Meztelenül a fejemben

Egyenletesen kapkodom a levegőt, a szívem Himalája méretűeket dobbant, szemgolyóm érzem, ahogy dagad és kiakar jönni a helyéről. Arcüregem ég, és duzzad. A lelkem kiszakad legbelülről.

Esküszöm hatszázszor átgondoltam, de most már nem tudom. Most már csak fáj és könnyezik a fránya test. Rázkódik, összecsuklik. Nem bír beszélni, csak bőg. Másra nem képes. Elfáradt. Beletörődött. Feladta és már nem is agyal, egyből kifakad, had legyen gyorsan vége, hogy később tovább léphessen.

Nem tudom hányszor jutott már eszembe, hogy én miért nem érdemlek meg két hétnél tovább tartó boldogságot? Mi olyat tehettem, ami miatt a földi ember legnagyobb büntetését kell átélnem? Mit vártok vajon tőlem? Lelkem kiszívjátok, testem kihasználjátok. Szurokban megforgatjátok, és mikor már elég piszkos és még akkor is ellenálok. Rájösztök valamire. Én más vagyok. És odébb álltok. És kezdődik előröl. Reszketés, rángatózás…

…de tudjátok mit, nem fogok beszélni. Akkor sem fogom elmondani mi van legbelül. Senkinek.

Vagy túl jó vagyok már? Olyan: vagy a “legkomolyabban, vagy sehogy effektus?” És miért nem álltok készen soha?

Valami olyannak láttok. Valami olyannak, ami éjt nappalt téve csak hallgat, vinnyog, öltözik. sminkel, vetkőzik, szeretkezik, és odébb áll. Nem törődik.

Én nem. Én beszélek és beszélek. Szeretek, és érzek. És a többi…, amit nem tapasztalsz meg , mert félsz odáig eljutni.

Tudjátok mit most először utálom az írást. Most először utálom a művészetet és azt, hogy alkotót csináltam magamból. Lassan olyan, mintha ez lenne a sorsom és folyton orra kell bukjak, hogy vissza üljek magányos szobámba, egy hülye sorozat elé, amit már ezerszer láttam. Újra belegondolva, megint csak egyedül vagyok. És egyedül nézek ki a fejemből, és nem ül még senki az ágyam sarkán. És csak alkotok. De mire?

És tudjátok mit akartok, egy időzített kurva kell?  Keressetek guminőt magatoknak. Vagy vegyél egy cicát a pláza sarkán. Az, hogy velem mi van, akkor már rég nem érdekel téged. Lehet el is felejtettél. Én meg meztelenül elképzellek e fejemben, és látom, hogy mennyire félsz. Azt is, amikor nem vallod be magadnak, hogy attól lettél fonalon rángatózó fabábú, mikor egy szép nap kijelentetted: “Nem szeretem, ha időpontra rángatnak.” Kérdezd meg magad. Mikor akarsz felnőni?

Sorry, de

Ez az Élet.

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...