Potya nap per kontraszt vallomás

Ha ma egy termék lennék, a kis bilétámra az lenne írva: 100% tolerancia. Tudom mikor kell leállni. Tudom mikor vagyok sok. Igen, rá jövök én. Néha én is, alig bírom magam. Épp ezért, elnézek a probléma mellett, ha megtörténik, vagy egy aprócska kívánság, ha nem teljesül. De, hol az igazság akkor, ha én kalapom emelem, de ha előttem kéne, senki nem mozdul.

Had meséljek el, pár történetet a közel s távoli múltból per jelenből. (a jövőből még nem, mert az üveggömböm még mindig nem érkezett meg)

Szokták volt mondani, “fura dolog ez a megérzés”. Te hiszel benne, hogy megérezzük egymás rezgéseit ezáltal elkezdjük bevonzani a másikat? Vagy abban, hogy a művészlelkek felismerik egymást? Netán abban, hogy előre tudni fogom: “ő lesz az én emberem?” Mások nevetnek, én mégis képes vagyok ezekből ‘varázslatot’ kihozni. Például egyszer ráírtam egy emailt egy 16 éves srácra, mert volt valami hatodik érzékem hozzá, hogy ő is olyan művészlélek, mint én. Nem sokat, két sort írtam neki. Konkrétan és nem kertelve, “Hiszel benne, hogy a művészlelkek felismerik egymást?” miután elküldtem két dolog futott át az agyamon. Tuti valami pedofil állatnak fog nézni, vagy totál hülyének. Erre, nem így lett. (…) De erre még vissza térünk. Meg volt egyszer, egy osztály kirándulás az egyetlen tárlat vezetőnket szedtem össze. Raszta, 21 éves, laza, barna szemű, vicces. Egy hónapra rá nagy dologra kellett rájönnünk. (…) Ezért viszont egészen Sopronig kellett menni, hogy említsem már ezt is.

…Amikor meg Debrecenben laktam. Ú olyan városinak éreztem magam. Ezért is ijedtünk meg lakó társsal, mikor megláttuk a hangya inváziót a konyhaszekrényben. Az a két év életem legnagyobb hullámvölgyét adta át nekem. A kezembe bele ni. Én meg csak ott tartottam és próbáltam kapaszkodni, mint hintában a megriadt gyerek. Nem is kell mesélnem elég ha címszavakban beszélek. Az esti erkély flashek, amikor kimentünk egy cigire a fagyos hidegbe, egy takaróval körbe tekerve, és figyeltük a lenti csövest, mit halászott ki megint a kukából. Emlékszem a szénné égett pattogatott kukoricára, az első és egyetlen házibulinkon, amit abban a kis szobában tartottunk. A sorozatnapok, amikor csak azért nem mentünk iskolába, mert nem bírtunk felkelni. És, mert megérdemeltük. A tévé mellett írott cetlikre: “szar napom volt, meghaltam.” vagy a “hazamentem :(“ vagy “mekkora volt ez a film, élveztük!!”. A hétfők, amikor nagy bevásárlás után azt se tudtuk mibe kezdjünk bele. A szerdákra, amikor már az aprót számláltuk, miből megyünk egyáltalán haza? Az sms!!, ami reggel hétkor harangozta, megérkezett az ösztöndíj, amiért oly sokat tanultunk vs. puskáztunk, ami megengedte nekünk néha, hogy átmenjünk enni egy sajtburgert a “mekibe”. A szerelmekre, amik születtek, szenvedtek, majd szépen elmúltak abban a kis szobában. A játszótér, ahol annyiszor tört össze a szív és soha nem akart újjá épülni. Az ajtó, ami két év után már számunkra már nem jelentett semmit, és a kulcsa, ami addig egy hullámvölgyet nyitogatott, vissza került valaki más kezébe, mi pedig felléphettünk egy simább útra. Autópálya, vigyázz, mert rajtad állunk. Két lábbal.

Volt szerencsém, a pár év alatt hozzám hasonló embereket megismerni. Roppantul örültem, mikor kiderült, hogy vannak tőlem okosabbak, szebbek, hülyébbek, ritkábbak, csendesebbek, kisebbek… és pont ugyan olyanok. Ők is formáltak engem, meg én is őket. Valamelyiknek hagytam, hogy meg ismerjen, valamelyiknek nem. Jelenleg van egy kis családom. Hatan vannak, vagyis vagyunk. Olyan páros mellékhatás szituáció. Meg spontán téma. Bírom őket. Szendvicsre kenném mindet és beraknám őket a hűtőbe eltartósítva, végtelen szavatossági idővel. Jó is lenne, ha lehetne ilyet csinálni.

Csináltam még hülyeségeket, például egyszer felhívtam egy DJ-t, de egy olyan híresebbet, akibe akkor bajtársnőm bele szerelmesedett, és kértem tőle, hogy zenéljen neki a születésnapján. *dekiazahülye…* régi naiva na. Ilyen is voltam. De barátném díjazta, majdnem szívbajt kapott. (hihii) Mondtam már, hogy a meglepetés erejével csapok le néha? Mert, igen. Egyébként meg, olyan jó, hogy néha meg tudja nekem mondani, hogy hogyan is cselekszem, és még a miértekre is választ ad. Józan paraszt ész. Csak én, mikor be vagyok sokalva, írok neki, ő meg fejbe kólint, hogy kétségbe vagy esve, de ha tudod mit csinálsz, én megmondtam. Meg mondta hát. Erre mondják, hogy jó barát sose vész el.

Ma egész nap takarítottam és próbáltam nem rosszul cselekedni, ennek érdekében inkább kerültem a kontaktust, lehet ebbe is kattantam végül bele. Szétfeszített a vágy, hogy nem beszélhetek senkivel, de muszáj volt, mert idegsokkos állapotban nem jó írni, mert elborul az agy, és folyik a velő. Csattan az ostor. Ilyenkor mégis azért várom, hogy mikor törik meg a jég és jönnek rá, hogy egyszerűen csak velük akarok lenni. De nem jöttek még rá. :/ És ez rohadt lyukas érzés.

Új iskola. Tudod mit jelent az egy fóbiásnak? Katasztrofális, menekülj innen, segítség, áá. Hát kábé. Mindez így is marad, kivéve, ha nem aranymadárkák az osztálytársaid, akikért megéri bejárni az intézménybe. Kikeveredik egy két “jóarc” onnan. (…) Nincsenek véletlenek. Oka van annak is, hogy oda kerültem. Nehéz lesz ott hagyni őket. Még egy ilyen egyedileg összetett, sajátos gondolkodással megáldott ember csoportot nem láttam. *immádatos*

És képzeljétek elhagytam valamit. A egyedülállóságom. Vagyis azon felét, amelyiknek nem volt párja. Annyit tudok hozzá fűzni, hogy nem véletlenül nem adtam oda senkinek sem a lelkem ez idáig. Mert pont bele illik az övébe.

Jól van na, nem tudok konkrét és egyértelmű lenni. Nekem az olyan, mintha zsírban sütnének. Én szeretek magyarázni, és csigát csinálni egy hosszú madzagból. Szavakat kötök a füled mögé is. Megérzek dolgokat. Oda figyelek akkor is, mikor azt hiszed nem. Ilyen vagyok. Nem vagyok egy színű sem. És főleg nem olyan, akinek hazudhatsz. Vannak dolgaim, de lehet hozzám igazítani és én is tudok mozgatni rugókat. A 16éves srác válasza az volt: “Igen hiszek benne.”  Aznap több órát beszéltünk arról, hogy találhatja meg egymást két művészlélek. A soproni tárlatvezető a lelki társam volt, aki azóta persze bolyong valahol a rengetegben. Az “új suliban” meg engem szedett fel egy művész lélek. Ő lett utána a fotómodellem. Igaz kicsit hisztis még, de ha akar valamit, majd betörik. Megismertem egy másik írótárs asszonyt! Egy fotós/lelki társat! Vonz a színház, a gép, a képzelet. Látod, Velem ilyen dolgok történnek. Ez vagyok én. De jég sincs whiskey nélkül, és jobban néz ki, ha citrom is úszkál benne néha.

Kedves Élet: Hosszú távra tervezünk nyuszómuszó. üdvözlettel: mélyen lehengerlő szappanbuborékból összerakott kis teremtményed

oOps. és lehet megnyomtam a shift + ő-t

nagyon

logk

(L)

Pucérság a másnapban, avagy vasárnap pokolba fordítva

- Van valami baj? – kérdezte nagyanyám reggel. – Azon kívül, hogy vasárnap van, semmi baj nincs. Tényleg nincs.

Ha nem vagy másnapos, akkor is az vagy, mert ha nem a tested “vírnyog” a nyavalyától, akkor a lelked. “Fáj a hiány. Bánt a búcsú. Bizserget az érintés…” Csak zúgja, és nem hallod mi történik oda kinn. Csepeg az eső egyébként. Imádom. Főleg a tél vége és tavasz eleje között.

Elmondom mi van: Van egy szoba, ami ismét átalakításra vár. De ez most végleges. A következő átalakításig biztos. : ) Van egy lélek, ami nyugvó helyet talált magának. És révbe ért. Van egy macskám, aki depressziós. (szegény) Van egy nap, amit nem bírok, és az még változatlanul a vasárnap; mert ezen a “szent” napon még akkor is másnapos vagyok, ha előző nap nem buliztam át az éjszakát 4 whiskey-cola társaságában. Van egy szín, amit imádok a körmömön látni és az a piros. Van egy munkahelyem, amit leszeretnék cserélni. Van egy új telefonszám a jegyzetem közt, amit fel szeretnék hívni holnap. Van egy “örökbe fogadott lányom, és unokám”. Van egy kutyám. Picur. Nagyanyám kutyáját is úgy hívják. Jó nem? Ezen kívül, van egy napom, arra, hogy felöltöztessem pucér lelkem, mert ami gátlást ledobott tegnap és érzelmeit nem féltve beszélt, most vissza kell csomagoljam ünneplőbe, hogy majd újra lerántsák róla a masnit. Amint haza ér.

Te is érezted már ezt: Álltál már a tükör előtt, “jesszus hogy nézek ki ma.” Ültél a telefonnal a kezedben és vártad mikor hív már fel. Majd jött egy sms, és az amire számítottál bekövetkezett. (Késik.) Akartál már egyszerre két dolgot, de mire rájöttél, hogy a kettő együtt nem működik, valami fura történt veled. (Például: elhagytad a papucsod.) Terveztél már bulit a saját szobádban, de nem gondoltál bele abba, reggel ki takarít majd el. És hajnalban mindenki eltűnt. Sütöttél már képzeletben nutellás kenyeret palacsinta sütőben. (Ne, mond, hogy nem. Ne tagadd, most senki nem lát.) Néztél már valaki szemében és azt érezted, előtted van az életed. (Mert ő tartja a kezében)

Másnap:  Egy arrogáns alakváltó. Zúg a füledbe. Hasít a lelkedbe. Nyír a szívedbe. Kapar a fejedbe. Tudod, hogy holnap vége, de még sem tudod elkerülni, hogy ne érezd a másnap ízét, illatát, ne hallanád, mit gagyog. Vasárnap, te egy mocskos másnap vagy. Csak egy másnapja valami jónak, valami olyan jónak, ami minden héten meg fog történni, és Te zúghatod órákkal később újra, hogy “jó volt, szép volt, de már vége.” Tudod mit, inkább kivárom, azt a pár napot, és élek újra lubickolva az előző pillanatban, és másnap, majd én szólok vissza neked. Ha bírok. Hacsak le nem vetkőztetsz újra lélekben és szedsz szét, mint egy kirakóst.

És most, ki kell tennem a lábam a nagy világba. Eljutnom A-ból B-be, majd B-ből C-be. És újra haza érni. Sok sikert nekem. Csak ne essen jobban az eső. Nem vagyok még felkészülve az elázásra. Arra ott a tavasz.

És, ha hiányzik? Igyál rá likőrt!

Imádlak, szia

Kedves evribádi, találtam egy ősrégi bejegyzést a fiók mélyén, és érdekes mód kísértetiesen hasonlít jelenlegi helyzetemre, így megosztom a nagy érdeművel. Élvezkedjetek!

-Áh, már megint ez a tipikus!- megint rám nézett a kis kutya szemeivel én meg, meg sem bírok mozdulni. Megint nem bírtam őt elhagyni. Mielőtt kilépett az ajtón olyan csókkal búcsúzott, hogy beleszédültem, és azóta is remegek. Amint az ajtó becsukódott, egyből feleszméltem és elgondolkodtam… Csak azért szeretem, mert olyan izmos teste van, amitől elájulok… már attól megáll bennem az ütő, ha csak félre gombolt ingéből megvillannak mellizmai. Az az erős alkat, aminek vigyázó ölelése megnyugtat és nem enged. Amikor a fürdőből kilépve felém mosolyog én meg csak a vízcseppek útját figyelem, ahogy útvonalat rajzolnak nekem lefelé…Képtelenség. Szóval nem tudtam eldönteni, hogy vagy azért nem bírom elhagyni, mert olyan szédületes éjszakákat tudhatunk magunk mögött, amiket nagymama koromban térden állva fogok vissza sírni. Vagy a zöldes-kék szeméért, amiért oda vagyok, ha rám kacsint. Vagy egyszerűen csak azért a csókért, amiket búcsúzáskor vagy reggelente vagy esténként vagy… ad. Ezért szeretnénk benneteket, férfiakat? Az erős jellem, a lélegzetelállító test, a nevető pillantás, a kiskutya mosoly, a szenvedélyes éjszakák és a bizsergető csókok miatt? Egyébként szeretem… most is a képét bámulom az íróasztalomon. A tavalyi francia ágyunkon fekszik és fejét a karjára hajtotta…reménytelenül belehullok pillantásába, pedig csak egy kép. És még innen is sakkban tart! Azért ez is érdekes, hogy mekkora vonzó erővel rendelkeznek. De nem tudom elhagyni. Képtelen vagyok rá. –Igen, most kérdezed.- Miért hagynád el, ha szereted? – anyám mindig ezt kérdezi. Pont ezért, de ő ezt nem érti. Csak mert vágyom arra, hogy egy száll törölközőben jöjjön ki a fürdőmből és hívogató pillantásával levegyen a lábamról. Vágyom az érintésére, az ölelésére a hangjára az illatára. Ezek miatt vagyok lekötve. A boltba nem gondolhatok csak magamra, nem vehetek egy rudit kettőt kell vennem, mert otthon Ő vár. Anyámnak nem mondhatom, hogy voltam moziba  a hétvégén, mikor VELE, voltam és MI voltunk a moziban. nem vagyok többé egyedül. Az ÉN és Ő most már MI lett.

A nyugodt lelkizős gondolkozós magányt és az üres szobát felcseréltem egy élő szekszistenre, aki elfoglalja a fél ágyat és napközben a fejembe férkőzve próbál az őrületbe kergetni.És még ha akarnám sem tudnám elhagyni…

…Csoszogó sportcipő visszhangja dallam a fülemnek. Hazaért. –Úristen, csak egy nap meg ne kérdezze azt a bizonyosat. …Belép az ajtón és már megint eszméletlenül néz ki. Zilált teste szinte mágnesként vonz. Lepakolja cuccait, (és miért is ne, egyből hozzám vezet első útja. Kell ilyen tökéletesnek lenned?) Egy szenvedélyesen vad forró csók rendel… hmm.. most.. tudom, nem tudom mit is .. akartam mondani. Miről is beszéltem?

-Milyen napod volt ma? – kérdezi csengő hangon. Én átölelem és nagyot sóhajtva, kinek ezer tonnás kő hullik le szívéről ebben a pillanatban. – El sem tudnád képzelni milyen napom volt nélküled. – mondtam és utána néztem, ahogy elindul a konyha felé és leveszi ingét. Ahogy egyenként gondos fordulatokkal bújnak ki a gombok a kis lyukacskákból. – Szerinted, ha szombaton elmenNÉNK a meccsre…- kiabált a konyhából utánam. – és már megint az a többes szám. .. mi!

Bementem hozzá és már félmeztelenül.. egy kis tálkába mosta az epret a csap alatt. (nem is tudom, hogy csinálja) Elvesztettem a fonalat a meccs szónál, de biztos a barátai focimeccsére gondolt… én pedig nem bírtam levenni a szemem csodásan kidolgozott hasáról. –Elmehetünk! – mondtam enyhén kábultan, de annál inkább többes számban.

DE CSAK EZÉRT?

…mert szeretem az erős jellemét, legfőkébb a testét, és még édes is. Oda adom a fél ágyam a fürdőszobám, a törölközőm, és hazajöhetsz hozzám mindennap fáradtan. Veszek neked rudit a boltban. És anyámmal is közlöm, hogy MI nem megyünk nála a hétvégén, mert focimeccsre megyünk. Ha Ő és ÉN együtt vagyunk, akkor abból valaMI jó is kisülhet.

 

UI: nem szoktam név szerint ajánlgatni csak úgy, de ezt most: Balázs, mert megérdemled.

Éljenek a FÉL Istenek!

Az imádlak, a szeretlek előszobája. Amikor kiakarod mutatni az érzéseid, de nem akarod még megijeszteni a másikat, hogy már is “szeretlek”. De imádod, úgy ahogy van.

Vasárnap: a külön fogalom. Egy fél Isten, a démonok közt. Egy egész hétnek a végét jelenti. Egy újabbnak, pedig az elejét jelenti be. És nem unja még. Vasárnap, amikor rádöbbenek olyan dolgokra, mint például: Ismét elromlott a kezeim alatt egy mp3 lejátszó, holnap hétfő, és vagy az iskola vagy a munkahely közül valamelyik “építménybe” biztos, hogy be kell tegyem a lábam. Nem beszélve a happy endről, ami most elHappyendezte magát egy vonaton, és ki tudja mikor jön vissza. Addig meg harcoljak a magam és agyam vívmányaival.

Most nem fogok kiabálni, sem lehordani, vagy is, de azt egy kicsit igen. Most békés vagyok és nyugodt és harmonikus, és ezt olyan fura kimondani, amennyire csak lehet. Épp ezért írom le, és nem hangoztatom.

Rájöttem valamire, tegnap, ma, tegnapelőtt.. Még is vannak olyan témák, amikkel az öcsémet ki lehet billenteni a mély koncentrációjából. Még pedig: halak, háborús film, dubstep video, drum and bass, “adjál pénzt”, Lada, vicces video egy kacsáról, sztg. játék, “gyere mutatok valamit”. És kábé kimerül a honorárium, a “Mit csinálsz?”- al ne próbálkozz, mert két másodpercnél tovább úgy sem jutsz. Az öcsém egy fal, ha áttöröd, vagy a rabja leszel, vagy ő lesz a te rabod, de akkor díjat adok neked!

Heti kérdés!: Miért nem adunk hangot, legalább alsó oktávon annak, ami ott lapul benn a kis szívünk sarkában? Mert sokkal jobb ágyon ülve kuporogva azon egyenletezni, mikor fog már valaki mondani valamit. És mitől lesz olyan rohadt egyértelmű minden? Hát várjunk. Felőlem. De akkor meg ne nyafogj nekem éjt nappalt átsétafikálva, hogy “miéééért em vagyunk már együtt?” Én nem mondok most már semmit :D .

Jó, oké. Vannak tényeim. Én is nyüszítettem egy hétig, ilyen olyan problémáktól. De a külön bejáratú jó boszim, ja egy jós a csaj., nem gyengén nyomja… MEGMONDTA. vágod. Én meg azt tettem, amit mondott. Lenyugodtam. Bekussoltam. És vártam. Aztán  kiderült, hogy nem véletlenül nyüszítek, és nem véletlen az, ami birizgál még belül, lassan egy/1,5 hónapja. Így rájöhettél volna már, igazat írok, és ami megtörténik és úgy marad, az máskor sem változik. És másnál sem. Szóval, ha hinnél végre másnak, lehet előrébb lennél.

De ne én legyek már a nagy fej. Döntsd el mit akarsz, kit akarsz, és az óra állásával ellenkező irányba kezdj el sétálni, süss palacsintát, takaríts ki otthon, és hívd fel magadhoz. Aztán lesd meg a végeredményt.

Csak az ég szerelmére, végre ne félig csináld már..! Ha egyszer kitaláltad, és megvan az elhatározás, fuss is neki és döntsd le azt a nyavalyást!

JA és még valami, nem baj az, ha néha “lepraktálsz” az ördöggel, mert annak idején ő is egy fél Isten volt, valamit még konyít is a témához, és, mert rohadt jól smárol!

A szád elől is seperd el a havat!

Milyen kedves vagy ma reggel! (érezni benne a szarkazmust) Hajnal fél négy óta kéne történnie valaminek, de nem. Elmaradt. Hát jó. Legyen. Ha így van megírva. De akkor mégis mi a tökért szólsz még be? Álmos vagyok, észre vettem a helyzet állását, de te még háromszor bélyeget nyomsz a dologra.

Vegyük másik oldalról a szitut. először is olyan szépen tudjátok huzigálni a határaim! Úgy játszadoztok velem, mintha csak egy cérnaszálon lógó bábu lennék. Élvezitek remélem! Mert ennyit kaptok belőlem. De addig fogtok incselkedni, hogy a végén majd hempereghettek a hiányomban, mert fogtam a csomagjaim és odébb álltam.

Barmok.

Lehet meg fogom még bánni ezt a bejegyzést, és lehet bántó és sértő, de ne vedd magadra. Nem neked szól. Ez csak a rendszer, ami néha kidob magából. Mi meg megjegyzéseket küldünk, ő meg ellenőriz. Egy lista, érted, egy listán múlik a jövőd. Persze csak addig, míg rá nem jössz, hogy mindezt meg lehet kerülni.

Nem is tudom, hogy vetemedtem ilyesmire, hogy kora reggel írjak. Már már dühből csinálom, meg fáradtságból, úgy hogy el is megyek majd aludni. A helyzet kriminális, a hó még fehér, és a nyomorult hétvége még mindig egy napra van innen. És te mielőtt megszólalnál mosd ki a szád egy hógolyóval, paraszt. !

Ja, és köszönöm a megértést, és azt, hogy ha Egyszer az életben kérek valamit, nem kapom meg, vagy csak hosszas és kínkeserves várakozás után!

Emberi tanulság!: Ide figyelj Te nyavalygó flótás! Már megint otthon ülsz és keseregsz, hogy mennyi szart éltél már meg eddig, és újra felbaszott a reggeli újság, hogy még mindig nincs lehetőséged tovább lépni. És még nem is csak az, elvesztettél valakit? Valamit? És egy torta társaságában sírsz. Keserű vagy, mint a reggeli kávézacc, sódert lehetne keverni a lelkedből? Fáj mi? Kapd össze magad! Légy profi és préseld ki azt a mosolyt az arcodból, mert tovább kell menni, és ennél sokkal több szarság lesz még amivel még találkozni fogsz. Igyekezz és szedd elő azt a mosolyt és folytasd.

Utó iratként, pedig: Kedves portás bácsi: “Hátsajnos nem jutottál be! Hátsajnos nem volt ma reggel szerencséd! Hátsajnos haza kell menned, és a te helyedben, lefeküdnék aludni. Hátsaj…” Hátsajnos kabbe a f****

Művészek a sarokban

A művészet olykor egy sarokban hever…

SAM_1667

…csak fel ne idegesítsd

anieeeri

…mert lehet nem áll veled szóba egy ideig.

000000000000

Kifogás, meg vér, meg szerelem, meg valami, ami ott van

Tudom mire vágysz!

Utálod az egészet úgy ahogy van. De roppantul örülsz neki, hogy találkoztunk annak idején. Az érzéseket, amik felém irányítanak nem tudod kezelni, a pokolba kívánod mind. Főleg, mert rettentő távolság van a két szoba között. Mégis olyan közel lakom már a lelkedben, hogy nem tudsz kitörölni többet. Sokszor megkérdezed magad, miért, és hogyan történt mindez, és miért fáj néha a hiány?

De hisz nem is látsz. Hisz csak négyszer érintettél meg. És mégis ott vagy, ha rám gondolsz, vagy felbukkanok, izgulsz, a szíved ver, akkorákat, hogy érzed mekkora az a vértpumpáló belső szerved. A kezedben érzed, hogy írni akarsz, de az agyad megálljt parancsol, mert hülyeség. És nem teszel semmit. Csak újra elmenekülsz. Aztán vársz még. Vársz valami hívó szóra, vagy arra, hogy elmúljon. Had mondjam el, ez már nem fog. Főleg, míg hangot nem adsz a belső félelmednek és le nem győzöd azt.

Pedig akarod. Akarod ezt az egészet. Látni akarsz minden nap. Ahogy rád mosolygok, ahogy megcsókollak. Érezni akarod, azt hogy ott vagyok melletted, és nem km-el arrébb. Tudni akarod a létezésem, azt hogy csak rád figyelek. A szemembe akarsz nézni. Bele akarsz túrni a hajamba. Közelebb és közelebb akarsz jönni hozzám. Tapintani akarod minden egyes testrészem. Ellenőrizni, hogy még én is úgy érzek, mint te. Akarod ezt a nyakatekert elbaszott szerelmet, ami a levegőben van, mikor mi találkozunk. Engem akarsz!

És, ha eltaláltam, tök mindegy, mert úgy sem fogsz lépni. Zsörtölődsz és hagyod hogy felemésszen a dolog. Majd egy szép napon a félelmed magával ragad és abba a gödörbe esel bele, amit magadnak kezdtél el ásni a mostani felfogásoddal.

Biztos kérdezel magadtól eleget, de tőlem sosem kérdeztél egy szót sem. Így elég nehéz kitalálni, mi is a szándékod, és elég igazságtalan, hogy engem meg általánosítasz. Ez nem múlik el csak úgy. De lehet ezt már Te is tudod.

Lehet én már átestem az egészen. Lehet még nyakig benne ülök, de nemet kell mondjak mindenre. Mert a csendből én nem sokat értek, és a jelek olvasásától még nem leszünk közelebb egymáshoz.

Akit a bíró kirendel melléd

Mi van veled? Mi Va n V  E l E D?

Azt mondja: bágyadt tekintet, fáradt bőr. Csukott szív. Össze aszalódott lélek. Görnyedt test. Gondolkozni nem akaró agy. Szótlan száj. Éhes gyomor.

Csak a szüntelen vágy.

Mikor, hogy rájössz, hogy tudom, hogy mit akarsz! Mit érzel? Mi fut át az agyadon? A menekülés? A futás. A csendes környezet. Idő kell. Mindig ezt mondjuk. Nekem hozzá. Neki hozzánk. Neked a szimpla gondolathoz.

Elakarunk menni. Mind máshova vágyunk. Azt várjuk, kit dob ki a gép. Ha nem tetszik addig, addig dobáljuk a 10-est, és addig nyomkodjuk a play gombot, míg azt nem kapjuk, amit várunk. De akkor is jó lesz még? Akkor is hozzánk lesz való? Vagy a másik oldal is ugyanerre várt. Azt, mikor pörgeti ki még egyszer az ő jelét. És lesz egyező az enyémmel.

Van valami, ami felettünk áll, ő dönt és mi már csak igent mondunk, vagy nemet, és ezekből lesznek a “Miért hagytál így cselekedni?” részek. Az a valami végig mér. Átvizsgál. Megbirizgál. Felkelti a figyelmet. Lecsap. És elbírál. Kiad valahova. Kiad valakinek.

Olykor ő is téved. De nem túl sokat, csak röpke fél évekre rak egy olyan helyre, hogy minden klappoljon végül.

Remélem túl sok kérdést tettem fel.és túl sok mindent nem értettél. de a lényeg.: Van valaki, aki kirendel melléd valakit. Legyen az a valaki 270, vagy 470 km távolságra. A tiéd. Idővel közelebb lesz. Idővel megszokjátok a gondolatot. Idővel tudni fogjuk, hogy ha a lift nem működik. a lépcsőn is felmehetünk.

A tettekhez bátorság kell. Az érzelmekhez is. Az, hogy kimondasz valamit, ami neked van ott belül, már nyert ügy. Az, hogy be is tudod bizonyítani, hogy igaz minden. Egy hős tett.

Bók

Ma megszálltak, rám szálltak! :D Bókoltak:

“tudom, hogy TE egy gép vagy, ne hiába vagy TE a rokonom.” (kösz Dave)

“Tudod, van úgy, hogy az emberek átnéznek egymáson. De ha rólad van szó, tuti nem.” (<3bátyus)

“hát én elhiszem ,látok benned mindent ami ehhez kell. de tényleg” (valahol bírom a betegbúrád Marcell)

Kösz srácok :D

Köszi Te lepkefejű!

Te vagy az Egyetlen, aki feltudja piszkálni az agyam annyira, hogy végül mindig eléri, amit akar.

Nem lesz valami kellemes egy bejegyzés, de nem is annak szánom. Nekem csak elegem van abból, hogy én vagyok a társaságközül is az Egy, aki szenvedi a kapcsolatokat. A másik meg sosincs egyedül. De mit vonz ő, amit én nem? Mi van bennem, ami ő benne nincs meg, és ezáltal vonzóbb?

Csak azt mondom, hogy nem egyszer jöttem már haza egy csalódásból, és nem egyszer ültem le blog bejegyzést írni a macskám társaságában. Most is vele írnám, ha nem lenne ilyen hideg kiülni a fotelbe. (röpke -12°C végül is mi az nekem? ledobnám a lepedőt a hó közepére és írnék…) Na szóval, miután hazajöttem, visszatértem folyton egy szintre, amit úgy tudtam újból és újból átlépni, hogy építettem rá valamit. Lassan már Bábeli toronnyá változott, és még mindig csak az elején járok a dolgoknak.

Bele gondoltál már valaha, hogy milyen érzés nekem az, ha mindig megvédtek? Ha mindig ott lyukadunk ki, hogy “oké, de…”. Neked egyszer nem kellett mondani, mert neked minden össze jött, még ha kacifántosan is, de kimásztál belőle. Nekem meg folyton a “vigyázz magadra”, meg a “ezt csak azért csinálod, mert…” maradt. Tényleg jó, hogy óvtok, és védelmeztek. És véleményt alkottok. Viszont a háromszázadik esetnél már inkább fáj belülről a dolog, hogy megint azon a szinten vagyok. Mintha csak egy rossz társas játékban lennék, ahol én kapom a szünet kártyát, és kimaradok a körből.

És megmondjam igazából mit érzek? Mi van most belül? Csalódás, de most az egyszer nem a “szerelem” miatt. Mindennek örülök, ami történik, mert átkozottul jó, ha a téli hidegben megtalál minket egy kis “öröm és bódogság”. (…) Ilyenkor  viszont hajlamos vagy elfeledkezni rólam. Látsz, beszélsz hozzám, megölelsz, de nem veszed észre a gondolataim. Rossz korszakban vagyok. Mert abba is a rossz pillanatban esek bele. És ég mentsen nem kell több figyelem, ne kérdezz semmit. csak légy tapintatos. Nem vagyok már kezdő a szakmában.

Milyen az már, mikor nem nőnek virágok a kertben? Amikor gyökerükkel felfelé jönnek ki a földből. Szutyok lett a világ. Gyökerek nőnek az udvarokban. És nem akar jönni a tavasz. A hó meg ellepte a még kisem sarjadt hóvirágokat. Így járok én is. : D namajdegyszermárnem!

Mert te érezted már azt, hogy, amikor azt kérdezik tőled: “Te neked miért nincs senki…?” Mondjuk nem engem kéne kérdezni, hanem azt, aki eddig elpártolt tőlem. És, amikor jön egy “gyökér”, akinek azt kell hazudnod: “Bocs, de foglalt vagyok!” Pedig nem is igaz. Érezted már, akkor, hogy legszívesebben elrejtenéd mindenki elől az egész valód, csak hogy ne lásson senki belőled semmit, de úgy igazán semmit. Amíg ezt nem éled át, nem érted meg hogy folyik le bennem egy 24 órás “szerelemnek látszó” dolog és távozik belőlem, mikor kiderül, hogy látszat volt. És még Te kérdezed, hogy belezúgtam-e? Nem, b**dki, nem! Annyira még nem vagyok hülye, csak a szívem szakadt bele.

 

UI: ezt a bejegyzést remélem bátyó nem olvassa, mert szétszed. És hozzám vágja, hogy “ne gondolkozz már…” de ezt muszáj volt leírnom. És egy kérdés: Ha a “megjósolom neked mi történik veled 2012-ben” c. alkalmazás, nem működik nekem, és nem is jön be, akkor ezek szerint nekem nincs 2012-őm? Vagy nem fog velem történni semmi? :D

És, Te lepkefejű, megyek ma és bámullak tovább :D ! 

Nyafka x, avagy, miből lesz a hímringyó

Only time- Csak időt adj. Adj még egy kicsit. És még egy kicsit. Majd ott járunk, hogy évekkel később pislogunk a saját tükörképünkre, hogy hogy elszálltak az évek, nem vagyok már fiatal, nincs mellettem senki, egy idióta vagyok, aki elszúrja (valami okból) a kapcsolatait. És három év, csak a semmire ment el. És ne gondoljak olyat, hogy most azonnal itt hagyok mindent és mindenkit, és elköltözöm. Mert úgy teszek, mintha nem egy kisebb tragédia történt volna meg. Pedig, nem is kicsi.

Mesélhetünk történteket, mert van. Nem is ez a kifogás, hogy évekig ki se mozdultam a házból. Az csak egy évig voltjellemző tulajdonság. A “tinilistán” pipálva vannak a “durva bulik” kifejezés, a “pasi aludt nálam, úgy, hogy nem szóltam előre senkinek”, a “csinálj házibulit, aztán jól bánd meg”, a “pózolj fűnyíróval egy mámoros éjszakán”, az “itasd le barátnődet, rajtad meg még véletlenül se fogjon az ital”, a “szeress bele a leglehetetlenebb emberbe a Földön”, és még sorolhatnám a végletekig… jó talán addig nem, de vannak történetek, amik megérnek egy imát. És igen, imát, hogy hogy tehettem ilyet. (majd nevet szépen.) (kacag)

Fordulópont. Vasalt haj. Izomatléta. Szép szemek. Fehér mosoly. Mindenhol mindig fickó. A “csávó”, akit bárhol, bármikor, bármilyen életkörülmények közt meglátsz, és “lekapsz” a szemeddel, tuti biztos, hogy vissza néz rád, és megtisztel további jelenlétével. Ők a pillanat kísérői, akiktől az este csak fűszeresebb lesz, de nem ízlelhető. A szótár hímringyónak  nevezi őket, mi nekünk ez a szó csak annyit tesz ki.: “Srác a tömegből, aki ‘rohadt jól néz ki’, és szinte sosincs csaja, szóval mindig stírölhető.” Hát ilyen ez a szakma. A tuti nem biztos!

Ja, hogy jártam-e már úgy, hogy beraktak egy kisebb “tömegbe” kezdők közé, és tanítsam be őket, mint a cirkuszi majmokat. Jesz. Nem egyszer. Tegnapról, mára viradóra is ezt csináltam. Oktattam, meg kísérgettem, meg idegen vezettem. Izgalmas a munka, ha jó személy társaságában történik. Kicsit kevésbé az, ha már ellenkezőleg van az esemény. Egyébként meg gonosz vagyok, mert rettentően le tudom szólni az ilyeneket, pedig egyszer én is voltam kezdő, még is ki tudok akadni egy-két megszólaláson. És fura fazonon, nem utolsó sorban. De ez már az én sorsom. Ha nem lenne ilyen véleményem a világról valószínű nem is én lennék. És előre is meg utólag is bocsi. Bár, amiket én elkövettem, az ide már nem elég. És még miket fogok.

Nyafka X, eredetileg egy vicces film volt, ahol Matthew Morrison rózsaszínben nyomta egy meleg bandában, hosszú göndör fürtökkel és “buzis” tetkóval, kis bajusszal. Az én megfogalmazásomban ez olyan tulajdonságokat tartalmaz, mint például: kicsit béna, elesett, kócos, félénk, nyafogós, “menjünk már haza típus”, “segíts, mert egyedül nem megy”, szerényen becserkészi a legjófejebb embert a környezetedben és behálózza, el is lopja talán, ha nem figyelsz. Nyafka X, mert legszívesebben csak benyomnál neki egyet, hogy keresztbe álljon a szeme.

Azt hiszem ennek a bejegyzésnek lehet semmi értelme nem volt, de idegesített egy zene és muszáj volt kiírnom. És az, hogy körülöttem mindenki olyan piszok mázlista. Én meg ha meg is találom a mázlit, vagy 270km-t kell utazzak utána, vagy meg kell még hódítani, vagy hülye hozzám, vagy én vagyok hülye hozzá, vagy fél tőlem, vagy fordítva, vagy úgy egyszerre mind! Had mondjam el: cseszd meg! És szívass valami egeret az udvaron. –de még is a mély tanulság az lenne, ha a mázlid meg is van, vegyél egy kutyát nevezd el Mázlinak, az tuti melletted marad. De most komolyan, ha tényleg úgy érzed meg van A az.., akkor akárki akármit mond. Inkább utazd le azt a párszáz Kmétert és győződj meg majd róla, hogy igazán láttál valamit, vagy csak a szemed káprázott.

Mert hátha nem úgy, van, ahogy látszik.

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...