Egy szinttel feljebb

Ha a saját szintemen élek, huzamosabb ideig., megszakítások nélkül. Képes vagyok "bele kattanni" a folytonos otthon létbe.
A "nem találom a helyem" érzés engem is megtalál, elég sűrűn. És akkor nyughatatlan lelkem addig megy, míg ki nem szabadul a családi házból. Ha viszont sikertelen lenne az expedíciója, akkor csak addig, amíg el nem alszom az ágyon a vizsgatételeim mellett. (hogy még látni és érzékelni se tudjam a világot)
...De most itt vagyok
A házban, amelynek ajtaja mindig nyitva áll előttem. Amelyben az óra ütemesen, idegesítően kattog. Melynek csendjét nagyapám halk horkolása ráz fel. Mintha csak aludna az udvarral együtt.., de amikor nagyanyám belép a konyhaajtón és egy óra alatt 30palacsintát varázsol az előbb még üres tányérokba. Egyből élni kezd minden.
Én csak a helyem változtatom, hol az asztalnál ülök, hol a kanapén foglalok helyett. A pillanatok csak suhannak, a dolgok mozognak., a keze alatt a konyha változik. Az üres tányérokban sütemény pihen, aztán a piszkos edények tíz perc alatt eltűnnek.
Csendben pislogva, figyelem és hallgatom, ahogy meséli kedvenc szappanoperájának heti eseményeit.
Egyszerűen csak szeretek itt lenni., mintha egy másik világban lennék. De soha nem tudom eldönteni, hogy most egy szinttel feljebb vagy lejjebb kerültem.? Az érzést folyton sugározza felém, hogy övék a múlt, miénk a jövő.
Ha itt vagyok nem tervezgetek. nem látom előre a következő pillanatot. Csak megfigyelek. Ők őrzik a múltat, aminek minden cseppjét felszívom, mint egy száraz szivacs.
És elmosolyodom., mert ha mi találkozunk (egy szinten) akkor ez itt, most nem lehet más csak a jelen.
(2010.06.05)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Védett férfiak kertjében ültem én

Látom te is ki vagy varrva

Margit híd, budai hétfő, HÉV állomás