Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2012

Egy város a Rómeóm

Hú, de rosszul voltam a napokban, azoktól a kérdésektől, amiket nem tudtam megválaszolni, vagy megválaszoltatni. Felborult a világmindenségem. A kicsiny boltom, s annak minden polcát, pedig kirabolták. Mindent elvittek. Nem túlzok, tényleg mindent. Az érzelmeket, a kacatkákat, az álarcokat, a félelmeket. Mindent.Utaztam hát. Oda, ahol minden annak idején kezdődött. Ott voltam, majdnem egy teljes napot. Beszívtam minden porát és ízét. Először túl sok volt az ember, és meglepetten vettem észre magamon, hogy elég bénán kerülgetem őket kifelé, és meg is ijedtem. Már ennyire elszoktam volna tőlük? De, ahova én megyek még többen lesznek. Így hát igyekeztem beolvadni közéjük. De még így is úgy éreztem, kilógok. A város, ahol minden nap van valami, amit ünnepelni kell. Ha felmész a főterére, szinte biztos, hogy találkozol olyan emberrel, aki szórólapot osztogat a “napi eseményről”. Elég nyomi erről beszélni, de komolyan mondom szerelmes vagyok egy városba, ahol nem lakhatok. Egy kicsit nyálas…

Öngyilkos kockavetők

Ma rájöttem arra, hogy, ha az ember igazán akar valamit. Megcsinálja. Csak egy kis erő szükségeltetik hozzá, ami valahonnan, mélyről jön. És, ha valamitől fél, bármit képes megtenni, csak hogy palástolja gyengeségét.Bármit. Képes hagymát enni, hogy inspirációt adjon egy idegennek. Leveti ruháit, pedig irtó gátlásos. Kiabál azzal, akivel eddig, tíz éve békében beszélt. Képes és meggyilkolja a lelkét csak, azért, hogy azt érezze él, mert nem bírja elviselni a belső fájdalmát, mit okozott neki a másik fél. Értelmetlen dolgokat művel. De ő nem szánja tréfának. Hiába áttapos közben két emberen. Vannak helyzetek, amikor még én is meglepődöm, és vannak olyanok, amikor nem tudok tolerálni dolgokat. Mert, ha én túl éltem, akkor ő miért nem tudja? Nem értem. Rá hagyom. Nem az én ügyem. Nem is hagyja, hogy az legyen. Tudod mit nincs is idegrendszerem hozzá. Önös érdekből gyilkold meg éned, legyél azzá, ki józan fejjel, sosem lennél. Éld át. Majd nyílaljon beléd a felismerés, hogy “ez nem én vagy…

Kócos, tornacipős szabadság

Valahogy úgy képzelem el az egészet, hogy egy narancssárga, színes csíkot húzó fagyi automata útrendszert rajzol nekem a zöld erdőben. Én meg sétálok, szappanbuborékokat fújva, a fáktól nem látom az eget, csak hallom a repülők hangját, és várom, hogy célba érjek már. Követem a csíkokat, és az illatot. Édes cukor, vagy méz, fahéj, és egy csipetnyi rum a távolból. Úgy érzem magam néha, mint egy karakter, aki leakarja vetni magát egy felhőkarcoló tetejéről. De, ahhoz is több ezer kilométert kéne utaznom, hogy egy “Skyscraper” tetejéről próbáljam ki a “magas ugrást”. Meg amúgy is ilyenkor belém vág a felismerés, hogy: Minek? Ha már egy felhőkarcolós városban vagyok, nem az lesz a dolgom, hogy zuhanjak, hanem hogy bevessem magam egy kávézóba, vagy cukrászdába, ahol nem értem pontosan mit mond az ember, de illedelmesen elmutogatom, hogy “two két chocolate cake” lesz valami jeges teával. Nem értem mit beszél, de ha minden nap lemegyek, akkor egy délelőtt már érteni fogom minden szavát és nev…

Mocskolódó érzelmek

Igazából már akkor beléd szerettem, mikor először megláttalak. Csak még nem tudtam róla. De már akkor sem tudtam levenni rólad a szemem. Figyeltelek. Titokban. Azt vártam, mikor ülsz mellém és mondod el a meséd. Vártam a pillanatot, amikor fény derül arra ki vagyok én neked. Oda ültél. Át éltük a pillanatot. És kiderült minden. Elképesztő régen írtam már le az érzéseim. Úgy igazán, őszintén, és tabuk nélkül. Nem is beszéltem ám róluk. Még akkor sem, mikor úgy tűnt, hogy most vallok. Nem gyóntam igazán, csak szavakat mondtam ki a számmal, de nem voltak mögötte érzelmek. Régen ez volt. Ma a szavak kézen fogva sétálnak egy olyan jelenséggel a testemben, ami meghatározza a napom huszonnégy óráját, hetem hét napját, és gondolataim minden percét. A vérem éjjel-nappal kering bennem, szünet nélkül dolgoztatva ereim. Minden pillanatban érzem, hogy eljöhet az a valami. Eljöhet annak a kezdete, ami után én azt mondtam régen: Te egy narancssárga figura vagy a szürkék között. Tudod, mikor az a val…

Fájl letöltés 100%

Kép
Nem szoktam ilyen blog bejegyzéseket csinálni. Nyálas. De most az egyszer kivételt tehetek.Gyászidőszakban… …szeretek csak úgy csendben eltűnni. Kell egy kis regeneráció. Hallgatás, és nem beszélés, na meg filmet nézés. Az viszont sok. És úgy minden félét. Megkeresni a megfelelő stílust. A megfelelő színészt. Ilyenkor bírom a tudatalattim. Hogy folyton álmodnom kell egy jó képű foltos fantáziájú, rohadt jó színésszel.És újra megmentette a lelkemet: James Mcavoy Nem akarom még megmagyarázni, de miatta keresem az “X-men” énem.Ő csábított újra a nevetésre. Egy akció filmben!!És újra tudok ‘arckifejezni’. :D Na jó, még nem az igazi, de az úton elindított, és habos Los Angeles, az újabb sztori a fejemben van. Le íR Lak.  !

Az ördög Pradát visel

Mintha azt mondtam volna, kössünk szerződést az ördöggel. Azt viszont már nem említettem, hogy ez nem mindig jár pozitív dolgokkal. Főleg, ha nem olvastuk el a kis betűs részt. A pirossal írt kis betűs részt, ott a papír alján. Mit jelent alkudni? Mit jelent érezni? Mit jelent csókolni egy olyan “lényt”, ami nem sokáig lehet a birtokodban és valójában csak egy könyvben létezik? Véleményem szerint, és oda figyelj, mert lehet még sem olyan nagy monológ lesz, mint ahogy felvezettem, de az Élet is good. Az az, Life is good. És, hogy miért? Mert, amikor átesek egy ilyen határon, és amikor valaki átszakítja a határom, akkor jövök csak rá igazán, hogy még egy csomó mindent nem láttam a világból. Majd hallgatok erre, hallgatok arra, figyelek ide, meg oda, de egyszer sem fordul meg a fejemben, hogy bele kéne ülni a pillanatba és élni annak. Nem, csak a rohanás, meg az a felelőtlenség, ami átcsap megfutamodásba, mert az könnyebb, mint küzdeni. Utálom a “végeket”, de ki szereti? A kifli vége is …