is.

A csodálatos magánéletem meg úgy néz ki, hogy: Az eddig három évadot megélt kis sorozatom, amiben a Főszereplő és a Nő (az vagyok én) évek alatt sem volt képes eldönteni mit akar, és most már valószínű meg sem érdemlik a másikat. Szóval ez a kis sorozat, most szóba sem akar állni velem.

A “legjobb barátságnak” nevezett dolog, sem bírja megérteni hónapok óta miről hadoválok, és mi az, amire szükségem lenne. Bár ezek szerint őt sem izgathatja annyira a helyzet, mivel ő sem áll szóba velem. Kivéve ha én rá nem bökök.

Azon felül, a pletykák szerint már volt egy tök jó hapsim. Ami hipp hipp hurrá. Csak, hogy nem igaz. –.- Igen és ez elszomorít. : D

Megjegyzés magamnak: A kakaós csiga nem is olyan jó colával. A jeges tea a nyerő. De nem ilyen rossz a helyzet. Finom volt. Az Élet is finom, mert egyszer tuti megeszem azt is. (sütök egy tortát és ráírom csokival, hogy É L E T . megeszem. bámm. ennyi. megoldom.) Sokszor úgy érzem, nem vagytok fairek velem szemben. Én elmondom ezt, és ti nem értitek. Na és ilyenkor mi van?

Szerzek magamnak egy bejárónőt. 

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...