Bejegyzések

Nyílt levél a Madárasszonynak

Kép
Kedves Petra,

Már egy hónapja birtokomban van a könyved és hetekkel ezelőtt befejeztem, de még csak most sikerül szavakba öntenem a gondolataimat.
Úgy is érzem magam, mint aki elkésett egy fontos eseményről. A lelkem díszbe öltözve, a szívem hatalmas virágcsokrot szorongat. Mintha ballagás lenne, vagy valami óvodai esemény.

Ott állok a kapuban a könyveddel a kezemben, a szülők keresik a gyerekeiket, én meg úgy érzem magam, mint egy ázott rigó, akit épp szárít a nyári napsugara.
A Madárasszonyt azt hiszem karácsonyra kaptam, vagy a születésnapomra már nem emlékszem pontosan, de az biztos, hogy mindannyiszor, amikor a könyvesboltban voltunk látványos vágyódtam utána, forgattam a kezemben, hogy észrevegyék, ez tökéletes ajándék lesz nekem a következő ünnepen. Meg is kaptam. Bibliám lett egyből. Nekem való mesekönyv az. Olyan világ az, ahova nem megy akárki fia, lánya.

Az Akkor is másabb. Itt más asszony mesél, egy másik fájdalmasan nehéz női sorsról.
Ültem a buszon és olvastam. Nevettem.…

Védett férfiak kertjében ültem én

Kép
- Elmondtad valakinek?
- El.
- És, nem történt semmi?
- Anyám többet szóba se hozta a témát. Elhallgatott. (f)Előlem, örökre.

1.: A mai napig emlékszem az első csókomra. Na, meg arra ki nem emlékszik.
2.: Én is. Emlékszem. Egy erdőben voltunk. És olyan rágó ízű volt.
3.: Neked milyen volt?
4.: Nekem?
3.: Igen, neked.
4.: Jó volt.

[ 4.: Ha az első csókom történetéről kellene mesélnem egy csicsergős lánybandában, nem hiszem, hogy én lennék a buli kedvence, ha elmondanám az igazat. Az én első csókom, ötven éves volt, erős borostás, pálinka és cigiszagú. Erőszakos. És kellemetlen. Pont, mint ez a beszélgetés. ]

A statisztikák szerint a világot - 70/80%-ban a férfiak irányítják. A nők 70/80%-nak van egy olyantörténete.
Március 8.-án a Nemzetközi Nőnapon (International Women's Day), a Hős Nős napon is bemutatásra került a - Stereo Akt Védett férfiak kertje. Helyszíne: A Jurányi Színházterem az egyik személyes nagy kedvencem. Olyan misztikummal megáldott, hogy legszívesebben beköltöznék …

A politikusok lelkivilága

Kép
Néha úgy hasogat a fejem. A lelkem úszik valami furcsa nyomó érzésben, amikor elmegyek az út közepén esőben ázó csiga mellett. Úgy érzem cserben hagytam és nem adtam neki esélyt az életben maradásra. Meg hát a számokhoz sem értek. Ezekkel az alappillérekkel lehetnék politikus. Jobban mondva még hiányzik valami fontos belőlem ehhez. A pénisz. Hacsak nem kezdek el péniszt növeszteni, mert minden politizáló nő, a férfi ezen, szervével is rendelkezik.
Mi lenne, ha belelátnánk abba a világba? Amikor anya és apa kitagadják a gyermeküket, mert képes volt azt mesélni az óvodában, hogy politikus lesz, ha nagy lesz. Amikor a kormány embere nem is tud igazságosan kormányozni. Amikor a képviselő úr nem ismeri a saját gyermekét. Amikor több a lelki nyomorék, mint boldog ember. Amikor a politikus szíve helyén csak egy üszkös, tüskés, fekete lyuk van – a lelkét meg elette a sok hazugság. Amikor a politikus teste már nem izgul fel csak a magafajtától. A pénisszel rendelkező politizáló nőtől. Amikor a…

Ha szivárványt akarunk látni, tűrni kell az esőt

Kép
Sosem hittem volna, hogy ez megtörténik, de ma megnéztem a Csillagainkban a hibát - mint ahogy azt sem hittem volna, hogy elmegyek az ajtó mellett, ahova be kellett volna lépnem. Hogy toporzékolni fogok még a hidegben percekig, mire ráveszem magam, hogy bemenjek.

Egy adományozós bloggervásár kellett, ahhoz, hogy újra tudatosuljon bennem, hogy az én jelenlétem a blogger világban kicsit más, mint a többi. Az a "minek beolvadni a tömegbe, ha arra születtél, hogy kitűnj" típus. A filmet imádtam, és onnantól kezdve, hogy Augustus Waters kiejtette a száján az "álomszép vagy"-ot Hazel Grace Lancesternek végig is könnyeztem, sírtam az egész történetet. Jelenleg talán nem is tudnék mást hozzáfűzni csak, hogy egy csodálatosan kemény és mély sztori. Amit nem érdemes nézetlenül hagyni.

És velem mi van? A folyamatos, itt vagyok, hol vagyok, most vagyok, vagy nemjeim után. Még létezem. Úgy, mint egy megrajzolt, de még ki nem színezett figura.


Tegnap este egy igen zsúfolt partin …

Kedves L

Kép
A Bahamákról írok neked. Ugyan úszni nem tudok, de ezek a bahamai disznók nagyon viccesen lubickolnak az átlátszó kék vízben. Talán egyszer tényleg megtanulok úszni.
Azért üzenek innen, mert a képeslapom nagyon sokára érne oda.

Mikor úgy döntöttem, hogy száműzöm lelkem az érzők sorából, nem gondoltam bele a következményekbe. És természetesen, mint mindenkit, engem is utol ér az Univerzum vasvillás szörnyetege.

El sem tudom neked mesélni, nem is tudom érzékeltetni, hogy megértsd, milyen egy szál testként sétálni a hídon. Nincs is már igazán nagy jelentősége. Nem igazán akartam erről beszélni neked, régen, de ezt a jelek szerint észre is vetted.
Próbáltam szólni, hogy ez a vihar, ami bennem dúl csak az én és az én viszályom. Ezt egyedül kell végig csinálnom, egészen addig, amíg rá nem jövök honnan nyílt ki a seb. Az, hogy ez annyi időt vett igénybe, hogy közben egész más útra léptünk már a Sors gonosz fintora.

Sosem fogom tudni elmagyarázni azt a képletet, ami alapján éltem ekkor - és n…

A kedvenc könyvem: Te vagy

Kép
- A kedvenc könyvem: Én vagyok.
- Hazudtál?
- Nem. Te, én vagyok.

- Egy Napocska van a csuklódon.
- Igen.
- És mik azok a karkötők?
- Úgysem értenéd.
- De.
- Majd egyszer elmesélem.

Ahogy az idő múlik, a fejtetőnk egyre több őszhajszálnak ad otthont. Megjelennek a nevető ráncaink. És az aggodalom gumók a lelkünkben. A zsigereinkben érezzük a titkokat, amiket a nagyok, és a még nagyobbak titkolnak előttünk. A kicsik nem, a kicsik mindig igazat mondanak.
A rejtelmek is kitudódnak egyszer. Vagy épp a megfelelő idejükben, vagy már túl későn. de általában sosem túl hamar, mielőtt még kinyithatnád az ernyőd az eső előtt.
Egy idő után elkezdünk hiányozni egymásnak. Ami régen egész napos volt, pár órára redukálódik. Az ölelés havonta egyre, a szép szó félévente hagyja el a testünk. Elválunk, mert más az irány. Más sínekre visz a vonat. Nem ugyanarra szálltunk fel.

- Itt vagyok.
- Csak, te hiszed így.

Mert nyugtatod magad, hogy minden olyan mint régen, csak egy-két saroknyi rész lett lecsippen…

Szívem egy sarka, Sopron

Miért érzem azt minden nagyobb utazás után, hogy írnom kell? Nem tudom hova és miért, de le kell írnom. Bár fejemben tengődnek a gondolatok, sorakoznak, mint a postán az emberek hétfőnként - várják, hogy felvillanjon az ő sorszámuk - de a túlzsúfolt teremből képtelen vagyok kiterelni szép sorjában az embereket. Csak úgy a szavaimat sem. Nem bárányok ők, mind inkább farkasok.

Metró fékez. Gyöngyösi utca. Lomhán lesétálok a járműről, kikerülöm az embereket. Felmászom a több lépcsőfokon. Kikapcsolom a zenét. És hallgatom a kis utcát. Fúj a szél. Fázom egy kicsit. Három órája még Sopron főterén süvített a kabátom alá a hideg levegő.
Befordulok a kis utcába. Furcsa, hogy egy két ember sétál el mellettem. A levelek jajveszékelését is lehet hallani, ahogy arrébb tolja őket az időjárás makacs keze. Csipognak a számok, zúg az ajtónyitó, kattan a zár, nyílik a rácsos ajtó. Belépés.
Cipő lerúg, táska letesz. Kipakol és ebédet készít.

Ezer gondolat ismét. Cikáznak a fejemben. Aludni akarok. Nincs…