Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2011

Plasztik lélek tornacipőben

Kép
A tudtodon kívül szörnyet tudsz teremteni saját magadból. Egy igazi vérszívó, testet rondító “vad állatot”. Elég egy figyelmetlen pillanat egy kisebb érzelmi tragédia, az önuralmad megtorpan félúton a pesszimizmus és a pozitív gondolkodás között. Tudod, hogy mit kéne tenned, mész is az úton; de a figyelmetlenséged ára, hogy nem láttad a “Változás” nevű tábla mellett a “Vigyázz az csapdákkal van tele” nevezetű táblát. Még mindig azt hiszed, jó úton haladsz, és csak időre van szükséged, hogy kigyógyulj minden búbánatodból. Változtatsz, gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, minden napra találsz valami újdonságod. A környezeted szinte már mesebeli, a dekoráció varázslatos. Elkápráztat a rengeteg csili-vili. Színpompás árnyalatok, érzelmek és megdöbbenések. Még mindig kétséget érzel, de megnyugtatod magad jobb lesz. Le ülsz a barátnőddel beszélgetni egy kávé mellé, sok tejszínhabbal. Beszélgettek. Sokat. Ennyit talán ezelőtt sosem. Fényképezni sincs kedvetek, holott annak idején ez volt a m…

Mutasd a lelked és megmondom ki vagy

Már megint túl agyaltam a dolgot. Teljes joggal megérdemlem a fejbe kólintást. Most viszont, hogy korrigáljam hibámat, olyat teszek, amit (eddig is kellett volna tennem) még nem csináltam. Külső szemlélőként fogom nézni a “problémámat”, úgy fogok tekinteni az egészre, mintha mással történt volna, és akkor majd könnyebb lesz beszélni és tanácsot adni, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló dolgot tenni, amitől jobb lesz és a pozitív impulzus is eléri végre az agyam sarkát. Szóval, van egy “barátnőm”, akinek jelzők nincsenek arra milyen életet él. Bohókás, tragikomédiás, szeles, lehetetlen, drámai, szappanoperás, hollywoodi filmbe illős, álmodozós… Tudjátok hogy van ez, mikor az ember keresi önmagát és vele együtt a kapcsolatait, és a nagy betűs érzelmeket. A “barátnőm” megjárt már egy-két tanulságos történetet. Megismerte a tuti pasit, a tipikus pasit, a “laza” pasit, a hős szerelmest, a hisztis pasit, a fogadásból pasit, a nála fiatalabb pasit, a katonát, a rossz fiút, a nyálas pasit és…

Költözés, avagy táska a táskában

Költözöm. Két év után újra teljes értékű kis városi lakos leszek. Az ízes szülői otthon, anyu főztje, meleg családi ház, veszekedős “kis testvér”, szeretett kis kedvencek (kutya, macska) meg a miegymás. Az utolsó napon, már alig vártam, hogy végre össze pakoljam a cuccaim és teljes egészében otthon legyek. Abban az igazi házban. Őszintén szólva a nap elején be voltam sózva, teljesen ideges lettem, de nem is tudom miért, csak rám tört. Majd a buszhoz sétálva a nagy melegben, össze futottam a legjobb barátnőmmel és a vele való beszélgetés megnyugtatott és fel vezetett az útra, amit véghez kellett vinnem aznap. A lakáshoz tartó utam rettentő nehézre sikeredett, mintha téglák lettek volna a cipőm helyén, annyira nehéz volt minden lépést megtenni felé. És csak közeledni, hirtelen tört bennem fel az a sok emlék, hogy mennyi minden történt ott és mit fogok most itt hagyni. Egyedül voltam. Pakoltam. Lassan, de biztosan. Apa jön értem, de közölte velem, hogy szólni fog, mikor indul. Zene hallg…

Az elmebetegség a küszöbön hever

Rájöttem, ha eszembe jut egy gondolat, vagy egy cím, azt azonnal írjam le, vagy fűzzek hozzá valami véleményt, mert különben elfelejtem és csak napokig a szenvedés van; hogy mi akart az a gondolat lenni, még kezdő korában. És hisszük vagy sem, de nem lesz még egy olyan életérzés bennünk mi akkor volt, mikor eszünkbe jutott az a cím. Ha van egy címed azonnal írj hozzá valamit, mert később az már csak egy morzsa maradvány lesz egy következő bejegyzésedben, ami úgy fog kinézni végül, mintha a tökéletes Eiffel-torony maketted oldalára ragasztanál egy piros sapkás lego figurát. Nem elég, hogy értelmetlen lesz, de még próbálsz is hidakat felállítani, hogy valahogy össze kösd azt a két dolgot, így viszont rombolod még az épen lévő gondolataidat is. Estem ebbe a hibába, nem egyszer. A kiküszöbölése, pedig mindössze csak annyi lenne, hogy eszedbe jut, és írsz egyből, vagy eszedbe jut, nem írsz, de akkor felejtesz, mert utána idegesíteni fog. Meg is jegyezhetnéd, de túl sok minden történik az e…

Tündérország még messze van

Kép
Valahogy nem találom magam a mindennapokban. Nem, hogy az életérzést nem fogom meg, de még magammal sem vagyok összhangban. Pozitivitás ide vagy oda, az ilyen helyzetek is megtalálják még a boldog embert is. Ez az úgy nevezett kis harangszó oda benn, amikor valami nagy változás fog hamarosan az életedbe következni, vagy te tervezel új dolgot, aminek meghatározó jelszava lesz ezentúl a napjaidban. A maga kis “perverz” módján ez nem is nevezhető negatív dolognak, inkább csak a nagy “nem tudom” válaszra nem találjuk a kérdést. Ugye milyen ijesztő a tudat, hogy válaszod az van csak épp kérdést nem tettek fel hozzá? Tegnap leeresztett színes lufikat kötöttem fel a kinti ruhaszárító kötélre. Nem vagyok biztos benne, de tudat alatt, azt hiszem ezzel akartam kifejezni jelenlegi lelkiállapotom. A leengedett lufik, amiken filctollal rajzolt mosolygó smilek voltak rajzolva; mintha csak az eddigi érzéseim lennének, amik most szárító kötélre kerültek, úgy tettem, mintha elhagynám őket, vagy hagyná…

Mona Lisa mosolya

Ha esik, akkor borús az egész nap. A hangulatod nem lép át a “felkeltem” szakaszt. Csak ott fog lebegni álom és valóság között. Más is hiányzik az ilyen napokon. Az égen nincsenek repülők. Minden szürke lesz és vizes, mintha egy érinthetetlen szúnyoghálót borítanának az egész városra. Mászkálsz föl-alá a házban és a gondolataidra vagy ítélve. Annyira persze nem rossz, egy kis csend, egy kis eső, de mikor már eljutsz arra a szintre a nap végén, hogy magad jössz rá, más pofonja nélkül, hogy most benned van a hiba. Had kezdjem az elején. Szeretem az égen csíkot húzó repülőket. Ha a szabadban vagyok, akármikor fel nézhetek az égre, mindig lesz egy, amelyik hasítja a bárányfelhőket. Ez azt az emlékképet erősíti fel bennem, amikor apám mellett ülök az autóban, csendben vezet, én bámulom az eget és a repülőket, ő meg a végtelenbe visz. Abban a pár pillanatban jó azt hinni, hogy most tényleg a végtelenig megyünk. Út közben figyelem a változásokat, a meztelen karomat sütő Napsugarakat, ahogy á…

fehér lapon rohangáló pálcika emberek

Őszintén szólva negyedik napja “ülök” ezen a bejegyzésen. Eredetileg a címe sem ez volt, és még a témája sem ugyan az már, mint aminek terveztem. Úgy látszik a nagy Világmindenség megint kiharcolta magának az igazát. Biztosan előfordult már veletek, hogy bele kerültetek a félreértések viharába, vagy épp a rossz pillanatokból, időzítésekből és jelekből álló dolgok listája megduzzadt és nem maradt más hátra csak a: nem beszélünk egymással, mert… Ha akarnád sem tudnád “jóvá tenni” a dolgot, mert minden egyes megmozdulásod újabb félreértésbe torkollik. Na és, hogy hogy fajult idáig a helyzet? A nő és a férfi (igaz)barátként csak egy bizonyos ideig képes megérteni a másikat. (Persze vannak a kivételes esetek, amikor tényleg nem volt több barátságnál. Na, de kérlek! Mondj egy példát, mikor nem?) Ez esetben a “bizonyos idő” egy határt jelent, amit egy sok mindent megélt barátságban egy óvatlan pillanatban gyönyörűen át lehet lépni, és mindenféle ‘okirat’ nélkül át lehet sétálni a “másik orsz…

pillangó hatás

Gondolom minden ember életében vannak olyan napok, amikor a homlokára írja a: “Hagyjatok békén!” feliratot. Holott ennél nagyobb “figyelmet vonzó” mondat nincs is a világon. (Persze ez alól kivétel a háton ékeskedő “Rúgjatok belém!”) Ha egy ilyen felszólítás áll az ember valamelyik testrészén, a másik egyből késztetést érez arra, hogy megkérdezze: “Mi a baj?”. Ami végül beszélgetéssel ér véget, amit elvileg nem kíván az illető, ezen szörnyű napom. A következtetés ebből, mindössze annyi, hogy az ember a legriasztóbb napjain is törődésre vágyik, figyelemre és arra, hogy valaki megoldja a problémáit, esetleg átruházza valakire balszerencséjét. Különben meg ne legyen olyan “idióta”, hogy kiírja ezt a világnak és várja azt, hogy senki ne foglalkozzon vele. Ha azt akarod, hogy hagyjanak békén, hát kapcsold ki a géped, bújj takaró alá, vagy sétálj egyet zenével az utcán. Hidd el kevesebb ember fog hozzád szólni, ha látják rajtad milyen mérgesen nézel aznap a világra, mint hogy a fejedre teto…

banán és paradicsom avagy az Élet párosban és…

…páratlanul.Hogyan maradj független a “függőségben”? Ma, ahogy kimásztam a takaró alól, megkerestem magam a fürdőszoba tükrében, és valamit nem tettem, ami feltétlenül szükséges az élethez. Nem lélegeztem. Halkan összeszedtem a cuccaim, hogy fel ne ébresszem a szobatársam, felöltöztem, magamhoz kaptam a kedvenc apróságaim és kiléptem az ajtón. Azt hiszem akkor kaptam először igazán levegőt, amikor az udvarra értem, felvettem a Napszemüvegem, fülembe tettem a fülhallgatót, meghallottam Alex hangját, és egy hatalmasat szippantottam az Életből. Akkor már éreztem a tüdőmben, hogy végre működik, a szívem újra normálisan vert, a lelkem, pedig tűzmadarát reptette a kék égen. A piacra indultam reggelit venni. Az emberek, pedig csak egy lábát kapkodó, független, törvényen kívüli lányt láthattak bennem, már amennyit a Napszemüveg nem takart el. Ma nem akarom, hogy lássanak, pedig ilyenkor látnak csak igazán. Úgy, mint én látom őket. Rájöttem ám, hogy az emberek két lábon járó kis történetek. Mi…