Az örök revans

Boldogság? Mostanra már csak elcsépelt mozaik darabkának tűnő kérdés maradvány lett: Mi a boldogság? Boldog vagy? Mikor(tól) boldog egy ember? Tegnap több oldalnyi “fan-site”- ot nézegettem át, körülbelül tizenkét sztárról. Minek? Unatkoztam. Más részt, meg valami jó “művész beállított” képet kerestem. Végül egy egész más következtetés levonásával lettem gazdagabb. Szépen kiszedett szemöldök, meghosszabbított “trendi” hajviselet, csillogó kiegészítők, hippi korszakot visszaidéző style és az ember lánya ragyog minden pompájában jobbról balról. A “boldog” tininek semmi gondja az életben. Van barátod, van pénzed, vannak álmaid, amiket a kisujjadból kirázva megvalósíthatsz. Én még bátran nyilatkozhatom az ügyben, még csak egy éve “hagytam el” a tini éveimet, amik csak papíron voltak nevezhetőek “tinédzser éveknek”. Nincs és nem is volt meghosszabbított hajam (és nem is lesz), voltak/vannak álmaim, amikért meggebedve harcolok, voltak barátaim. Ahova csak fordultam, csak, mintha nőttek volna a földből, de ez abban a korszakban “alapnak” számított. Mikor belépsz az új korszakba, húszas évek, egyetemi élet, költözés. Úgy szét széled a társaság, hogy örülhetsz, ha egy-két ember melletted maradt és azokat is erős kötéllel kell magadhoz erősítened, hogy el ne veszítsd.  Így működik ez. Az idő telik, a korszakok váltják egymást, te, pedig vagy velük változol, vagy elkezdesz fonnyadni, mint egy jól megfőtt paradicsom két hét után a nyári melegben.

Hova tűntek a szombatok? Volt egy megszokás, amiben éltem egy darabig, mert adott volt; és jó volt. Szerettem. Szombat reggel felkeltem. Tízre ott voltam, délutánig csak nevettünk, fényképeztünk. Haza jöttem. Felraktam a képeket, ettem. Majd megkezdődött a Glee (a kedvenc televíziós sorozatom). Onnantól, pedig egész estig, hacsak nem éjfélig ment a rajongás és a zene hallgatás. Most már nincsenek szombatok. Nincsen fotózás, nevetés és még a Glee-t is kivették a műsorújságból. Én meg úgy érzem magam ettől, mintha egy színes tv újság lennék és kitépték volna belőlem a szombati programot. A helyére meg egy fehér lapot ragasztottak olcsó papírragasztóval. Nem elég, hogy csíp, még eláztatja a pénteket is. Jó, igaz ennyire nem buktam ki. Vagy is, most már feldolgoztam a dolgot. Az elején azért hiányzott. Tegnap is szombat volt, amivel ugye nem mondok új dolgot. Lefoglaltam magam, mint mostanság minden szombaton. Elmondanám nem volt rossz, de valami megváltozott. A szombatjaim átvették a vasárnapok életérzéseit. Így, mikor már eljön a vasárnap, aminek a tegnap elvette a feelingjét, már csak egy árnyék marad a helyén, amit át kell éljek ezen a napon. Az elveszett szombatokon jövök rá a “nagy dolgokra” a “valamik a miértjére” és vasárnapra maradt az igazi “pihenő idő”, amikor csak a művészetnek lehet élni, amikor a család egyik tagja sem dolgozik és vagy közösen tv-zünk, vagy egymás agyára megyünk. Az eltűnt szombatok most a változás korszakába léptek, jobb esetben felváltja majd őket egy másik nap, és örömmel ismerhetjük meg az “új” fogalmát, vagy elfelejtődnek véglegesen és már csak a sárga mappák fognak emlékeztetni rájuk a Dokumentumok között.

Időjárás jelentés a nyár közepén: Már két napja csak esik és pulóvernél alább nem lehet öltözni. Nagymamám tegnap kinevetett, mikor sapkában jelentem meg nála. Azt mondta, ilyenkor bikiniben kéne járni. (július.2.) Igen, igaza van, de ha egyszer alig van 20° hogy vegyek fel két falatnyi ruhadarabot? Egyenlőre nem panaszkodom. Amíg esik és utána mindig kisüt a Nap, addig nincs pánik és szeretem az egészet. Úgy, ahogy van. Majd előkapom a fényképezőt és kimegyek vele a jó vizes viharverte természetbe. Egyébként tegnap kaptam egy olyan kommentet, egy amerikai sráctól, az egyik képem alá. “Olyan gyönyörű ez a kép, ilyen szépet még életemben nem láttam.” Mondjuk én már láttam, csak még nem fotóztam le, de jól esett az elismerés. : )

01Ez volt az a “gyönyörűség”

Megjegyzések