Bejegyzések

Szarka? Lábas? Én?

Kép
- Kislányom, ideje lenne valami arckrémet használnod, kicsit szarkalábas az arcod.
Szarka? Lábas? Ez biztosan valami újfajta főzőedény a konyhámban, merthogy az én arcomon nincs ilyen az is biztos. 2018. október 13. Rongyolok befelé a boltba, ezekre a kuponnapokra. Nem vágtam ki az újságból csak az aloe vera sprayt, mert az már elfogyott egy ideje és smucig voltam kiadni érte annyi pénzt, most meg húsz százalék mínusz. Mennyire jó már. Az eladónő megjegyzi, hogy látja én is panaszkodom arra, hogy nincs a kutyakajára kupon. Meg se szólaltam, de tény, hogy a spray mellett csücsül egy zacskó kutyaeledel, amit nehezményezve vettem meg akció nélkül. Bezzeg a macskáknak van kuponjuk… Nem baj, a kutyának enni kell. Megveszem én ennyiért is. 2018.október 14. Csak elgondolkodok ezen a szarkalábas dolgon. Meg kellett volna nézzem van-e valami arctisztító, vagy arcmasszázs akármi a boltba. Nincsen nekem szarkalábam, de fáradt a szemem alja azt bevallom egyenesen. Hopp, van a táskám alján egy kakaó…

Margit híd, budai hétfő, HÉV állomás

Kép
Elköltöztem, ismét. Immáron negyedszerre. Mikor feljöttem Budapestre (szabolcsi lány vagyok) nagyanyám mindannyiszor elmondta, a botos néniktől kérjek útba igazítást, mert ők biztosan tudnak segíteni, és tutira nem gonoszak. Ezzel azért azóta vitatkoznék.
És bár sokszor eltévedtem, mire megtanultam térképet és BKK-s nyilacskákat olvasni, meg mire rájöttem, hogy tulajdonképpen minden megálló a falra van írva - eltelt egy-két elkésős történet.
Négy kerületet kóstoltam meg eddig. Mindegyiket más szájízzel. Valamelyik jobb volt, valamelyik kevésbé. Valahova visszavágyok kicsit, valahova nagyon nem. Most meg, megállt a villamos, a Margit híd, budai hídfőjénél. Most először nincs metró a fő látóteremben, csak tíz perccel lejjebb.

Azt mondják - a legendák, most már ezt is tudom - hogy, ha megkapod, amire oly annyira vágysz, és küzdöttél érte már már vért izzadva, nyakadba hull a boldogság és elönt az endorfin eső. A nagy lófenét. Ez a valóságban nem így történik. (Bár másnál máshogy, lehet c…

Látom te is ki vagy varrva

Kép
Szeretem ezt a megjegyzést. Már csak azért is, mert az esetek nagy részében olyan embertől jönnek, akik tudják mit jelent azt, hogy ki vagy varrva.
Hogy ez nem csak a divat. Nem csak egy multifunkciós hóbort. Hogy nem csak a tested, de a lelked is ki van varrva. Az összes olyan emlékkel, amit nem akarsz elengedni, hetven éves korodra sem, amikor már alig fogsz emlékezni a rég múltra. Azokra a jó időkre. A mérföldköveidre. Amikkel ki vagy varrva.

Minden egy négy napos tánckurzussal kezdődött. Majd elmentem a kedvenc fodrászomhoz. Majd leutaztam Veszprémbe. És szétnyíltak a lelkem ízlelő bimbói. Tudom, hogy van olyan pillanat, amikor engedek az életnek, had vigyen le a mélybe és beleülök a "ez van, ez ilyen lesz" hangulatba. És jól tudom előre, hogy egy darabig a jó ég se húz ki a sártócsából. Dögönyöz egy pár pillanatig, napig, hétig. Volt, hogy már hónapokig. Aztán egy olyan Napsütéses időjárást küld rám, amitől felszárad a sártenger és nekem muszáj lezuhanyoznom. Kilépnem a…

Három nap alatt, egy egész élet

Kép
Néha egy egész légitársaság kell ahhoz, hogy megbillentsd a lelked a jó irányba.

Nem írnék mást ebbe a posztba, anyukám szavaival élnék, aki azt mondta: "Eleget spóroltam már egész életemben. Mostantól utazni fogok. Mindenhova. Alig láttam még valamit. Erre nem fogom sajnálni a pénzt. Különben is. sosem tudhatod, mikor ér véget ez élet." Amiből, amúgy csak egy van nekünk.
És tudjátok mit, igaza van.

Szóval nézegessétek meg az első repülőutas képeinket. Az első olyan élményt, amit nem hittem volna, hogy pont akkor, pont édesanyámmal fogok átélni. De megrepültük. És tudunk repülni.

Nyilván rólunk alig készült fotó, de a különböző Rómeó és Júlia erkélyről millió, na meg huszonhat robogó kép az alap.



















Add kölcsön a pulcsidat

Kép
Beszéljünk nyílt lélekkel. Olyan a mai világban úgysem annyira divat. Inkább palástolunk és titkokkal takarózunk, mintha csak úgy megvédenének minden hidegtől a télben. De azokat nem arra találták ki.
Sose felejtem el, amikor még középiskolás korunkban L azt mondta nekem: "Irigyellek, amiért ilyen gyorsan regenerálódsz egy lelki csapás után." És tényleg így van, a mai napig. Legyen szó szerelemről, munkáról, bármi másról. Viszont egy idő után azért kopik az ember. Érzem, hogy amikor a lelkem színtiszta ostorcsapást kap, milyen mélyre hatol az ütés, csíp és fáj. Nekem meg fénysebességgel kell mosollyal reagálnom és úgy tennem, mintha mi sem történt volna. Mert ezt várják el. Ez a megszokott. Hogy erős vagyok.
Naná, hogy az vagyok. A fogorvosom szerint is egy hős. 
De szerintem a sorozatlövést a katonák sem nagyon bírják, még akkor sem, ha van rajtuk golyóálló mellény. Az is kopik egy idő után.  Tudjátok, én értem, hogy "ez egy ilyen időszak", és "nyáron nehezeb…

Üzenetek a rögzítőmön

Kép
Helló! Mi lenne, ha

Szólnál végre a srácnak, hogy hozza azt a laptop töltőt, mert baromi sürgős lenne.

A boltban vennél egy csomó zöldséget. Levest akarok ma főzni. És egy-két csokor vékony hagymát, amit annyira szeretsz mostanság a szendvics mellé.

Lecserélnéd a telefonod. De halkan, nehogy a mostani meghallja, és idő előtt bemondja az unalmast.

Szereznél sütit és/vagy fagyit. Ma este Izland játszik a horvátok ellen, és nem akarom még egyszer végig izgulni nasi nélkül a 90 percet. Köszi. Puszi.

Ilyen lenne, ha valaki üzenetet hagyna nekem erre a hétre.
Tudom, hogy nem vagyok a bloggerek mintaképe. Össze-vissza irkálok, hol létezem, hol nem. Sokszor azt sem tudom, mit írhatnék az olvasótábornak, mi az, ami érdekes lehet mások számára. Lehet minden, lehet, hogy semmi abból, amiket eddig átéltem. Kettősség érzete áll fent bennem, amikor ezekre gondolok, hogy hogyan lehetnék mégis hiteles és megfogható író, ha nincs sokszor hajlandóságom kitenni magam a kirakatba.

Annak idején, amikor ír…

Nyílt levél a Madárasszonynak

Kép
Kedves Petra,

Már egy hónapja birtokomban van a könyved és hetekkel ezelőtt befejeztem, de még csak most sikerül szavakba öntenem a gondolataimat.
Úgy is érzem magam, mint aki elkésett egy fontos eseményről. A lelkem díszbe öltözve, a szívem hatalmas virágcsokrot szorongat. Mintha ballagás lenne, vagy valami óvodai esemény.

Ott állok a kapuban a könyveddel a kezemben, a szülők keresik a gyerekeiket, én meg úgy érzem magam, mint egy ázott rigó, akit épp szárít a nyári napsugara.
A Madárasszonyt azt hiszem karácsonyra kaptam, vagy a születésnapomra már nem emlékszem pontosan, de az biztos, hogy mindannyiszor, amikor a könyvesboltban voltunk látványos vágyódtam utána, forgattam a kezemben, hogy észrevegyék, ez tökéletes ajándék lesz nekem a következő ünnepen. Meg is kaptam. Bibliám lett egyből. Nekem való mesekönyv az. Olyan világ az, ahova nem megy akárki fia, lánya.

Az Akkor is másabb. Itt más asszony mesél, egy másik fájdalmasan nehéz női sorsról.
Ültem a buszon és olvastam. Nevettem.…