Villanyvezetéken ragadt léggömb

Újra vissza tértem. Újra vörös. De csak a fele. Kérdezték is, hogy miért. Mondjuk egyszerűen, mert így tetszik. ? Meg ,mert mostanság amúgy is nagy divat lett a dolgokat félig elvégezni. Ja, persze a hajamról beszélek, meg arról a sok tincsről, amit ott hagytam a fodrásznál, mintha csak egy kellemetlen csalódástól szabadultam volna meg. És ilyenkor kérdezem, minek akarom magam be tuszkolni egy szende kislány testébe, mikor belül egy forrongó második X-en átlépő egyed vagyok. ? Szóval miért? Mert nem láttam magam a tükörben, egészen péntek délutánig. Onnantól kezdve lavinát indítottam a lelkemben.

De nem csak ott. A szobámban, a szekrényemben. Az emberek közt. Az újságban. A pultos előtt. A tömegben. A tömegen kívül és belül. A buszon. A suliban. Az agyamban. Bár ott mindig is káosz volt és szerintem az is marad. Egy nagy kavargó, színes, néha szürke “gyilkosos”, gondolat.

És, hogy miért ragadtam le most egynél? És kapálózok manapság, mint a vízbe ragadt macska. Ki akarok lépni a saját szerepkörömből. Azt, amit az egyik év lerombolt, most vissza építettem a másikkal. A tervezőm szüneten van, így magam kell kezelésbe venni a dolgokat, és elég bénán rajzolok. Ezért néha kell pár szárnysegéd. Akik óvó szava csak az ellentmondásba és a “csak azért is”- ba sodornak. De így a jó. Pont így a jó.

Ne mond, hogy te nem érezted még, azt a maró érzést belül, mintha egy kis gömb futkorászna benned addig míg, be nem teljesíted annak az ellenkezőjét, amit az előbb tanácsoltak. ? “Vedd le a listáról!” Hát levettem én. De írtam helyette másik teendőt. De most komolyan, mintha a fekete listával nem ugyanúgy foglalkoznánk, mint a “normálissal”?

Sok mindent bebeszélünk olykor magunknak. Pölö, hogy rossz dolog kígyó “ubit” rakni a nutellára. (tökfinom) Vagy, hogy a szobámban nem élnek meg a növények. De nem igaz, mert a kaktuszok bizonyos egyedei mosolyogva beszélgetnek nap mint nap a kis sarokban. És semmi bajuk. –.-

Azt is bebeszélhetjük, hogy van hatodik, vagy hetedik, vagy nyo… na nem tudom mennyi, sokadig érzékünk és tudjuk, érezzük , mit kell tennünk. Igazából van vagy nincs. Valamennyi van, mivel még mindig itt vagyok, írok és alkotok, és még valaki ezt el is olvassa és benyom rajta egy “tetsziket”, és még Alex Vargas meg állja a helyét Jason Derulo mellett, akit had reklámozzak, most elég jó albumot állított össze. Szóval mindezek ellenére, még van toll a kezemben, létezik olyan, hogy megérzés. Nem kicsi, nagy és ijesztő .

Akarsz még hallani valamit? Úgy viselkedem mostanság, mint egy polgárpukkasztó, médiajelenségnek kiáltott, pattogó gumilabda. Fogadásból csináltam egy dolgot. De úgy tudják nem emlékszem semmire. pedig ,de. És általában emlékszem. És haragszom. Nem bírom a már eljátszott esélyeket. De van egy határ, amit csak akkor lépnek át, ha én akarom.

Mindenkinek van ilyen, mert egy határt csak akkor lép át valaki, ha a másik is akarja. Ettől függ mennyire szeretjük egymást. Te hány méterre húzod még, mire azt mondod végre, hogy “Na most telt be a pohár” mert tudod, hogy ez lehet ám, a végtelen előtt egyig is kitolni. És, akkor nagyon szereted.

..de vajon ő is?

hát, ha vissza tér határokat huzigálni, akkor ott csak van valami…

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Védett férfiak kertjében ültem én

Látom te is ki vagy varrva

Margit híd, budai hétfő, HÉV állomás