X-men, szuperhősök igenis léteznek

Mutánsok és szuperhősök igenis léteznek!

Csodálatos képességem, hogy megértem az emberek problémáit. De ti miért nem tudjátok megérteni (néha) az enyémeket? !

Több sebből is vérzik a dolog. Attól még, hogy nekem van olyanom, hogy ‘empátia’, nem biztos, hogy másoknak is lesz, felém. Nincs rá garancia. És attól, hogy megnéztem az X-men, az elsők című filmet, ami annyira áthatott, hogy most a szupererőm keresem. Nem lesz tőle látványosabb a dolog, ha csak oda képzelem, én fogok tudni róla. Az átváltozás még várat magára. Meg pár évszázadot. Nem utolsó sorban pedig, hiába elakarom mondani azt a fontosat, vagy nem figyeltek, vagy a nagyobb problémátok elnyeli az egész lényegét.

Hogy ettől, hogy érzem magam? Nem tudom, hogy dühös vagyok, vagy boldog, vagy csak szimplán zavar az egész? Legszívesebben színeket hánynék, és fekete-fehéret ordítanék. Majd bevennék egy rózsaszín rágót, rágcsálnám, amíg el nem megy az íze, majd elszívnék rá egy cigit, és kifújnám a gondot reggelig.

Én vagyok Batman. Ha eddig nem tudtátok volna. És bár a forgatókönyv meg van írva, és a szuperhősöknek ez a sorsuk, hogy bírják a lelki terepet, és örök “kárhozatra” ítéltettek. Vagány járgánnyal és technológiával dolgozva, fura “munkaruhában”, tuti földöntúli erővel mentsék meg az embereket, akik arra sem méltatnak néha, hogy megköszönjék azt. Siralmas kezdet, bonyolult kibontakozás, rettenthetetlen végkifejlett, a fő, hogy győzzük pattogatott kukoricával és legyen elég zsebkendőnk a sírós jeleneteknél. Ha a film közben, aggódásra adnánk okot, nem szükséges, ugyan is a végén a szuperhős mindig lelepleződik és össze jön azzal az ártatlan karakterrel.

Nem akartam befejezni, de

 the end

Megjegyzések