Max

-“És, mi ez az üveg, tele vízzel, répával és egy szénnel?”

-“Az első hóemberem. Ez ám a jó kis emlék.” : )

Az utolsó kör

Észre vettem ám, hogy áthangszerelted a számot, és még más stílust is adtál rá. Te kis piszok, kivettél belőle egy csomó olyan elemet, ami az eredetiben olyan ütős volt, hogy csapkodtunk a levegőbe, csak hogy érezzük a dobok ritmusát. Ez persze nem feltétlenül jelenti, hogy most nem végeztél jó munkát. A Kegyetlenül művészlélek ismét újat alkotott és átrenoválta egyik művét.

Esküszöm nem volt még ember, aki a hangjával rabul ejtett volna két másodperc alatt. Vagy olyan, akinek tehetségétől csillog az ítélőképességem. Vagy olyan, akire ha ránézek valami újat látok, valami olyat, amit ember nem lát a másikon. Vagy olyan, akinek, ha mozognak az ujjai, és megmozdul az egyik karizma egyből kiráz a hideg és beleborzongok.

Beleborzongok, ha csak bele gondolok, ezt egyszer élőbe is látni fogom. Beleborzongok abba az ütembe, abba a stílusba, abba a morgásba, ami belőle jön. Abba a kisugárzásba, ami több millió kilométerről is kifog rajtam.

Figyeltem ám, hogy a kedvenc számommal kezdtél. : ))

Last time around

Jópofa

…És lőn a vörös szakállú herceg megmenté a királylányt, aki egy varázs puszival köszöné meg azt. (…)

Nesze neked, kapd el jól

Tudtad, hogy a pánikbetegség fertőző? Úgy hogy, ha legközelebb pánik rohamod lesz, tedd a kezed a szád elé, nehogy valaki elkapja. Mert valaki tutira elkapja. És vigyázzunk a szűk helyiségekben, az interaktív társalgásoknál… Az lesz a legjobb, ha nem is beszélünk róla többet, az a legfertőzőbb. Rossz vírus. Paranoiát okoz és rád ragad,mint a ragacs, aztán meg kaparhatod magad miatta egy hétig. (Kinél mennyi a lappangási időszak.) Szóval ssSssSSss..

Egyébként kényszerpihenőn voltam a hét elején. Nem volt rossz, csak most már félek a sötétben és nem merek sorozatot nézni. Ezt teszi az otthon lét. De ma már újra felvettem a staféta botot. Furcsa volt : ) kicsit meg is zuhantam tőle :D de még az “elment egynek” kategóriába simán belefér.

Ma megígértem egy cigányasszonynak, hogy lesz gyerekem. Sőt kettő. Egy fiú és egy lány. De azt mondta, ha nincs mindkét “fajtából” addig csináljam míg nem lesz. Mindezt, azért tettem, mert amikor azt mondta, hogy ráérek még férjhez menni meg gyereket szülni, mertem neki azt mondani, hogy nem akarok gyereket szülni. (majd örökbe fogadok, vagy valami) Erre, azt kérdezte, “hogy akkor minek élsz?” Mármint, hogy akkor mi az életcélom? És én kibírtam mondani, hogy “magamnak”, de egyből belém is villámlott, hogy te jó ég, lehet van benne valami, így megfogtam a vállát és azt mondtam neki. “Oké, akkor lesz egy gyerekem.” Mire ő: “Kettő.” (…) Olyan is volt ez hirtelen, mintha valami vallási szobrocskát érintettem volna meg és örökre el vagyok “átkozva”, és szent biztos hogy én még leszek anyuka. : D Milyen fura ezt így kimondani.

Na jó mára ennyi, tanulnom kell, és szerencsétekre ma nincsen semmi, felháborodásra okot adó témám. Vagy is van, de ez most csak rám tartozik. :)

UI: Valakit “Lepkefejűnek” nevezni a mai világban bátorság. Én meg azt sem tudtam hogyan ne röhögjem telibe ezt a pillanatot. : D

Gurulni a mélybe

Jól figyelj, mert sok témát írok majd le, össze-vissza, kapkodva. Egyszerre neked sok lesz. De nem írom le kétszer.

Mit mondhatnék a mai fiatalság, valami elképesztő udvarias. Körülbelül csak két embernek kellett elájulnia a buszon, mire nagy grimaszoktól szenvedve át adja a helyét egy idősebb lánynak és egy öreg asszonynak. Gratulálok. Igen és én voltam , az egyik elájulós emberke. Azt hittem már rég elmúlt a tömegiszonyom, de úgy látszik mégsem. Csak rossz volt megint átélni, ahogy kifut az élet a testemből. Rossz, amikor felakarod emelni a kezed és nem tudod. Az agyad azt suttogja, hogy “jó már csak két megálló, nemsokára friss levegő.” de te magad sem hiszed el, hogy kibírod még azt az öt percet; mikor másodpercek vannak hátra. És rossz az is, hogy senki nem kérdezi meg, hogy jól vagy-e? Senkit nem érdekel.

Emberek. Néha rosszabbak vagyunk, mint egy disznó család, akik moslékkal hizlalják maguk, és később a saját mocskukban hempergőznek. Ez az emberi lélek. Néha csak egy elhasználni való olcsó krumpli. Megveszed, meghámozod, megmosod, megsütöd, megeszed. El tűnik. Ismerős szavak? Megkérdezheted miért beszélek “csúnyán” az emberekről. Ülj fel egyszer egy tömött buszra, vagy csak sétálj két órán keresztül egy Plázában, majd te is meg tudod.

És, hogy csak egy szalagon futkorászó hús darabok vagyunk néha lélek nélkül. Az már egy másik lapra tartozik. Adjunk az érzésnek. Tegnap rájöttem valamire. A valóságba vissza térni elég egy tíz perc. Körbe nézel magad körül, rá kapcsolsz egy csatornára, megnyitod az adatlapod a legújabb társasági oldalon, és már is vissza vagy térve. Mintha csak kihagytad volna a sorozatod egy-két epizódját, “címszavakban” utána nézel a tegnapi résznek és már képben is  vagy. De, ha a megteremtett világodba szeretnél újra betérni, és tíz percet szeretnél benne eltölteni, egy óra sem lenne elég, ahhoz, hogy vissza szerezd azt a kihagyott időt, amíg távol voltál.

Egyértelmű jelet kaptam a pihenésre. Utálok itthon ülni és semmit nem csinálni, csak bámulni a képernyőt és várni, hogy kipihent legyél. Holott nem is érzem magam fáradtnak. A testem még sem bírja. Tuti vitamin kúrára fognak. –.-‘

Ja, és LIFE, ez a felirat egyszer még a kezemre lesz tetoválva. Azt mondják fontos. Meg, hogy egyszer van ilyen. Meg, hogy néha szar. Szerintem meg, Life is good, csak néhányan nem becsülik eléggé, ahhoz hogy kimondják.

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...