Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2012

Személyes vonzalom

Mint az íratlan tény: szeretem magamat. Szeretem, ahogy alkotok, de csak néha, mikor tényleg igazán oda figyelek. Meg úgy minden egybe. Külön.Most az egyszer, igazán oda adtam a lelkem valakinek. Igazán hamar rájöttem, vagy is rá kellett jöjjek, valódi érzelmekről lesz szó. Mert mikor, próbált megbántani, olyat hasított a szívem közepébe, hogy azt hittem abban a könnytengerben fogok megfulladni, amit húzott maga után. ‘Az igazi érzelmek fájnak.’ De nem olyan vállveregetősen, hanem olyan teljesen, kés beléd, kétszer átforgatva. Nem is tudom, mi a legfájdalmasabb. A hiány, vagy az, hogy nem beszélhetek. Nem beszélni. Rettenthetetlen kifejezés. Mikor annyi mindent akarok, mondani, és kifejezni, megismertetni. És nem lehet. Egy nyomorult blogbejegyzésben kell elmondanom, hogy fáj odabenn, és annyira össze vagyok zavarodva, hogy a ‘jó’ és ‘rossz’ között megszűnt létezni valami. Őszintén reszketek az egésztől, mert már nem is érdekel. Túl sok volt ez. Csak legyen már vége. Mindegy hogy. Add…

És megtennéd, ha…

…nem várna otthon senki? …nem kéne kinek beszámolni?…nem kéne felelőség teljesen gondolkodnod?…nem lennél huszonegy? …nem akarnál magadnak egy rossz másnapot: Mi lett volna, ha…? A feltételes módú “ha” kérdések szülik egymást; hogy feltételezetten, te képes lennél valamire, de valamilyen oknál fogva képtelen vagy megtenni. És az ösztön öl belülről. Ez vagy érdekel téged, vagy már képes vagy túlnőni rajta. Esetleg, (!) még nem is érdekel a dolog, csak jó tudni, hogy van még olyan, hogy akaratlan vágyakozás egy kusza pillanatra. De vajon ilyenkor mire vágyunk? Figyelemre, valaki mástól, érezzük azt, hogy még létezünk és látnak is minket és csodálnak. Csodálnának, ha lehetne. Közelebbről is. Mi is ezt tennénk, ha akarnánk. A “miértek” és a tiszta lelkű mocskos gondolatú “hák” azért jelennek meg az életünkben, mert félünk valamitől. A félelem két kaput nyit meg a lélekben. Vagy elmenekülünk és hagyjuk had irányítsa életünk egy láthatatlan erő, vagy szembeszállva, megmutatjuk, hogy igen is…

Happy B.

Kép
Öhm. Boldog Szülinapot 21-es! :)

Kontraszt, kicsit másképp

Tokaj, hideg pince, édeskés bor, hordó illat az orrban, cigi, enyhe érzelmek. Halk léptekkel, erősen kapaszkodva lesétálsz a pincében. Minden lépcsőfokkal egyre hidegebb és hidegebb van. Mire leérsz már az élő sál át is ölelte a derekad; és bele mosolyog a füledbe. Átlátszó kristály pohárban sárgán világító édes bor. Megszagolod, belenyalsz, incselkedsz vele. Milyen az ízed? Finom vagy. Már nevettek. Szinte mindenen. Túl vagytok öt poháron is már. Feltámolyogtok, a melegbe. Elszívni egy száll cigit. Az időváltozás és az erős füst, a város illata bebódít. Gyengén szédülsz. Imádod. Főleg, hogy oda fordulhatsz hozzám, és cserfes csókot nyomhatsz sunyin a számra. Egyszer. Másodjára már a nyelvemmel játszol, és enyhén ajkam szélébe harapsz. Egy utolsó slukk.Séta a kihalt utcákon, kézen fogva, mosolyogva. Boldog vagy. Érzed, és nem csak a bor beszél már belőled. Lelkedben is érzed a bizsergést. A kis villanykapcsoló fényt vágott szíved közepébe és végig szaladt fejed tetejétől a lábad végéi…

X-men, szuperhősök igenis léteznek

Mutánsok és szuperhősök igenis léteznek! Csodálatos képességem, hogy megértem az emberek problémáit. De ti miért nem tudjátok megérteni (néha) az enyémeket? ! Több sebből is vérzik a dolog. Attól még, hogy nekem van olyanom, hogy ‘empátia’, nem biztos, hogy másoknak is lesz, felém. Nincs rá garancia. És attól, hogy megnéztem az X-men, az elsők című filmet, ami annyira áthatott, hogy most a szupererőm keresem. Nem lesz tőle látványosabb a dolog, ha csak oda képzelem, én fogok tudni róla. Az átváltozás még várat magára. Meg pár évszázadot. Nem utolsó sorban pedig, hiába elakarom mondani azt a fontosat, vagy nem figyeltek, vagy a nagyobb problémátok elnyeli az egész lényegét. Hogy ettől, hogy érzem magam? Nem tudom, hogy dühös vagyok, vagy boldog, vagy csak szimplán zavar az egész? Legszívesebben színeket hánynék, és fekete-fehéret ordítanék. Majd bevennék egy rózsaszín rágót, rágcsálnám, amíg el nem megy az íze, majd elszívnék rá egy cigit, és kifújnám a gondot reggelig.Én vagyok Batman…

Szakítás a mindennapossal

Szakítottunk… Senki nem tudja még. Nem is tudom, hogy mondjam el. Biztosra veszem, hogy csalódottak lesznek, de hát most csak azért vele lenni, mert másoknak úgy tetszik, milyen az? Na szóval már nem találkozunk többet, nem látják majd rajtam a nagy hatást, és nem fogom többet várni, hogy lecsapjon időzített bombaként. Viszlát magánéleti elegancia. Régen volt ilyenem. Most nincs. Elment. Itt hagyott, de lehet én voltam a szakító fél. És ez most mit is jelent? Még annak idején, szépen divatos öltönyben besétált az ajtómon, köszönt, csókot adott, kaptam egy időpontot és mentem. Ott voltam a megbeszélt időben, szerelmesen vagy éppen dühösen, de átvészeltem. Aztán vártam míg újra megjelent. Volt, hogy este kopogott, mert úgy tartotta kedve. Valamikor meg csak írt egy e-mailt. Igaz virágot nem kaptam tőle, de mit várok egy nem létező tulajdonságtól. Mondjuk a lelkembe néha ültetett pár rózsát; és felgyújtott pár csillagot, míg nem figyeltem. Hiányzik mi tagadás. Néha naiv módón, bevallom, …

Soul’s

“Az embereknek vannak alapvető tulajdonságaik. Vannak a folyton rohanó, ambiciózus vakok. Vannak a depressziós filozofálók, a szerelem után kajtató hasztalan idióták, stb. Mint ahogy az állatok között vannak patások,hason csúszók,fákon ugrálók, mély vízben úszók, stb. Na ha állat lennél, te madár lennél. A benned lévő szabadságot szerettem meg.
Azt ahogyan eléred amit akarsz.” >Inkább olyan, mint a fél lábú pálcika ember, aki egy házikó falának illesztette be azt az egyenest és most egyedül botorkál a fehér lapon.<

Kutya élete van az embernek

Kimentem a Napra leszűrni a lényeget. Jól jártam, mert eszembe jutott a cím, és össze állt a kép. A nap, amit úgy nem szeretek, továbbra is változatlan, egy fokkal arrébb, hogy ma mégis más valami. Megvilágosodtam. Látom a fényt, de sajnos mindezek mellett:Vérzik az alkotás: Holnap meg kell kérdeznem a tanárom, hogy lehet neki olyan irományt beadni, amibe maximum csak 10piros jelet hagy és nem száztízet. És létezik olyan, hogy “jó cím”, “összefüggő mondat”, amibe nem lehet beleszólni, vagy keresztbe hosszába áthúzni.? Egyedi stílus én ráfognám, csak ne húzzanak skatulyába, mert akkor megfulladok. Most jó példa leszek ismét, mert megint mondok pár dolgot, aztán rakd össze valahogy, vagy figyelj és olvass értelmesen. Annyira azért nem vagyok bonyolult, és mielőtt tényleg vissza vonulok, had éljem ki magam még utoljára. Nincs cigi, nincs pia, nincs élvezeti cikk: A héten elég volt. Befejeztem. (erre a hétre biztosan.) Nem kell több füst, több ármány, több “érfelvágás”, több okostóni, aki…

Mondom

Mondtam már, hogy imádlak? Jó., mert nem.

Nem, az LA Baby, mégis tökéletes

“HŰHA. A trainspotting-os írásodhoz képest ez erőteljes visszaesés.” –Először is köszönöm a sajtó tanáromnak az erőteljes kritikát. Másodszor meg félig jó munkát végeztem, mert egy “hűhát” csak kicsaltam belőle. A meglepetés erejével támadok. Szokás szerint. Vagy nagyon jó vagyok, vagy nagyon sz*r. És hozzá fűzném, hogy nem voltam órán, de elmondtam volna, hogy nem tudok glosszát írni, se semmi olyan művet, ami skatulyába van téve. (hír, tudósítás, jegyzet…) Ez az én gyenge AnAlfaBétikám, ha műfajról van szó, vagy határidőről, besokkolok, görcsbe rándul a képzelőkém, és egy szó nem jön ki rajtam. Nem értek én máshoz, csak a saját gondolataim leírásához, néha cinikusan, néha “lágyabban”, olykor meg polgárpukkasztóan, legyen ez bármilyen ‘műfaj’ is. Nem akarok hülyének tűnni, azt hiszem publicisztika, (…) főleg,  hogy újságírásra járok… de olykor már annyira dobálózom a mondatokkal, hogy magam sem tudom, milyen műfajban foglalok helyet. Személyes önkifejezés. Mondanám én. De ezt a műfaj…

Feelin’

Kép
Úgy imádom, mikor nyáron a legnagyobb kánikula közepén hirtelen elborul az ég, sötét lesz a kert. Fújni kezd a szél, gyorsan lehűl a levegő és szakadni kezd az eső. Berohansz egy pulcsiért, rövidnadrágban és papucsba szaladsz ki esernyővel a kezedben, hogy lefotózd a vihar felhők mögül kikecmergő Napot. Ha szerencséd van még szivárvány is van. Lesed kíváncsian. Az sem érdekel, hogy lábujjaid lefagynak a vizes fűtől, fázol egy kicsit, de az érzés, amikor lenyomod a fényképező gombját és megörökíti életed legszebb pillanatképét. Felülmúlhatatlan.

Író sors

Ha író vagy, többet tudsz a világról, mint az átlag ember. Nem leszel egyből felkapott, sőt néha el is tűnsz majd a tömegben. Várva, hogy valaki kiemeljen onnan. De közel sem ilyen “siralmas” a helyzet, mint az látszik. Az, hogy valaki tud írni, pardon, tud jól írni, egy földöntúli képesség. Tudja olyannak látni az embereket, ahogyan ők sosem néznek magukra. Persze ez titok marad. Ez az író személyes kis titka. Nem beszél. És jóval többet tud, mint amit te gondoltál, hogy megmutattál magadból, mert minél jobban rejtegeted lelked előle, ő annál jobban beléd lát. De mindez fétis, valakinek a kóros fóbiáit kielégítő tények. Szimbolikusan persze. Lehet, hogy nekem, lehet, hogy mindenkinek. Vagy pár embernek. Vagy az íróknak, esetleg a művészlelkeknek. Ez a sors kemény és megrázkódtató. Ha nem figyelünk eléggé, és kerekedünk felül rajta, bekebelez és nem csak a rabjává válunk, hanem rabszolgájává is. Mert miféle törvény mondja ki, hogy a művészeknek egyedül kell lenniük? És ki írta egybe a…

Kiakasztom a fatáblát…

…eközben a recepciónál egy vén öreg néni, csíkos szatyorral a kezében, meg egy kis gördülős kocsival oda vánszorog a fiatal sármos latin amerikai beütésű portáshoz, majd ezt mondja: – Itt lehet válaszokat kapni a kérdéseimre?? – majd a latin amerikai komor szótlansággal, a bal kezével, a falra kiakasztott fatáblára mutat. Ezúton szeretnénk közölni, hogy a blog határozatlan ideig, írói önkifejezés és hibás sorozatgyártás miatt szünetel. Megértésüket előre is köszönjük! A recepciótól további információt, kérjük Ne várjanak!

Vérnarancs, és ami még belefér egy csütörtökbe

Igyunk ma, a majdnem megtörtént eseményekre. A vágyakozásra, ami további várakozást kapott. A szobára, amihez extázisba kell esnem, hogy átrendezzem. A zenére, ami hangosan szól a fülemben. A sok karkötőre, amit ma unalmamban csináltam. Az angolra, amit még most sem tudok, pedig holnap írunk. Az izgalomra, amit most az egyik tanárom válaszára várakozás váltott ki kicsiny lelkemből. A rózsaszín körömre. Arra, hogy tudom holnap mit veszek fel, és ez már rekord nálam! A tavasz első napjára, ha még nem is nagyon mutatja magát. CsinCsinHa ma őszintén kéne beszélnem, valószínűleg, tagadnék minden szót. Legalábbis azt a részét, hogy “tényleg nem baj, hogy ilyen önző vagy Te csütörtök.” De mindegy is. A sors fura játéka, hogy még ma is ironizál. Teljesen jó. Én ráérek. A türelmem jobb, mint pitbull kutyának napos csibék között. Megértési képességem Einsteinnel vetekszik. A többiről már nem is beszélek inkább. Mari néni megsült a pogácsa. Borítsa hamuba azt’ had menjek világgá. Köszönöm. Hagyn…