így jártam magammal

Ne tervezz két óránál előbbre!

Megtanultam a leckét!
A szombaton elúszott eddigi legnagyobb blogsztorim után, amit sajnos még egy ideig emlegetni fogok. Most várom, hogy a sült galamb berepüljön a csukott ablakon. (lehet ki kellene nyitnom) De addig, míg repülne a pipi, addig unalmas életem apró pillanataival boldogítalak benneteket. Megfűszerezve egy-két fiktív agyamból kipattant sztorival.
Megfáztam. Felejtős egy történet. Ezer éve nem voltam beteg és most lovagolok a témán, mint a bacik ahogy tombolnak bennem. Annyi, hogy a legextrább, amit megmertem ma tenni, az hogy sapkába két pulcsiba, nagy kabátba elmentem a boltba, biciklivel. A szél majd elfújt, de túl éltem és nem megyek ki többet, míg vissza nem kapom az eredeti hangom.
Ez így az olvasókkal nem fair, úgy hogy keresnem kéne nektek valami rágcsát, tőlem még úgy régebbről. Na utána is nézek van e még valami befőtt a szekrényben.
Na, találtam is egyet. Ilyen voltam tavaly nyáron, vagy azelőtt.

Esti séta

Álarcot hordasz te is, én is. Mindennap álarc mögé bújunk, hogy valamit elrejtsünk, de ezáltal mutatjuk meg igazi valónk. Azt mondtad, félsz. Én is. Nem mondom ki és nem is érzékeltetem veled, senkivel.
A történet.: Már besötétedett, sokáig tartott ma a meló a városban és későn indult hazafelé. Autóbuszok robogó hangja kísérte, halvány lámpafény a magasból. Messziről csengő hangos suhancok vihogása ízesítette az éjszakát. A léptek csendesek voltak és aprók, fáradt volt, nem sietett sehová, szép lassan és biztos lábnyomokat hagyva maga mögött bandukolt az úton. Nagy magányában csak a szembe jövő embereket bámulta nagy szemekkel oldal pillantásokkal, éppen hogy csak. Óvatosan, észre ne vegyék kíváncsi fürkésző tekintetét. Ő volt az egyetlen, aki képes volt meglátni az emberekben a gondolatot, ami éppen átfutott rajtuk., és látta őket reggel, ahogy munkába sietnek, hogy veszekednek, hogy vallják be egymásnak, hogy már nem vágynak semmire. Látta őket a múltban a jelenben és jövőben. Csak saját magát nem látta sehol. Egy percre nem zavarta, csak nézte a szerelmes párt a padon egymásba gabalyodva. Érezte a lány szívében dúló érzékeny kis világot. A féktelen érzelmet, mely örökké tart. A srác arcán látta az elmúlhatatlan szenvedélyt. A vad megállíthatatlan ösztönt. Villódzó fények, forró érintés, égő recsegő hangú játék terelte figyelmét. Az égről tűz labdák hulltak a mélybe. Mintha pokolból felszállt fehér szárnyú angyalok repkednének feje fölött, apró szikrákkal játszadozva.
Most érezte, legbelül, hogy talán hiányzik valami, egy icipici valami. Egy barát mosolygott rá a forró fényes karikák mögül. Elhagyott, elbaltázott, félreértett, elromlott kapcsolatok vihogtak rá a sötétben. Ijesztő belső rémek akarták kezét megfogni, hirtelen senki nem volt, aki utána kapjon és megmentse. Mégis volt valaki, ott voltak ők, és nem engedték, hogy felemésszék a szúrós ábrándok.
2009




az elúszott eddigi legnagyobb blog sztorim

Csak egy bábu vagy te is

Hajnali háromkor csörög a telefonja. Mary felveszi, de nem szól bele senki. Egy ideig.
-Haló! Ki az! -kiabálja a lány kétségbeesetten. Fel ül az ágyán. Haja az arcába hullik. Vesz egy hatalmas levegőt, ami teljesen felébreszti. Hallja, hogy van valaki a kagyló másik oldalán, hallja, ahogy lélegzik.
-Mondjon már valami! Kérem! -teste vissza esett az ágyba. A telefont kiejtette kezéből és úgy döntött nem érdekli tovább az eset. Szemei újra elnehezedtek. Mély álomba zuhantak.
Este rémálom zavarta, mintha falhoz csapkodnák minden gondolatát. Menekül, de a lábai nem engedik. Fúj a szél és ő csak fázik. Érez, mindet érez, aminek neki ütközik. A fájdalmat is, a lecsorgó vért a nyakán. Mindent.
Fél hétkor az ébresztő óra bekapcsolt. Az egyre hangosabb ritmusával kiverte a lányt az álomból.
Kezével lecsapta a zajos tárgyat az éjjeli szekrényéről. Felvette ágy mellett heverő papucsát és lassan becsoszogott a fürdőszobába. Úgy érezte a feje nehéz a nyaka rettenetesen fájt, mintha tarkón vágták volna egy kővel az éjszaka.
Délelőtt tizenegy órakor a kocsi befordult az udvarba. Mary kinézett az ablakon. Letette asztalára a könyvet, amit olvasott. A posta volt az. Valami különleges küldemény lehetett, ha csak autóval hozhatják.
-Itt írja alá kérem!
De csak oda benn vette észre, hogy egy férfi neve áll a címzett helyén. Ismerős volt neki, és a sejtése szerint ez a szomszédban lakó srácé lehetett.
(És amikor te nem várnád, különös dolog történik)
Mary szíve ugrált. Majd kiugrott a helyéről. Már régóta akart, csak úgy valamilyen indokból átmenni a szomszédba, hogy megismerje a srácot, de eddig nem jött el az igazi alkalom. Eddig.
Lábai szinte elnehezedtek, mikor odaért a szomszéd kerítéséhez. Nagy levegőket vett és kezdett nem biztos lenni a dolgában. Majdnem vissza fordult. De még egyszer rápillantott a csomagra meglátta a nevet, és nem volt vissza út. Ott állt az ajtóban, a csengő felé közeledett a keze.
(és amire ebben a pillanatban nem számítasz)
-Mary! -kiabált oda barátnője az utca túl feléről. Hamarabb érkezett mint várta volna. Barátnője külföldről érkezett haza, egy órával korábban a megbeszélttől. Mary, annyira megilletődött, hogy a csengetés után letette a csomagot az ajtó elé és barátnője elé rohant.
A srác ajtót nyitott, de csak egy becsomagolt dobozt talált az ajtó előtt a saját nevével. Nem látott senkit, így vissza ment a házba.
(ha még nem jött el az ideje, a világmindenség tesz róla)

1év múlva Mary elköltözött otthonról. Az iskola miatt. Azóta is havonta egyszer hajnali háromkor csörgött a mobilja, de nem szólt bele senki. A végén egészen megszokta a helyzetet, néha már csak hallgatta, hogy lélegzik az illető. Egyáltalán nem volt már ijesztő számára.
Sokat változott azóta. Elfejtett dolgokat, de jöttek helyébe újak. Szerette a mostani életét, nem volt vele gond. Haladt előre.
(és amikor tényleg nem várod, aminek meg kell történnie, megtörténik)
Egyik délután hazafelé tartott. Meg akarta látogatni a szüleit. Igaz, magának is bevallotta, hogy igen elhanyagolta, mind a családot és mind azt a házat ahol felnőtt és annyi emlék fűzi hozzá. De a lelke mélyén hiányzott is neki.
Amikor leszállt a buszról, hatalmas táskáját, alig bírta el. Átfutott az agyán, minek hozott ennyi mindent. Mikor nem is marad sokáig. És tessék, ott állt a kapu előtt. A ház szinte semmit nem változott, olyan csendes volt mint egy éve.
Lerakta a táskáját a földre, hogy megpihenjen mielőtt megteszi a nagy lépést. Az őszi szellő, viszont hozott magával valamit. A következő pillanatban egy alak tűnt fel a járdán. Hamarabb kiderült mint várta, mert agya felismerte, hogy ez ő. A srác volt a szomszédból.
(minden okkal történik)
Mary és a szomszéd srác, mint kiderül egy suliba járnak, csak eddig még nem volt "véletlen" az életükben, ami össze hozza őket. Eddig.
Az érzés, viszont, ha akkor talál meg, amikor eljött az ideje, úthengerként megy át rajtad. De már ott lesz melletted, az, akivel áttudod élni még a lapos hangulatokat is.
(még ha az ideje nem is jött el, ott rejtőzik a mindennapjaidban)
Nem volt többé rémálom, és nem volt több fura telefonáló hajnalok hajnalán.

/igen ez a sztori még meg sem közelíti azt a sztorit, ami ugye elúszott/ De, aminek nincs itt az ideje, annak nincs itt az ideje.

zavar

A mély megnyugvás, mikor jön el?
Hisz még meg sem vívtuk a csatát. Mindez, csak a vihar előtti nagy csend. Az apró csalódások, amiket át kell élnünk napjainkban, csak felkészítés arra, ami jöhet még.
Rajtunk múlik minden, az is, hogy mekkora lesz a háború, mennyit bírunk még és mennyit győzünk meg.

azonosság

D.H,N.J,E.I,H.S,A,..

Vajon mikor hazudok magamnak?
Az asztalon hever egy régi cetli. "Kiteríteni a ruhát a mosógépből" áll rajta. A másik oldalán "El ne felejtsd felhívni nagyanyádat". Egy másik cetlin "Thomas mostani címe szerepel". A kétoldalas cetlit az "el ne felejtsd" táblámra ragasztom a másikat összegyűrve a fiókba. Mintha hagynék neki egy kis kaput, hogy egyszer még előkerüljön. Nem egyből a kukába. Egyszerűbb lett volna. Így viszont elfelejtettem nagyanyám felhívni a ruhákra este találtam rá, mikor zuhanyoztam. De a h**e cím még mindig itt van a fejemben. Kívülről fújom. Miért? Elfelejtem néha azt, hogy a jobb kezemen hordom az órát, eddig a balon hordtam és reflexből azt nézem meg először mennyi az idő.
Rém álmokat látok, fura gondolataim vannak néha, félek a méhektől, utálom az ihlettelenséget, folyton hiányzik valami, nélkülözöm.-rengeteget, néha instabilan állok a valóságban, szoktam álmodozni erről arról, a zene éltet, a biciklim nélkül lassú vagyok, sálmániám van a karkötő és a fülbevaló meg a nyaklánc és a sapka mánia mellett, néha twitter függő vagyok, rám is rám tört néha a "most had bújjak el előletek" érzés, és örülni tudok sőt egyenes boldog leszek ha rám köszön az ismerős:).
Gyönyörűen ragyogó sárga Napfelkelte, ami minden reggel bezavarja fájó sugarait a redőny apró lyukacskáin keresztül. Jóízű magam hozott reggeli, még meleg kakaós csiga, hideg tej később kávé, eszméletlen a maga valóságból kilépő feelingjével. Két darab jégkocka. Az agyam furcsa játékai, messze száll, történetek sző, a kezem próbálja követni, le ír pár dolgot. De nem tud mindent. A többi belül marad. Így viszont csöpög a kék tintától minden. Látszik hol jártam én. Kattogó pontok, csattogó billentyűk, mozgó kurzor, még több betű-szó-mondat-bejegyzés. Emlékek tőlem. Az életből kilépés, csendes levegővétel. Alszom. Telefon csörgés, a nagyi hangja. Mehetek kész a palacsinta. Újabb játék a szavakkal. Nagy párbaj a széllel, biciklim kerekei bájcseveje a forró aszfalttal. Hatalmas rét. Kisétáltam. Naplemente, narancssárga színei, nyugtató fehér habokkal. Itt a megnyugvás. Vége van már. Nem kell tovább gondolkodni vagy félni. Csak holnap.
Ilyen volt a nyár, most. A tavalyihoz képest, ez, a tükörképe a felordított mása, a teljes ellentéte annak, amit műveltem. Ez más volt.



álmatlanság

Ma csak egyszer láttam
ma csak egyszer tévedtem.
Most tényleg nem tudtam, hol fáj. Vagy fáj-e egyáltalán.
Amikor elolvastam azt a bejegyzést az idegentől, bonyolultnak tűnik. Másoknak. Én minden szavát értettem. El sem kellett gondolkodnom rajta.
Hát így állunk. Hol van az idő, amikor még azt a mondatot sem értettem, hogy "hiányzol".
Ma már értem.
Itt már nem fájdalomról beszélünk, hanem eltemetett emlékekről.
Ha a tükörbe nézve mást látok, mint aki a valóságban él. Már nem ijedek meg.
Vissza néz. A múlt. Előre tekint. A jövő.
De a jelen. Egyszer sem.
Élek. Érzek.
Megyek. Döntök.
Ez a jelen. Megálmodom a jövőt. Eltemetem a múltat.

Még is van egy része. Mindennek van egy olyan darabkája, amit még csak, ha nagyon álmodom. Akkor érzek.
Ez az a rész, ami fontos lenne, de nincs.
Ha nagyon akarom, ha fel vagyok készülve. Ki fogja tudni ezt?
Én mondhatom, ha még sem igaz. Mikor lesz az?
Nem tudok tőle aludni. Ha sikerül is. Rém álmodom.
Csak menekülök. És ott fáj. A testem.
A sebek, mind véreznek rajtam. És ha még azt hiszem, hogy álmodom is, nem tudok felébredni.
Menekülnék, de nem tudom hova. Egyik szobából a másikba.
Nincsenek tükrök. Csak én. A tömegben. A halott tömegben.
Majd én is ott köztük.
Valami hív. Mert folyton arra kelek, hogy mondatokat hadarok. Amik egész nap zargatnak.
Folyton csak szólít.
Nem tudok nélküled élni.

you know I make you feel alive



*A meglepetések nagymestere*

Biztosan te is találtál már olyan dalt, amitől lázba jöttél. És egy óra alatt meghallgattam vagy harmincszor. Mert késztetést éreztél rá, hogy ízeire szedd. Minden hangot minden ritmust. és lásd magad előtt az előadót.
(nem vagyok az a túl rajongó típus, hogy minden társasági oldalon megmutassam imádatom tárgyát, de ezt most muszáj volt.)
Egyszerűen elhagyott az erőm, arra, hogy ezt ne hallgassam szénné. De még meg se rezzent a zene. Második napja, úgy bírja, mintha még friss lenne. A 11 album számai közül talán ez volt, ami magával ragadott a mélybe.
(és ez is ritka tőlem, hogy egy dalról így beszélek nyilvánosan)
Nem tudom, hogy a basszus, a ritmus vagy a hangja...ami hatott, de mernék rá fogadni, hogy mind a három egyszerre plusz még az a kis plusz is benne volt/van.
Nem véletlenül érzem, úgy, mintha jégkrém olvadna és én folyamatosan csak csúszom valahonnan. Zuhanok a magasból és egy hatalmas virágos rétre érek sebek nélkül. A Napsugarak csirke sárga színnel festik be a szereplőket. A hang pedig az égből, a földből, a fűből csak úgy ömlik. Te meg annyira elképzeled, hogy a főhős megjelenik előtted.
"You know I make you feel alive"
Ettől aztán kapok egy feelinget az életből. Az én másik oldalam, ahol ugyan nem léteznek a szereplők, hanem átélnek. Amitől tudsz mit mond
ani mára.

nyugtalan

Ma is úgy ébredt, mint máskor. Ez a reggel is olyan, mint a többi. Más nem is jutott eszébe. Feje nehéz volt, és a szívében égő vágy nem hagyta, hogy egy reggele is nyugalmas legyen. Lassan a fürdő szobáig csoszogott, fehér pólóját, ami csurom vizes volt izzadságától levette és az ágy mellé dobta. Beállt a zuhany alá és hideg vizet engedett zilált testére. A bőrén gyöngyöztek a vízcseppek, teste védekezett libabőrös lett, de ő addig állt a zuhany alatt, míg nem reszketett. A levegő egyre nehezebben jött tüdejéből, szíve hatalmasakat dobbant. Nem akarta, hogy vége legyen.
Megcsörrent a telefon.
Elzárta a csapot, majd egy fehér törölközőt magára tekerve elindult a nappali felé, de az üzenetrögzítő már bekapcsolt mire odaért.
Egy női hang megszólalt: -"Szia, én vagyok. Én csak el akartam mondani, hogy...." az üzenet itt véget ért.
Mint aki nem érez semmit, ügyet sem vetett a titokzatos telefonálóra. A konyhába lépett a hűtő felé vette az irányt, de ott is megállította valami, mintha emlékeznie kéne egy fontos dologra. De rájött arra sem emlékszik, ami tegnap történt. Gondterhelten a nyakát kezdte masszírozni és fejével körzött, hátha enyhíthetné fájdalmait. De csak rosszabb lett.
Korán volt még, a Nap még alig jött fel, az ablakon keresztül beszökött pár fénycsóva és narancssárga színnel öltöztette fel a tárgyakat. Értelmetlensége, hogy mi folyik itt, az őrületbe kergette.
Felöltözött. Még mindig fázott. Teste tiltakozott minden ellen, amit csak tenni próbált. És mintha csinált volna valamit is a házban, és rengeteg dolga lett volna, az idő rohant, fél tizenegyet mutatott, mikor a székről felkapta kabátját és kilépett az ajtón. Lerohant a lépcsőházból. Még is lassított felvételként látott mindent. Szeme, alig tudott fókuszálni a kinti képre, érzékenyebben reagált a levegőre, mint azt kellett volna. Az erős fény fájt a pupilláinak. A lépteit mind hallotta, mintha csak egy hangos ütem lenne egy dalból.
Hosszan sétált. Mindenki elhaladt mellette, senki nem vette észre. A lábai vezették, nem emlékezett a helyszínre ahová tart. Az arca lángolt, szemei könnyben úsztak, de a magyarázatát mindennek nem tudta volna megmondani. Képtöredékek jelentek meg a fejében, de annyira fájt hogy nem tudta őket összerakni.
A Nap erős sugarai felforrósították az aszfaltot. A bogarak lábai szinte megégtek, ha ráléptek.
Megállt a 253-as mérföldkőnél, mintha odaragadt volna a lába. Nem mozdult tovább. A távolban egy ismerős női alak sétált el.
A fájdalomtól a földre került. Le kellett ülnie a kő mellé,mert nem bírta tovább. Akkor látta először teljes formájában a képet, ami a valósághoz tartozott. Üvegdarabok hevertek szanaszét a földön. A forróságtól az aszfaltra ragadt vércseppek most a déli fénytől csillogtak. Tizenhárom csepp, ennyiszer vett még levegőt, mielőtt meghalt volna. Lassan fel állt és már mindenre emlékezett. A tarkója fájt istentelenül. Kezével megint odakapott. Ujjai között szöktek ki lassan a vérfoltok a földre.
Lelke egy narancssárga árnnyá változott át. Több darabra tört szét és vissza kerültek oda, ahonnan ma reggel elindultak. A hat órás kisfilm, pedig újra és újra lepergett, nap mint nap. Lelke nyugtalan, egy megmaradt tükörkép darabja a valóságból. Minden nap keresi a választ.
Egy éve, minden egyes reggel kinyílik ott egy fehér rózsa, ami jelzi a lelket, ami itt vált el a valóságtól és azóta is visszajár álomképként.

A csaj meg még valaki

Első történet

A csaj korán reggel boltba megy. Biciklivel. Még fáradt volt. A vásárlás sikertelen, esőre állt az idő. Kinézete vicces. Farmer, egy póló, a haját fújja rendületlen a szél. Kicsit elbambult a kerékpárján. Az egyenest még profin tartotta, amikor már unalmában szeme az autók rendszámtáblájára fókuszált. A következő pillanatban integető kéz terelte el figyelmét. Egy ismerős arc a kocsiból. A vissza integetés sikeresen lezajlott, majd a meglepődéstől fura arcokat vágva tovább hajtott., de a mosolyt, amit a kis jelenetben résztvevő srác okozott, nem tudta sehogy sem letörölni az arcáról. Még azóta sem.


Második történet

A csaj kikíséri barátnőjét, mert az épp hazafelé tart a délelőtti traccspartiról. A másik oldalban "cukisrác" szórólapokat dobálgat nagy szorgalmasan.
Következő fél órában még meg is történt a "nagy találkozás". "Cukisrác" átért az utca másik oldalába. A csaj észre vette. A főhősünk bedobja a szórólapokat a postaládába, DE rosszul, az összes kiesett. A csaj kiment, hogy megnézze mi történt, és ki ez az ismeretlen? A Don Huan, lelkiismeretesen várt, hogy benyisson, vagy szóljon be, hogy meghozta a "nélkülözhetetlen" borítékokat. Mire a csaj ki ért.
-Igen, itt vagyok! - libbent oda.
-Leestek a .... - mondta "cukisrác".
-Ok, Felveszem!

Érdekes, hogy a legapróbb, tényleg a legapróbb pillanat, vagy gesztus mennyit változtathat a napodon. És mennyire lehet örülni egy köszönésnek, vagy egy-két szónak. Én nekem bejön és szerintem a másik csajnak is. :))

vihar előtti néma csend



és most, ki vagyok én?

A legjobb barátnőm Joe

Tizennyolc és harminc év közötti, nagyon vicces, igen sármos, sokat beszélő fiatal ember áll a kirakat előtt. Miután szemügyre vette a divatos cuccokat a mozdulatlan babákon, meglátja magát az üvegben. Barna kócos hajába hirtelen beletúr, amitől még jobban az eget kémlelik a kis szálak. Piros fekete kockás inge alá, egy vékonyabb sötét szürke pólót vett, ezekre pedig egy bőrhatású divatos kabátot. A kollekciójának fűszerezése, az egészen halvány szürke szűk farmer, csúcsdarabja pedig, egy fekete bakancs. Aminek cipőfűzői kuszábban már nem is állhatnának. Az eredmény szemlátomást tökély. Meg van elégedve külsejével. Még mi is. Úgy hogy jobbra fordul és elindul, neki a sétáló utcának. A nagy pálmafákban elveszlik tekintete. Ámulatba ejtően figyel, pupillái fókuszálnak, gondolkodik, és merész ötletei útjába semmi sem állhatnak. Bár egy-két gondolata el kalandozik.
-"Elmehetnék kiszedetni a szemöldököm. Sok a kis giliszta."
Lábai alatt, csillagok rajzolódnak ki. Úgy érzi magát mintha vörös szőnyegen sétálna. Meg nem áll most már egy percre sem.
-"Beülhetnék egy palacsintára, ebbe az étterembe." De képzelete tovább hajtja.
"MISSING 2010.07.01-jén láttuk utoljára Joe-t, a Cedar utcából tűnt el, ott sétált utoljára. Nagyon aranyos, zöld szemű, és egy kék ékkő lóg a nyakában. Ha valaki látja, kérem hívja a következő számot. 0-1 343 213 5 'A legjobb barátnőm: Joe!' " -olvasta egy oszlopra ragasztott papíron. Alaposan megnézte magának a mellé ragasztott fényképet, majd tovább ment. A dolog maga, nem nagyon izgatta, mint az, hogy szemei előtt elevenedett meg teljesen élőben a Hollywood felirat, azon a bizonyos nagy hegyen. Hunyorítva kezdte nézni, mert szemüvege nem volt nála.
Elhatározta, bemegy a legközelebbi étterembe, sült rákot fog rendelni körettel, haza viszi és otthon fogja meg enni. Vesz hozzá egy málna bort az íz kedvéért. Felhívja kedvenc barátnőjét, na nem áthívja, csak megkérdezi mi újság vele. Éjfélig, nézi majd az Oprah Showt. Majd vesz egy hatalmas habod fürdőt, olajokkal meg minden luxussal, amivel csak lehet. Aztán kifulladásig nézi az eget, hogy változik az éj nappallá. Mindezt eltervezve elvigyorodott és teljes nyugalomban indult az étterem felé. És, ha a sorsod nem változhatna meg egy perc alatt, akkor folytatta is volna az útját.
...amikor meglátta, hogy a "MISSING Joe"-t éppen az ő szeme láttára tuszkolják be egy furgonba.
-"Ott megy tízezer dollár." Főhősünk lába megtáltosodott és a furgon után eredt...

Apró betűs részben: "A becsületes megtalálót jutalomban részesítjük, ami 10ezer $"
Ne akadj ki!, de Joe, egy aprócska palota pincsi, öleb kislány ékkővel a nyakában.

A végszó: Figyelj a jelekre! Nem tudhatod a te megmentésre váró 10ezer$os palota pincsidet, mikor tuszkolják be abba a furgonba.

elhagyott: Sam

Mikor nem gondolnád...

..alantas módon előbb a válladon csücsül. Huncutul hallgat, majd mikor látja, hogy nem számítasz rá és a legsebezhetőbb vagy, lecsap rád: az idegsokk.
A legutolsó legrosszabb emberi tulajdonság, amikor nem tud mást csinálni, csak dolgokat dobálni a földre és érthetetlen nyelven ordibálni, hogy Miért most?
Én a béke embere vagyok, aki ismer tudja, hogy egy Buddha veszett el bennem. Kivétel, ha az öcsémről vagy nagyanyámról van szó. És még egy dologról.: a muzsikát szolgáltató (életet adó) mp3 lejátszómról. Ha elromlik: kinyúlok, mint egy menyét az út közepén és jöjjön az a piros kamion!
De mindig, akkor mikor nem kéne.
Lassan két éve hű társam (Sam). Kétszer akasztotta ki a fülhallgatóit, amit kedvesen kicseréltem neki, persze csak az idegsokk c. jelenet után. Hogy ezt is Miért pont most?
A kis huncut, megunta, hogy nekem dolgozzon tovább. Két hónapja úgy döntött megszünteti minden kapcsolatát a számítógépekkel ( a lap topokat sosem bírta, kiköpte a rendszer) felmond, és nem importál több zenét. De mintha csak megérezte volna, hogy a garanciája évek óta lejárt, semmilyen papír nincs meg, ami igazolná állampolgárságát Európában, és még a telepítő CD-jét is elhagytam valahol a szobában. Szóval jobbkor nem is jöhetett volna.
Igazából itt nem volt: idegsokk. Valahogy nem fogtam fel, hogy most hónapokig ugyanazt a a 191db zenét. Elvoltam a gondolattal és kezdtem hozzászokni.
És erre, ma: A nyomoroncnak nem elromlik a fülhallgató (kábele megtört: again) Levegőt alig kaptam, mikor rájövök, arra, hogy kinyúlt a kisöreg, és én itten többet nem hallgatok zenét.
Ha tudnék spanyolul, tuti úgy ordibáltam volna. Így csak egy feszítő érzést kaptam, hogy minden asztalon lévő tárgytól, ami felesleges szabaduljak meg. El kell mondjam, sose volt még ilyen rend az asztalomon. A padló, viszont csodálatos volt a sok jegyzetemtől és könyvektől.
Még jó, hogy a képeim átlátszó védő fóliában voltak, így a tea nem borult rájuk. (ugyanis volt már ilyen eset, azóta fő az elővigyázatosság)
15perccel később: hiába nézem, bármelyik oldalról. Ez negatív. Felesleges újabb összeget kiadnom fülhallgatóra. És másik összeget (ami most nincs) egy másik mp3ra.
A suli kezdődik, én meg itt lógok a világban zenelejátszó munkás nélkül.
Az aprócska reménysugaram a telefonom, de ő már annyi dolgot intéz, hogy a muzsika áramoltatása felém, még ha jó a szolgáltatásban is, de nem megbízható. Ugyanis az órákon át igénybe vett zeneszolgáltatás, az akkumulátor zöld csíkjainak életébe kerülhetnek. Nem baj: "Valamit, valamiért" el, most életbe lép.
Lazításképpen nutellába mártogatott kiflit eszek jeges teával. Sanyarú az élet.
Ideje búcsúzni Samtől. : - (

(a bejegyzés 2010.07.30.-i, a dolog csak most lett feldolgozva, ezért került még csak most a nyilvánosság elé)

vitorlázz,némán, át mindenen

Szerelmi katarzis. Eget rengető extázis. Fájdalmas, mindent betöltő hiány. Ezt érzitek? Vagy csak néha.
A dolgok hozzák magukkal a sötét gondolatokat és a vérszívó cselekedeteket. Megpróbálsz rajtuk változtatni, megpróbálsz ellen állni.
Ha az ösztönöd automatikusan bekapcsol, csak a saját akaraterődön múlik, hogy képes vagy-e okosan cselekedni.
Nem szeretem a semleges pillanatokat sem. Amik után, csak úgy érzem, hogy egy hatalmas fekete szárnyait csapkodó angyal van bennem és nem bír kijönni. Ő maga nem jön rá, hogy képtelen a szabadulásra, de hogy nekem ne legyen jó, a belülről csiklandozó csapkodása egy idő után fájdalommá válik. Sötét nyirkos tollai, mintha odabenn élnének, minden porcikámhoz hozzá érnek és én nem tudom elmondani, hogy mi ez valójában. És ez nem egy álom.
Ha néha meglátom a világ rossz oldalát. Menekülök. Hisz mindenki ezt teszi. De ma nem a valótlan világba mentem, hanem a valós legmélyére tekintettem. Csak úgy hirtelen. Félelmetes volt, de legalább tudom, hogy megtalálom a megoldást. Mert ott van, és nem a "szellem" világban.

Az emberek azt várják el egymástól, hogy mondják el a véleményüket, hogy most ha így cselekedtek ez jó, vagy nem? De én nem mondom csak az igazat, még ha fáj is. Ha fáj az, hogy szembe állítom őket a saját tükörképükkel. Mert annak idején, én is ezt kaptam néhányuktól. És "megmenekültem".

Egyszerű az elmélet. Az emberek mások. Az életlátás eltér. Ha semleges vagy, elvesztél. Kell a cél. Még én sem tudok jobban a mélyére látni, sokszor nem értem az embereket, azt ahogyan cselekszenek. És azt, ahogyan felfogják az életet. Lehet néha velem is van gond, de nem annyi, mint egy gondterhelt céltalannal. Remélem őt is megtalálja egyszer egy rendező és csinál neki egy egész estés filmet.

egy pici össztevő

F

Nem voltam biztos benne, hogy az augusztust ezzel kellene elkezdnem, de akkor lep meg mikor nem várnám, így...

Ülhetek a gép előtt, nézhetem a kurzor villogását, várhatom a billentyűk kattanását, de akkor is csak ennyit tudok róla mondani.
Csak egy sütemény, ami sok összetevőből áll össze, egy egésszé. Attól lesz finom, puha, omlós..és attól kap sejtelmes ízt. A legapróbb kis "részecske" is lényeges, ha készítel valamit. A palacsintából sem hiányozhat egy csipetnyi fahéj. Mert akkor már nem lesz ugyanaz. Hiányozni fog egy íz. Nem az eredeti receptet kell nézni, hanem azt, amit mi magunk, ízlés szerint válogatunk. És teszünk hozzá.
Egy csipetnyi fahéj. Ami most már hiányozni fog a palacsintából. Lehet, hogy valakinek eszébe jut, egy újabb összetevő, amit ha nem fél hozzátesz a tésztához.

Az alapanyagok fontosak az ember számára is. Egy csipetnyi "őrült" barát nélkül, nem teljes az egész. Az álmokhoz is kellenek apróbb megmozdulások. LA-be sem jutsz el repülőjegy nélkül.
Átléptem egy mérföldkövet, de inkább csak újabb utat mutat, messzebbre került, hogy újra át tudjam majd lépni.

Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...