Meggyek


Hogy hol voltam ma egész nap?
A meggyfán, kérlek szépen. Miután a délelőttöm el bundás kenyér sütkéreztem. Majd ellustálkodtam a maradék időm. Olyan fél kettő körül rám tört a "meggy szedés feeling". És ha Én hajlamot érzek valami felé, azt érdemes kihasználni. (Ilyen például a "na most egyedül kitakarítom az egész házat" is)
Szóval fogtam a kis piros vödröt, egy ládát (a kitűzött mennyiség) és neki láttam a két "kisebb" fának.
A gondolat menetem tökéletes volt. Három legyet ütök egy csapásra. 1.Miközben véget vetek egy hónapos vitának a családban /ki szedje le a meggyet/ addig 2.nem is unatkozom és még 3.barnulhatok is. Tudni kell ugyan is, hogy nem vagyok az a "kifekszem a Napra" típus. Inkább fürdőruhában szedek meggyet típus. :)
Megvoltak az előnyök, remekül haladtam. Mindaddig míg, következett a fa teteje. A létra az luxus tárgynak számított most, tulajdonképpen nem találtam sehol. Így a kedvenc részem jöhetett: fel kell mászni a tetejébe. Óh, a fincsi adrenalin. Mivel a napokban nem történt velem semmi izgalmas ez a kis expedíció egészen felébresztett. Amennyire kicsi fa volt, olyan nagyon nem szeretett engem. Semmi olyan ág a közelbe, ahol megtudsz kapaszkodni és minden egyes apróbb kiálló ágacska vágott a 'pucér' testen egyet.
El kell mondjam, Én nyertem, mert felmásztam a tetejére. Meggyet láttam, meggyet szedtem, meggyet fényképeztem, meggyet dobáltam, meggyet (nem) ettem, meggyet....
Nekem "nagy" kaland volt. Mindössze, csak 32(x3) kis ágtól elszenvedett karcolás van rajtam. Egy láda meggyet szedtem. Csak két ágat sikerült letörnöm. És csak egyszer csúsztam le a fáról komolyabban. Azt, hiszem sikeres volt a "túl élő túrám". : )

Volt egyszer egy gondolat

Diszjunkció, "vagy" művelet

Vagy a feketét választod, vagy a fehéret. Vagy válaszolsz kérdésemre, vagy csendben pislogsz mellettem. Vagy elmész a hétvégén a megbeszélt helyre a megbeszélt időben, vagy otthon ülsz a tévé előtt és pihenteted a segged. Vagy boldogan emlékezel vissza arra pár napra, amíg együtt voltunk, vagy sírva sírod vissza azt a két órát, amíg élveztük is a dolgot. Vagy abba hagyod a nyavalygást és teszel is végre valamit, vagy semmit téve figyeled tovább, ahogy lerombolják a házadat. Vagy szemembe nézel végre és őszintén megmondod, hogy szeretsz, vagy lógatva tekinteted arrébb mész és a semmiben ezer gondolattal cserben hagysz. Vagy akarsz engem, vagy elfojtod az utolsó szikrát is, ami felém hajt. Vagy sétálsz egyet az esőben, vagy megvárod míg eláll és esernyővel felszerelkezve elindulsz. Vagy az Élet azon oldalát választod, ahol a magadfajták élnek, vagy egy egészen más térbe és időbe száműzöd lelkedet, ahol nem lesz megnyugvás. Vagy felkapcsolod a villanyt, mikor éjnek idején ki kell menned a mosdóba, vagy sötétben tapogatsz és bevered az orrod az ajtóba. Vagy szeretnél valamit, vagy utálsz valakit. Vagy szereted a sütit, vagy utálod azt a két órát, amíg elkészül. Vagy el akarsz érni valamit az életben, vagy sipákolsz, hogy nem tudod elérni azt. Vagy a tengerben úszkálsz boldogan, vagy a sivatagban mászkálsz majdnem kiszáradva. Vagy szárnyalva leszel szerelmes, vagy barátkozol szárnyak nélkül. Vagy megnézed azt a filmet, vagy leforgatod a sajátod. Vagy koncentrálsz a bonyolult matek példára, vagy első látásra kijelented, képtelen vagy megcsinálni. Vagy hallgatod a zenét, vagy érzed a zenét. Vagy olyanná válsz, mint ők, akik körbe vesznek, vagy egyként kiemelkedsz közülük. Vagy senki leszel a tömegben, vagy leszel valaki mellettük.
Választanod kell! Azért van egy kis különbség.: Vagy álmodsz valamiről, vagy teszel is érte, hogy kézzelfoghatóvá váljon.

Ma, Én meg vagy szomorúbb voltam a kelleténél vagy nem. És vagy volt valaki, aki felvidítson, vagy nem.

Yoga











Ugye, hogy megy ez a mindennapokban is. Még az is jógázik, aki nem is sejti :)

Veszélyes angyal



Azt mondta, ma írjak a bárányfelhőkről. Ma, most az egyszer nem tudtam témát választani, így megkértem, segítsen. Érdekes témát választott, bár ha jobban belegondolok, nem is áll tőle messze, és számíthattam volna rá. Először meg is ijedtem, hogy mire kér, de a kívánság az kívánság és, hogy ma én segítsek rajta, ezért szava szent.
Ha "nyílt terepen" vagyok, megszokott módon, de mindig az eget kémlelem. Ha esik, ha fúj, ha süt a Nap. Valahol mindig a felhőket keresem. Valamikor meg is örökítem őket. Vajon miért? Egy ilyen emlék, minek kéne a fiókomba. Csak fehér habos, néha fura alakzatokat felvevő égi "teremtmények". Mégis jeleznek valamit. Ha óvatosan lassan kúsznak az égen, nem lehet más csak jó idő, és lelkedben olyan nyugalom foglal helyet, amit abban a percben semmi sem vehetne el. Elveszünk a cserfes formákban és, mintha ártatlanságot árasztanának magukból, egy percig nem gondolunk arra, hogy mikor tegyünk rosszat. Egy idő után, mégis csak egyre fájdalmasabb lesz rájuk nézni, mert belegondolhatok abba, hogy egy repülőn ülve nézhetném őket. És köztük süvítenék el, a repülő orrával szétszaggatva az egybeforrt formákat. Most még csak lentről figyelem, ahogy a habos eszményképüket eszméletlen gyorsasággal felszeli egy gép. Az én lelkem csak egy a nyughatatlanul merengőek közt. Amit lehet, hogy az ártatlanság angyalának hiszünk, később átváltozik és veszélyessé válik. Olyan dolgot kérhet tőlünk, amit nem tudunk teljesíteni és ettől rosszul érezzük magunkat.
De sosem ez számít, mert ha valamit akar, akkor azt véghez viszi. és lehet később tényleg azon a gépen fogunk ülni.
Hihetetlen módon Africa felhői jutottak eszembe. Hány angyal foglalhat ott helyet? És hány lehet ártatlan, és veszélyes? Nem tudom néha, miért hallok visszhangként a fülemben egy hangot, ami elvisz oda? Nem tudom, hogy miért rendít meg az, ami már megtörtént, de semmi közöm nem volt hozzá? Nem tudom, miért lehet lelkiismeret furdalásom, azért, amit el sem követtem? Nem tudom, mind ez miért van? De remélem egyszer a válaszok ott lesznek egy-egy szétszakított habos felhő darabjai közt.

Kegyetlenül művészlélek

N

Tizenkétszer játszotta el nekem zongorán a Claire de lune-t. Mindig figyeltem, ahogy ujjai incselkednek a fekete-fehér billentyűkkel. Kilenc alkalommal hagyta otthon a tornacipőjét és zokniban indult útnak a gitárjával a hátán. Hét dalt írt eddig, ami rólam szólt.
-Jaj! Amikor a múltkor láttam, barna kócos haját fújta a szél. Egy zöld pólóra csíkos inget vett fel, az elmaradhatatlan tornacipője és a fekete nadrágja ezekkel összhangban volt. Az arca kicsit fáradt volt, de a szeme ragyogott és nagyon sietett valahová.
Ötször énekelt nekem úgy, hogy az ágyán feküdtem ő pedig a szőnyegen ülve , dallamos hangjával csábított. Eddig háromszor takarította ki szobáját. Az össze-vissza dobált ruhák, a szerte szét heverő papírdarabok, a millió ceruza, és a pizzás dobozok mögül egy kész expedíció volt kijutni a szobából. Két olyan helyzete volt, amikor újra írt egy művet.
Tegnap késő estig csak egy dal rímképletén dolgozott és közben kottát fejtett. Én csak figyeltem, ahogy rohangál a szoba egyik végéből a másikba, leül a zongorához, majd hirtelen gitárt ragad...firkál valamit a papírra...elfárad...befejezte..ruhástól ágyba esik., És Egy olyan alakalom volt amikor lekéste a fellépését. Az ébresztő óra működésképtelenül feküdt két papír darab alatt, amin fontos művek szerepeltek. Neki nem szólt tegnap senki, hogy reggel ébreszteni kéne valakit. A kimerült művészünk pedig ott feküdt az ágyon és szépet álmodott. A dolgai szanaszét hevernek a padlón. Íratlan, félig befejezetlen dalok, a gitár a széknek támasztva pihent., a csíkos ing a földön összegyűrve a sapkája ott volt szétterülve a....
-Egyszer, már láttalak.

2. évad záró epizód


Heather Smith

Mielőtt rányomnám az "ízetlen" jelzőt a barátságunkra, el kell, hogy mondjam, ez a szó nem megfelelő rá.
Miután beléptem ebbe a szobába, ahol éli mindennapjait, tengeti életét. Rám szállt valami. A csillámporos mámor, a fényes színes tárgyak bűvölete. Ő az, aki a kis szobáját képes tele zsúfolni minden kis "kacattal". A kacatok, amik nélkül Ő nem is lenne önmaga. A kacatok, amikre ha ránézek mind mesélnek róla. Hol járt tegnap, mit csinál ma, és milyen kedve lesz holnap.
Valahogy sosem voltam a színes világ oldalán. Folyton húztam magam után egy szürke felhőt, egy komor hangulatot, amit Ő festett át. Azt hittem Én változtam, pedig Ő volt az, aki színes gumilabdákat dobott felém. Amitől mindig azt éreztem, hogy nekem is fel kell vennem az életstílusát. Egy percre sem szabad leállni gondolkodni, azon, hogy most mi miért történt. Csak a mának élni, egy aprócska belépőjeggyel a jövőbe, ami ott kukucskál ki a farmernadrágja zsebéből.
Hoztam valamit ebbe a szobába, egy kis szürkeséget, ami háttérszínt vihet az életébe. Innen, pedig rám ragadt a csillámporos világ kicsiny része. Mindketten adtunk a másiknak a saját gyűjteményünkből. A kacatok és a rengeteg cetlire firkált napi jegyzetek egymásra találtak. Rájöttünk, minden egyes kis figurájához illik egy bejegyzés tőlem.
A véletlenek (amikben nem hiszünk, hogy léteznek) folyton megtalálnak és a képzeletbeli cipőfűzőt megrántva, megint rádöbbenünk, egy cipőben járunk.
Ma már fel sem tűnik, a rengeteg csillag, a színes lepkék, a szürke fellegből kikacsintó szivárvány, a sok vicces figura, a kezdőbetűk... Ma már ez a természetes. Egy humoros megjegyzés a csúf világra. Egy mosoly a megküzdött mindennapokért. Egy absztrakt Napsugár a habos bárányfelhők közt. A "fogalomnak" neve van, definíciója örökre bevésve az iskola padba, és bevésődve az agyunkba.
A gondolataink néha tördeltek, de elég egy apró részlet, amiből a másik felismer, rádöbben és cselekszik.

A mai dátummal élve.
Most is itt ül a hátam mögött az ágyon, és gyöngyöt fűz. Újabb nyakláncot kreál a gyűjteményembe. :) Én meg szokásos gondolat menetem vezetem le a gép előtt és a virtuális világba űzöm, azt, amit gondolok róla és amit tudok a barátságunkról.
Nem tudom, honnan volt elég bátorságod, leönteni engem több vödörnyi színes festékkel. És azt is megkérdőjelezem, hogy Joe bácsi festékboltjában volt elég 'doboz' ehhez. De, Te megtetted, nem törődve a következményekkel. Én meg csurom festékesen, csak rád nevettem, megfogtam a kezed, és "egészen Californiáig húztalak".

Riport egy skizofrén írónővel

Kicsit régen volt már, de a régi blogom szerette :)

Riport egy skizofrén írónővel

Béka zöld bársony kanapé, egy még üresen az asztalon álló színtelen üvegpohár.Egy nő ült a barna fotelben.(cseppet sem illik a béka zöld kanapéhoz a színe) Mappa és toll a kezében. Megigazgatja szemüvegét, majd furcsán a kanapén fekvő hölgyre pillant.
-Mondja, maga skizofrénnek hiszi magát? - kérdezte a pszichológus.
A nő csak pislog, rá néz, de nem szól semmit.
-Ezzel a panasszal érkezett nem? - kérdezi újra.
-De, igen.-válaszol halkan az írónő, majd elforditja fejét és a plafont bámulja.
-Mit reggelizett ma?
-Szendvicset., szomorú szalámival és kárörvendő paprikával.
-Értem. Ezt most ne is fejtsük ki. Menjünk tovább. - mondja szorgosan betűket kaparva a lapjára, majd folytatja - Nézett ma már tükörbe?
-Ha ezzel azt akarja kifejezi, hogy szarul nézek ki.?! - még mindig a falat bámulta - Igen. Néztem ma tükörbe, pont a közepébe már ha azt lehet. Összekuszált a vörös hajam, szörnyű az arckifejezésem, mint valami menekültté, mérges a tekintetem. Teljes összhang a pocsék öltözékemmel.
-Látom, önkritikával rendelkezik.Nem is akárhogy.
-Mit várt. Hogy vigyorgó pofával fogom végig ülni, pardon feküdni ezt a beszélgetést?
-Jól van. Nyugodjunk meg kérem semmi értelme, hogy felkapjuk a vizet. Folytatom az analízist.
-Ahogy gondolja. - az írónő mély levegőt vett és várta a kérdést.
-Miután kijött a fürdőszobából, mi volt az első gondolata, vagy milyen érzés szállta meg önt.?
-Elfelejtettem fogat mosni, így visszamentem. - és ez volt a vicces oldala - Miután végeztem a szobám felé haladva egyre csak azt éreztem nem jó helyre megyek. Nem ide tartozom.
-Miért, maga szerint hová kellett volna mennie reggel?
-Kilencre időpontom volt a kiadónál.Várták az új könyvem. - erre felnézett a pszichológus és nemlegesen rázta a fejét - De várhatták, még meg se írtam.
-A viccet félre téve... -mondta a pszichodoki.
-Mi az?Csak nem belém lát? Ennyire átlátszó vagyok, vagy mi van? - ránézett a nőre.
-Válaszoljon a kérdésre! Miért nem írta meg a könyvet?
-Megírtam. Csak nem azt, amelyiket kellett volna.
-Akkor?
-Az a könyv nem nekik készült. Elpazaroltam az összes időmet arra a történetre, amit nem is nekik szánok. Kicseszett egy hónap. Telefonon rágják a fülem, hogy hol vagyok már azzal az irománnyal. Azt nem kérdezik meg, amúgy hogy vagy? Jól vagy? Bírod még a strapát? Vagy félájultan fekszel az ágy mellett és a sötétben ülsz minden este, mert képtelen vagy felkapcsolni a villanyt.?Az nem érdekli őket, hogy egy lelki beteg vagy félholt írja meg a könyvüket csak kész legyen időre.
A pszichológus csak ír, és ír...és ír...minden egyes betűnél felpillant az írónőre, majd visszabújik a papír mögé.Figyeli minden egyes mondatát és leír minden szót.
-Elegem van már a folytonos időpontokból és a számokból. Egyre nehezebbek a napok a hónapok. - folytatta az írónő - Elutazom a jövőhéten. Elmegyek innen. El is költözöm. Nem ez a város ahova én tartozom.
-Szóval így gondolja. - állt meg az írással kicsit. - Ha olthatatlan vágya, hogy elköltözzön és maga szerint ez segít a lelkén, akkor menjen.
Majd vizet töltött az addig üresen álló pohárba és bele kortyolt. A Nap fénye átjött a függöny résein és megvilágított pár porszemet az asztalon.
-Ezek lelki gondok ettől nem lesz skizofrén, miért nevezi magát annak?- kérdezte, és letette a mappát az asztalra.
Az írónő felült a kanapén, majd a doki szemébe nézett (mélyen).
-Azért, mert maga nem is létezik. Nem veszi észre, hogy mind végig magáról volt szó és az a barna fotel amiben ül. Nézzen oda.Nem ül ott senki.
Újra végig feküdt a béka zöld kanapén, nem nézte a falat csak becsukta a szemét. A színtelen üveg pohár üresen állt az asztalon. A nagy barna fotel, ami nem passzol a kanapé színével, ott sem ült már jó régóta senki.
Egy tanulság.:hogyan teremt magának pszichodokit a skizofrén írónő. És abban a pillanatban, hogy analizálja saját magát. Dönti el hirtelen az új élete paramétereit és hogy írja meg új könyve szinopszisát.

Az Élet nagy betűs




Ki gondolkozik el az Élet nagy dolgain? Ki az, aki kezébe veszi a fényképezőgépét elindul a városba és csak figyeli az embereket, egész nap? Ki az, aki erre időt pazarol, hogy csak azért figyelje őket, hogy elemezzen és filozofáljon rajtuk, vajon ők, hogy jutottak el oda, ahol most járnak? Ki az, aki a lét értelmét is képes megkérdőjelezni, beletúr a mélyébe, boncolgatja, és az sem érdekli, ha ettől a feje tiszta "maszatos" lesz és egy pillanatra elveszti ítélő képességét?
Nem érdekli, hogy mi lesz vele, de akkor is megfejti a titkot, amit lehet sosem fog látni senki.
A helyzet az, hogy Én képes vagyok erre. Képes vagyok percekig, órákig ülni és nézni az embereket, ha valami nem stimmel, vagy egy olyan "forma", amit még eddig nem láttam, azonnal "kezelésbe" veszem és ízekre szedem. Az apró pici darabokat, pedig újra összerakosgatom.
Érdekes, hogy a saját életem, nem szedem kicsi részecskékre, ott inkább csak építgetek. Egy hatalmas várat, ami az enyém, a vár amit meg kell hódítanom és harcolnom kell, hogy Én legyek a vár ura!
Most bevallom lusta voltam egy kicsit. És két napja egy bejegyzést sem jegyeztem fel, de találtam egy régebbi kis gondolatot magamtól. :)

Tévedések vígjátéka

Rózsaszín magassarkú cipőben hegyet mászni. -->vígjáték. Reggelente azt hinni, hogy felhív a főnököd, majd közli, ma nem kell munkába menned és még egy utazást is kapsz ajándékba. -->tévedés.
A láthatatlan angyalt keresni, a tömegben. A buszmegállóban vonatot várni. Igent mondani, egy fel nem tett kérdésre. Balra fordulni, jobb helyett. Fehér ruhában megjelenni egy temetésen. Mikor tévedtél? Akkor, amikor kerested a kocsi kulcsodat, majd az asztal alatt megtaláltad, de kiderült, hogy az a lakás kulcsa? Akkor, amikor az élet helyett, te egészen mást választottál? Akkor, amikor nemet mondtál neki, pedig nem is ezt akartad és most annyira bánod, hogy ön ostorozod magad? Akkor, amikor elküldtél egy olyan levelet, aminek soha nem kellett volna világot látnia? Vagy esetleg akkor, amikor sírtál, ahelyett, hogy cselekedtél volna? Akkor, amikor felvetted azt a rózsaszín magassarkú cipőt és elindultál hegyet mászni?
Ha egyszer elköveted életed legnagyobb tévedését, akkor várj még egy kicsit mert jön a következő. És másodjára is elfogod követni ugyanazt a hibát. Vagy még rosszabbat.
Mit érnek ilyenkor a szivárvány színű könnyek? A láthatatlan angyalok? A titkos szerelmek? A vad álmok? A kedvenc tornacipőd?
Ha romantikus megszállottságban, a kávézó teraszán üldögélve. Hallgatva az ő szavait. Meg sem bírsz szólalni, az agyad minden apró szót, ami az ő szájából özönlik még apróbbra kezd el bontogatni és te csak mosolyogsz. Nincs válasz, mi ide tökéletes lenne, de már válaszoltál neki azelőtt.
Nincs értelme a kivételeknek sem. Vagy van, vagy nincs. Ha egyszer mindenki kivétel lesz, akkor nincs is miről beszélni. Nem értem a bonyolult, megcsavart, lélekbúvár, kiforgató, esetlen, semmitmondó, tele fura betűvel mondatokat. Én elvesztettem őt! Nem volt varázs, nem volt álom, nem voltak kérdések amikre válaszolni kellene. És nincsenek tények sem, amiken alapulna bármi is.
Már régóta nem mondtuk ki, de akármit is teszünk azzal rosszat lépünk. Kérdezünk, válaszokat várunk. Elég jól őrzött titkok vagyunk már!
Nem kell megpróbálnunk elindítani a kocsit a lakáskulccsal, ha tudjuk, hogy ki se vettük előző este az autóból a kulcsot...
2009-08-25 22:14 kedd

Minden embernek megvannak a maga határai, amit igyekszik nem átlépni, és csak azt véghez vinni, amennyit bír és amennyi megvagyon a nagy könyvben írva. Ha engem kérdeznének, Én már rég átléptem a határaim.

Fantázia birizga

Sokszor kerülök kényelmetlen avagy "kétértelmű" helyzetekbe. Nálam a fura helyzetek elkerülése lehetetlen, de átélésük már nem meglepő és megszokott.
A "Végre itt vagy fantáziát birizgálni" kijelentésem után is elgondolkodtam, mit érthettél most TE, ezen.? Persze Én tudom, de szinte biztos vagyok benne, hogy a fantáziád messzire szárnyalt :)
Rengetegszer botlom saját magam alkotta szókölteményekbe. Már saját kis kollekcióm van belőlük és lehet ezért kell néha szótár hozzám. Vagy érted, vagy visszakérdezel, vagy elkönyvelsz érdekes alaknak. Ez csak egy játék, a kreatív fantázia "megbirizgálása" izgalmas egy dolog. Mintha egy szunnyadó kis szörnyet ébresztenél fel. Ami még (ha jól neveled) a barátoddá válhat. Ha viszont elengeded a vadonba had élvezze a kétértelmű szavak dús legelőjét, akkor mocskos fantáziává válva, egy idő után az ellenségeddé válik és lelkiismeret furdalássá alakul át.
Nem tudom, ki hogy van vele, de Én szeretem kreatívan és annál izgalmasabban kihasználni a fantáziám. (Legfeljebb majd írok egy könyvet: "Hogyan neveld a fantáziád" címmel)

Nem elfelejtendő feljegyezni ezt a napot, ugyanis amennyire nyugodt volt, olyan vicces és néha már könnyes a nevetéstől.
És ha legközelebb azt mondom, hogy "mancsikol" , mert ugyan ezt a kifejezést nem sokan ismerik. (Gyerekoromban, szokásom volt mindenbe belepiszkálni, anyám, ha főzött folyton odamentem belekavargatni a levesbe vagy a tésztát szét turkálni a kezemmel, vagy a kedvencem gyurmázgatni vele, amikor még olyan jó tapadós, amitől persze rettentő maszatos lettem. Anyám meg csak mérgesen annyi mondott: "Ne mancsikold már gyermekem!") Innen ered a kifejezés, egy gyermekkori trauma. Amit nem szabad, azt nem szabad. :) Szóval, ne ijedj meg, ha ezt a szót használom előtted. Előfordul.
És most, mivel nincs, aki birizgálja a fantáziám, be is fejezném mondandóm. Az érdekesség vége képpen, pedig beszélgess velem többet. :)
Mai idézet(em): 'Megint kiemeltem ugyan azt a rózsaszín árnyalatú lakkot a táskájából, hogy azzal fesse ki a körmöm. Majdnem egy órán keresztül tartott a máskor negyedórás munka. Sokat dumáltam, nevettettem, mozgolódtam és ő sem figyelt annyira. De a körmöm rózsaszín, olvasni (rendesen) ma sem tanultam meg és még a hajam sem fújta szét (annyira) a szél.

UI: feltűnt, hogy túl sokszor használom a "néha" szót. Most vagy
csak szó ismétlek vagy
tényleg minden ennyire "néha" történik meg velem. ?

A divat áldozata

Emlékszünk még, mikor tíz évesen kijelentettük, hogy soha az életbe, nem veszünk fel tanga bugyit? És arra, hogy az én hajam sosem lesz vörös? A szoknya, pedig kizárva. És a 'magassarkút ballagások kivételével többször nem látsz a lábamon', kijelentés sem hiányozhat.
Ma, már több vörös árnyalaton vagyok túl, mint egész életében Teréz anya volt. Több szoknya is helyet foglal a szekrényemben., és a tanga egy "alap darab" a ruhatáramban. /A kényelmes Bridget Jones félék, pedig maradnak a hétvégére/:)
Azért még ma is alig tudom elképzelni, hogy az évek során az emberek, így képesek alkalmazkodni a divathoz (a folyamatosan fejlődő világhoz).
Persze lehet megint egyedül maradok ezzel az érzéssel, de ez van, ha az ember kicsit érzékenyebben reagál a változásokra.
Maga a történet (most kivételesen) a ruhásszekrényemről jutott eszembe. Mekkora különbség van a felső polc (a régi ruhatár) és az alsó polc (a jelenlegi kollekció) között. És ahhoz képest, hogy a fehér nadrág a tiltó listám élén állt. Most az első számú helyet foglalja el a kedvenc darabok közt.
Valószínűleg már értitek miről beszélek. A változás (néha) jó. Akár divatról, hajról, lakásról, országról vagy akár kontinensről van szó. Hiszen mindenezek nélkül unalmas lenne az Élet. Kell egy hideg zuhany annak a makacs emberi léleknek. Ugyanis a lázadás legbelső énünk ellen, nem sokáig működik. Idő kérdése, de ez is megtalál bennünket, csak úgy, mint minden más.
Amit még mi sem vagyunk képesek megtenni: Kikerülni önmagunk! Szóval, ha úgy érzed, akkor: Változtass!

Ma: csak Jonas

Nézelődök, unatkozom, pakolgatok, valami-minden megszokott. Inkább elmondom.
(Jonas., ejtsd magyarul: Jónás
Nem, Te őrült rajongó, ne is örülj, nem a Jonas Brothers-re gondoltam.)
Erre keltem ma (is): 'Vasárnap van.' a-Te,jó ég! kijelentés meg a testvérei. Néha már reflexszerűen félek a vasárnaptól.
Az egyetlen nap, amivel tisztában vagyok mindig, és érzem benne a baljós életérzést. A legrosszabb is megtörténhet ilyenkor, teljes diszjunkció elméletben: Vagy semmit sem csinálok egész nap, vagy mérgezett pocokként szaladgálok , mert utazom, vagy egy találkozó nem jön össze. (...) Ez persze, mind: vasárnap.
Valahogy eszembe juttatja Jónást, akár a Bibliáról, akár az irodalomról beszélünk. Ő sosem tette azt, amit kértek tőle., akárki volt is az. Elküldték egy városba, persze, hogy egy másikba ment el. Emiatt persze büntetést kapott, süllyedt a hajója, lenyelte egy cápa....
Néha Jónásnak érzem magam. Folyton küldenek valahová, de ha még lökdösnek sem megyek arra. Hanem a másik irányba. Egyszerűen nem azt csinálom, amit kéne. Lehet azért ütközöm akadályba, süllyed a hajóm és egy cápa gyomrában érzem magam. Semmi sem sikerül, büntetnének?
Akkor el kell, hogy mondjam: Ma van a premierem (2010.06.13) Ugyanis most az egyszer azt csinálom, amit kell. (jó azt persze nem merem kijelenteni, hogy jó helyen is vagyok, de lehet nem tévedtem még ekkorát.)
És szó, mi szó, ha most sem lökdös meg engem valaki, akkor még mindig Jónásnak érezném magam. De a pillanatban, jól érzem magam.
Azt nem ígérem, hogy ez így is marad és az úgy nevezett "Jónás érzés" eltűnik a vasárnapból., de próbálkozni még szabad.Hátha egyszer már Én is oda akarok majd menni, ahova küldenek.

Jazz

Valamikor csak nincs kedvem mást hallgatni. Nincs kedvem a trance-hez, pedig megnyugtat, nincs kedvem rockhoz, sem a dance vagy más felpörgetős zenéhez. Ilyenkor Jazz szól. Sosem szerettem, nem voltam odáig érte. Valahogy nem fogott meg, de még inkább nem láttam benne értelmet. Nem tudom miért. Ehhez is kell egyfajta hangulat, amikor az ember már tudja értékelni a zenét.
Ahány fajta dal, műfaj, annyi fajta ember és lélek létezik. Talán ez mutatja ki igazán milyenek vagyunk mi. Örök mozgóak, elmélkedők, álmodozósak, vagy inkább csak divatosak. Nem számít, hogy ki mit hallgat, az ember társra találhat bárhol. Megláthatja magát egy pop zenében, egy rock szövegben, egy tört ütemben vagy akár egy jazz dallamban. A zene sok oldalú, sokat adó, nyugalmat nyújtó és legfőképpen hangulatjavító.
Én szeretem ezt a lágy ritmust, alig küzd azért, hogy felvidítson, nem ez a célja. Inkább mondani akar valamit. Leültet, hogy hallgassam meg, mert fontos és ha egy kicsit elmélázok rajta. A zongorát szinte látom magam előtt, ahogy a kis fehér, fekete billentyűk hangokat varázsolnak elém. A nyugodt hanghoz társul csendben a dob ütemes szívdobbanásai. És, ahogy a háttérben a basszus befúródik az ütemek közzé. Egyfajta hatást kelt, amivel rabjává válik az ember. Mintha valami mágnes lenne benne és addig húz, míg meg nem értem, miért ilyen, mit akar felfedezni.
Nem tudnám magam egy stílushoz sem sorolni. Nem vagyok valami egyhangú egyéniség. A reggae ellazít, a trance felpörget, a pop felvidít, a rock vadít, a jazz pedig elvarázsol. Ha ez megy élek, valahol máshol, egy világban, ahol még régi minden, fekete-fehér minden és csak a zene számít.
Émelyítő egy érzés, de ilyen is kell néha.


Olasz familia

Aludtál már bérgyilkosokkal egy lakásban?
Igen, én sem. (még eddig) :)
Megint, mint mindig, Én vagyok a csendes megfigyelő.
Az ok: Kisebb családi összejövetel.
Az indíték: Az öcsém ballagása.
Az alibim(,hogy csendben maradhassak): próbálom kideríteni ki a "gyilkos" a szobában.
Öten ülnek körülöttem, de amilyen kevésnek tűnik, ha nagyapám, apám, és nagyanyám "vitába" keveredik, abból az ötből egyből tíz lesz.
A családi hangulat egyre jobban forrósodik. Az olasz familia feelingje rászállt a felekre.
Nagyapám mezőgazdasági tippei, apám fájdalmas viccei (hogy elválik anyámtól), és nagyanyám kritikái az égig emelik ijedelmemet, hogy mi rokonok vagyunk-e egyáltalán?
A viták egyikébe sem szeretném belemártani még az orrom végét se, mert még képesek és a kútba rántanának.
Egy idő után az jutott eszembe, hogy nem készítettünk képeket. Hát igen, nem vagyunk egy emlékeket örző család. "Ha nem emlékszel, mi volt az öcséd ballagásán?Megette a fene!" Mi a mának élünk. Szélsőségesek vagyunk és törvényen belüliek. :)
A nagy írogatásban, alig vettem észre, hogy már másfél órája tart a "maffia uralma". Apám kiadta a "parancsot": Ma délután 15 nulla nulla órakor, a család minden tagja a fán csüng és cseresznyét szed. (Meg sem szólalok, hogy nem érek rá)Nem mintha egy óra múlva, fogná magát és lefeküdne aludni a gyümölcsök meg a fán érnének tovább, de a beszédéhez már csak egy fekete kalap és egy szivar hiányzott, meg egy olyan nagy pecsétes gyűrű a kisujjáról. :D
(....)
Eközben.: Nagyapám függetlenné vált. (ez csak szerinte van így) Nagyanyám szerint, addig ő parancsol, amíg papa, meg nem iszik két felest! /Nagyapám, mától pedig, mindennap fog inni és azt tervezi keres magának egy barátot, mert azt mondta mama elüldözte tőle az utolsó legjobbat is./ -Öregek -.-
Az érzés halad, mint égen a bárányfelhő. A vihar elment, kisebb "pusztítást" hagyva maga után. Én elmondhatom néha, hogy néha azért egy olasz (feelinges) család tagja vagyok.
A "gyilkos" pedig az, aki a legtöbbet hallgat. ;)

Séta a szobában

(Az elhagyott rím)

Fel-le...fel...le..
Nem jutottam sehová, de éreztem, hogy lábaim kibírnának még száz kilométert.
Nyugtalanul, mintha nem lenne válasz a problémára, jártam fel-alá a szobában. Biztos voltam benne, hogy a zongora hangja, amit hallok a fülemben rosszat jelent és a hang, ami a "Hiányzolt" kiabálja csak szorít egyet a lelkemen.
Rég voltam ilyen letargiában. Régen fájt ennyire. A figyelmem elveszett a szekrényben pihenő cipőimben. Hány km-t tettek meg velem, és miket kellett átélniük mellettem. Úgy éreztem magam, mint az egyik szakadt tornacipőm. Több mérföldnyit is bír még, de itt-ott lyukas és piszkos.
"Érdekes, vidám lány" -szóbeszéd. Mosollyal leplezve az ezer és ezer tűszúrást a lelkemben, ahányszor küzdenem kell valamiért.
Az idő dönt., idővel érzéketlenné váltam., és már alig érzem a fájdalmat. Hisz elvesztettem valamit. Valamit belülről, ami igazzá teszi a szavakat, és láthatóvá az érzéseket. Valami, ami folyton velem van. Egy aprócska rím, ami a dalból sem hiányozhat. Az Életből sem.
Mi kell ahhoz, hogy újra eszembe juttasson mindent? Mi kell ehhez, hogy újra eszembe jusson miért harcolok, és megint cselekedjem?
Egy nyugtalan séta a szobában. A zongora hangja. És az elhagyott rím, ami rímel az én világomra.
(2010.06.13)

http://www.youtube.com/watch?v=AwqcSrVx2b0

egy kis mosoly

Palacsintát sütöttem :)
(nem mondom, hogy a sütés királynője vagyok,de a palacsintáim hasonlítani szoktak rám :)

Női gondok

(2010.05.26.szerda)

...Most képzeld el: ott állsz a tükör előtt, a lábadon a cipő istenien áll, el sem képzelhetnél jobbat, és a vicc: hogy két számmal nagyobb.
Azt is képzeld el, hogy most indultál el harmadjára magassarkút venni, bejártál öt boltot és ez a cipő volt a "B terv". Ami most köddé vált előtted.
A "feladom ezt az egészet" kijelentés határán eszembe jutott a gondolat.:
'Én, aki szinte házasságot kötöttem a tornacipők társadalmával. Magassarkút akarok venni' -Annyira erős bennem a kényszer, hogy igen is akarok egy olyan cipőt, hogy még ez a kis "malőr" sem rettent el.
A "malőr", ami most megrepesztette a tükrömet, amin keresztül nézem a világot. Egy apró csorba a lelkem peremén. Egy kis vízzavar az Élet tavamban. Nincsen cipő ezekre a kis lábakra?

A gond súlyos, a helyzet helyre hozható. Igazság szerint, ha reményeim nem és hatodik érzékem nem csal, csak idő kérdése és meg lesz az igazi.
Csak felejtsük el a két számmal nagyobb cipőt a tükörben. Végül is még Én sem megyek hozzá az első jött-menthez az utcán. .)

/mai dátummal/:
Azóta kilenc bolton vagyok túl, mindezt 3városban megtéve. Kétszer találtam meg az "igazit", mind kétszer nem az Én méretemben. Igen lehetséges, hogy egy kicsit túl hamar esek szerelembe, és aztán nehéz az elválás, de legalább igyekszem figyelni a 'lehetőségeim'.
Azt is feltételezném, hogy az egyetlen, aki ennyire szívére veszi ezt a dolgot, de eddig magassarkú nélkül éltem, olyan nagy kérés most, hogy végre találjak egyet?

Egy szinttel feljebb

Ha a saját szintemen élek, huzamosabb ideig., megszakítások nélkül. Képes vagyok "bele kattanni" a folytonos otthon létbe.
A "nem találom a helyem" érzés engem is megtalál, elég sűrűn. És akkor nyughatatlan lelkem addig megy, míg ki nem szabadul a családi házból. Ha viszont sikertelen lenne az expedíciója, akkor csak addig, amíg el nem alszom az ágyon a vizsgatételeim mellett. (hogy még látni és érzékelni se tudjam a világot)
...De most itt vagyok
A házban, amelynek ajtaja mindig nyitva áll előttem. Amelyben az óra ütemesen, idegesítően kattog. Melynek csendjét nagyapám halk horkolása ráz fel. Mintha csak aludna az udvarral együtt.., de amikor nagyanyám belép a konyhaajtón és egy óra alatt 30palacsintát varázsol az előbb még üres tányérokba. Egyből élni kezd minden.
Én csak a helyem változtatom, hol az asztalnál ülök, hol a kanapén foglalok helyett. A pillanatok csak suhannak, a dolgok mozognak., a keze alatt a konyha változik. Az üres tányérokban sütemény pihen, aztán a piszkos edények tíz perc alatt eltűnnek.
Csendben pislogva, figyelem és hallgatom, ahogy meséli kedvenc szappanoperájának heti eseményeit.
Egyszerűen csak szeretek itt lenni., mintha egy másik világban lennék. De soha nem tudom eldönteni, hogy most egy szinttel feljebb vagy lejjebb kerültem.? Az érzést folyton sugározza felém, hogy övék a múlt, miénk a jövő.
Ha itt vagyok nem tervezgetek. nem látom előre a következő pillanatot. Csak megfigyelek. Ők őrzik a múltat, aminek minden cseppjét felszívom, mint egy száraz szivacs.
És elmosolyodom., mert ha mi találkozunk (egy szinten) akkor ez itt, most nem lehet más csak a jelen.
(2010.06.05)

Újra és újra

..ráfért már egy kis átalakítás a szobámra. És a blogomra is. Az asztalt eltoltam, az ágyat arrébb húztam. A falra új képeket raktam. Kaktuszokat gyűjtök. Egy kicsit rendezkedtem, színeztem, vágtam, válogattam, kitaláltam, és szerkesztgettünk.(Persze a nagyobb munkát ő végezte,de kész lett)
Újra jelen vagyok a "hálózatban". Újult erővel, képekkel, gondolatokkal.
Megosztom veletek eddig történt lélegzet elállító történeteim. És betekintést nyerhettek a szobába, ahol készülnek az összeesküvés elméleteim. A titkos kis laboratóriumomban, ahonnan kijönnek a káosz elméletek. A hely, ahol élek és az ajtaja előttem mindig nyitva lesz.
A bemutatkozós részt kerülném, szerintem minden ki fog derülni rólam, idővel.
Azt viszont be kell valljam néha nem vagyok az az optimista figura, de azt rengetegszer fogjátok tőlem hallani, hogy "Life is good" (Az Élet jó). A mottó a falra íródott. Én meg úgy élek, hogy azt csinálom, amit szeretek.
Nem ragoznám tovább. Szűkebbre szabom most a mondandóm. Szóval betérsz ide: Üdv: Neked! és várlak vissza:)
Én, magamnak remélem nem kerülök alkotói válságba az elkövetkezendő időkben, de ha még is, szerintem lesz aki visszarugdosson az asztalhoz írni.
A résztvevőknek köszönjük, akik az újraindításnál segédkeztek. (...)
A szerkesztő: Endoril
A többiről Én gondoskodom. A kurzor villog, Annie., ő meg csak ír.


Újabb év, egy kád vízben

Befeküdtem a kádba. Pontosan olyan habosra csináltam, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ahogy pocskoltam magamra a meleg vizet azon filóztam...